A Microsoft adatvédelmi nyilatkozata

Az utolsó frissítés dátuma: 2016. november Újdonságok

Adatainak védelme fontos számunkra. Jelen adatvédelmi nyilatkozat írja le, hogy milyen személyes adatokat gyűjtünk Öntől, és hogy azt hogyan használjuk fel. Ha az alábbi összefoglaló szakaszok elolvasása után további részletekre kíváncsi egy adott témával kapcsolatban, kattintson a „További információ” hivatkozásra.

A termékek részletes ismertető szakaszaiban további tájékoztatást találhat az egyes Microsoft-termékekről. A jelen nyilatkozat az alább felsorolt Microsoft-termékekre érvényes, illetve azokra a Microsoft-termékekre is, amelyek megjelenítik ezt a nyilatkozatot. A nyilatkozat szövegében a Microsoft-termékek megnevezés a Microsoft szolgáltatásainak, webhelyeinek, alkalmazásainak, szoftvereinek és eszközeinek gyűjtőneve.


Az általunk gyűjtött személyes adatokAz általunk gyűjtött személyes adatokmainpersonaldatawecollect
Összefoglalás

A Microsoft adatokat gyűjt annak érdekében, hogy a termékei hatékonyan tudjanak működni, és a legjobb felhasználói élményt nyújtsák. Ön ezen adatok némelyikét közvetlenül adja meg, például amikor létrehozza a Microsoft-fiókját, keresést indít a Bingben, hangutasítást ad a Cortanának, feltölt egy dokumentumot a OneDrive-ba, MSDN-előfizetést vásárol, regisztrál az Office 365-re, illetve támogatásért fordul hozzánk. Bizonyos adatokhoz úgy jutunk hozzá, hogy rögzítjük a termékeinkkel folytatott interakcióját különféle technológiákkal (például cookie-kkal), illetve hibajelentéseket vagy használati adatokat kapunk az eszközein futó szoftverektől. Harmadik felektől is szerzünk be adatokat.

Teljes szöveg

A Microsoft adatokat gyűjt annak érdekében, hogy a termékei hatékonyan tudjanak működni, és a legjobb felhasználói élményt nyújtsák. Ön ezen adatok némelyikét közvetlenül adja meg, például amikor létrehozza a Microsoft-fiókját, keresést indít a Bingben, hangutasítást ad a Cortanának, feltölt egy dokumentumot a OneDrive-ba, MSDN-előfizetést vásárol, regisztrál az Office 365-re, illetve támogatásért fordul hozzánk. Bizonyos adatokhoz úgy jutunk hozzá, hogy rögzítjük a termékeinkkel folytatott interakcióját különféle technológiákkal (például cookie-kkal), illetve hibajelentéseket vagy használati adatokat kapunk az eszközein futó szoftverektől.

Harmadik felektől is szerzünk be adatokat. Például kiegészítjük az általunk gyűjtött adatokat más vállalatoktól vásárolt demográfiai adatokkal. Igénybe vesszük olyan vállalatok szolgáltatásait, amelyek segítenek az Ön IP-címe alapján meghatározni a tartózkodási helyét, hogy a helyzetének megfelelően szabhassunk személyre bizonyos termékeket.

Önnek jogában áll az általunk gyűjtött adatokról dönteni. Ha Önt személyes adatainak megadására kérik, azt visszautasíthatja. Ha azonban azt választja, hogy nem adja meg a termék vagy funkció biztosításához szükséges adatokat, lehet, hogy nem tudja majd használni az adott terméket vagy funkciót.

A gyűjtött adatokat az Ön által használt termékek és funkciók határozzák meg, és a következőket tartalmazhatják:

Név és kapcsolati adatok. Gyűjtjük vezetéknevét és utónevét, e-mail-címét, postai címét, telefonszámát és más hasonló adatait.

Hitelesítő adatok. Gyűjtjük a jelszavakat és a jelszó-emlékeztetőket, illetve a hitelesítéshez és fiókeléréshez használt egyéb biztonsági adatokat.

Demográfiai adatok. Gyűjtjük az Ön korát, nemét, országát, választott nyelvét és más hasonló demográfiai adatait.

Fizetési adatok. Gyűjtjük vásárlás esetén a fizetéshez szükséges adatokat, ideértve többek között a fizetőeszköz (például bankkártya) számát és biztonsági kódját.

Használati adatok. Adatokat gyűjtünk arról, hogy Ön és az eszköze hogyan kommunikál a Microsofttal, és hogyan használja a termékeinket. Például a következő adatokat gyűjtjük:

  • Termékhasználati adatok. Adatokat gyűjtünk az Ön által használt funkciókról, megvásárolt cikkekről és felkeresett weblapokról. Ide tartoznak a hangutasítások és a szöveges műveletek is, amelyeket a Bingben, a Cortanában és a csevegőrobotokban végez.
  • Eszközadatok. Adatokat gyűjtünk arról az eszközről és hálózatról, amelyet a termékeinkhez való csatlakozáshoz használ. Ide tartoznak az operációs rendszerekre és az eszközre telepített egyéb szoftverekre vonatkozó adatok is, beleértve a termékkulcsok. Ezenkívül gyűjtjük az IP-címeket, az eszközazonosítókat (például a telefonok IMEI-számát), a területi és a nyelvi beállításokat.
  • Hibajelentések és teljesítményadatok. Adatokat gyűjtünk a termékek teljesítményéről, és a termékekkel tapasztalt problémákról. Ezek az adatok segítenek nekünk a használt termékkel kapcsolatos problémák meghatározásában, termékeink fejlesztésében és a megoldások biztosításában. A terméktől és a beállításoktól függően a hibajelentések tartalmazhatnak olyan adatokat, mint a probléma típusa és súlyossága, a hibához kapcsolható szoftver vagy hardver adatai, a hiba előfordulásakor használt fájlok tartalma és az eszközökön található más szoftverek adatai.
  • Támogatási adatok. Amikor támogatást igényel a Microsofttól, adatokat gyűjtünk Önről és az Ön által használt hardverekről, szoftverekről, valamint a támogatási eseménnyel kapcsolatos egyéb részletekről. Az adatok közé tartoznak a kapcsolattartási és a hitelesítési adatok, a Microsoft támogatási szolgálatával folytatott csevegések és egyéb kommunikációk tartalma, a számítógépnek és az alkalmazásnak a hiba előfordulásakor és a diagnosztika során rögzített állapotadatai, valamint a beállításjegyzéknek a telepített szoftverekkel és hardverkonfigurációkkal kapcsolatos adatai.

Érdeklődések és kedvencek. Adatokat gyűjtünk az érdeklődési területeiről és kedvenceiről, ideértve a Sport alkalmazásban követett csapatokat, a Pénzügyek alkalmazásban követett részvényeket, illetve az Időjárás alkalmazásban hozzáadott kedvenc városait. Az Ön által közvetlenül megadottak mellett más gyűjtött adatokból is kivonhatjuk vagy kikövetkeztethetjük az érdeklődéseit és kedvenceit.

Ismerősök és kapcsolatok. Adatokat gyűjtünk ismerőseiről és kapcsolatairól, ha Microsoft-terméket használ ismerősei kezelésére vagy más személyekkel/szervezetekkel való kommunikációra.

Helyadatok. Adatokat gyűjtünk földrajzi helyéről, mely lehet pontos vagy pontatlan. Pontos helymeghatározási adatok lehetnek a globális helymeghatározó rendszer (GPS) adatai, illetve a közeli mobiltornyok és Wi-Fi elérési pontok adatai, amelyeket akkor gyűjtünk, ha engedélyezi a helyalapú termékeket és funkciókat. A pontatlan adatok közé tartozik az IP-címéből kivont helyadat, illetve a tartózkodási helyét kevésbé pontosan (például város vagy irányítószám szintjén) jelző egyéb adatok.

Tartalom. Gyűjtjük a fájljainak tartalmát és az átvitt adatokat, ha ez szükséges az Ön által használt termékek biztosításához. Ha például e-mailt kap az Outlook.com vagy az Exchange Online szolgáltatáson keresztül, az e-mail kézbesítéséhez, megjelenítéséhez és a válaszadáshoz be kell gyűjtenünk annak tartalmát, és azt addig tároljuk, amíg úgy nem dönt, hogy törli. Az ilyen adatok közé tartoznak a Microsoft szolgáltatásaiba, például a OneDrive-ba feltöltött dokumentumainak, fényképeinek, zenéinek és videóinak tartalma, valamint a Microsoft-termékekkel, például a Skype-pal vagy Outlook.com-mal folytatott kommunikációinak tartalma, beleértve a következőket:

  • az e-mailjének tárgya vagy szövege,
  • egy csevegőüzenet szövege vagy más tartalma,
  • egy videóüzenet hang- vagy filmfelvétele, és
  • egy hangüzenet hangfelvétele melyet Önnek küldtek, vagy egy szöveges üzenet melyet diktál.

Szintén begyűjtjük a nekünk küldött üzenetek tartalmát, mint például a visszajelzéseket és termékértékelőket, valamint az ügyfélszolgálatnak adott kérdéseket és információkat. Amikor Ön kapcsolatba lép velünk, pl. az ügyfélszolgálattal, a képviselőinkkel folytatott telefonbeszélgetéseket vagy csevegéseket megfigyeljük és rögzítjük. Amennyiben belép üzleteinkbe vagy más létesítményeinkbe, képét biztonsági kameráink rögzíthetik.

Az alábbi termékspecifikus részek írják le az ilyen termékek használatára vonatkozó gyakorlatokat.

Hogyan használjuk a személyes adatokatHogyan használjuk a személyes adatokatmainhowweusepersonaldatamodule
Összefoglalás

A Microsoft a gyűjtött adatokat a kínált termékek biztosítására használja fel, amibe beleértendő a felhasználói élmény javítása és személyre szabása is. Az Önnel való kommunikációra is használhatjuk az információkat, például arra, hogy fiókjáról, biztonsági frissítésekről és termékinformációkról tájékoztassuk Önt. Az adatokat arra használjuk, hogy relevánsabb hirdetéseket jelenítsünk meg, mind a saját termékeinkben, például az MSN-ben és a Bingben, mind a harmadik felek által kínált termékekben. Az e-mailek, a csevegőüzenetek, a videohívások, a hangüzenetek, a dokumentumok, a fényképek és más személyes fájlok tartalmát azonban nem használjuk fel arra, hogy célzott hirdetéseket juttassunk el Önhöz.

Teljes szöveg

A Microsoft a gyűjtött adatokat a termékkínálat bővítésére és fejlesztésére használja fel, amibe beleértendő a felhasználói élmény fokozása és személyre szabása is. Az Önnel való kommunikációra is használhatjuk az információkat, például arra, hogy fiókjáról, biztonsági frissítésekről és termékinformációkról tájékoztassuk Önt. Az adatokat arra használjuk, hogy relevánsabb hirdetéseket jelenítsünk meg, mind a saját termékeinkben, például az MSN-ben és a Bingben, mind a harmadik felek által kínált termékekben. Az Ön e-mailjei, csevegőüzenetei, videohívásai, hangüzenetei, dokumentumai, fényképei és más személyes fájljai tartalmát azonban nem használjuk fel arra, hogy célzott hirdetéseket juttassunk el Önhöz.

A Microsoft három alapvető célra használja fel a gyűjtött adatokat, melyekről alább részletesebben is olvashat: (1) vállalatunk működtetésére és a kínált termékek biztosítására (beleértve a fejlesztést és a személyre szabást is), (2) kommunikáció lebonyolítására (beleértve a reklámcélú kommunikációt is), és (3) egyes termékek esetében hirdetések megjelenítésére.

Ezen célok eléréséért kombináljuk a gyűjtött adatokat, hogy még zökkenőmentesebb, egységesebb és személyre szabottabb élményt nyújthassunk Önnek. Cortana például felhasználhatja az Ön MSN Sport alkalmazásba felvett sportcsapatait arra, hogy az érdeklődési körének megfelelő információkat jelenítsen meg. Ugyanígy a Windows Áruház felhasználhatja a bizonyos alkalmazások használatából eredő adatait arra, hogy személyre szabott alkalmazásjavaslatokat tegyen. Az adatvédelem javításához ugyanakkor beépített technológiai és eljárásbeli védelmi funkciókat használunk, amelyek az adatok bizonyos együttállását hivatottak meggátolni. A hitelesítés (bejelentkezés) nélküli tevékenységéről gyűjtött adatokat például elválasztva tároljuk az Önt közvetlenül azonosító fiókadatoktól, mint amilyen a neve, az e-mail címe vagy a telefonszáma.

Termékek biztosítása és fejlesztése. A gyűjtött adatokat az általunk kínált termékek biztosítására és továbbfejlesztésére, illetve az alapvető üzleti tevékenységek elvégzésére használjuk fel. Ezek közé tartozik a termékek működtetése és karbantartása, továbbá a teljesítményük javítása, beleértve az új funkciók fejlesztését, a kutatást és a vásárlói támogatás biztosítását. Példa az adatfelhasználás e típusára:

  • Termékek biztosítása. A gyűjtött adatokat felhasználjuk arra, hogy elvégezzük a tranzakcióit, és biztosítsuk Önnek a termékeinket. A termékek gyakran tartalmaznak személyre szabott funkciókat és javaslatokat, amelyek hatékonyabbá és élvezetesebbé teszik a használatot azáltal, hogy a termék működését az Ön tevékenységéhez, érdeklődéséhez vagy földrajzi helyéhez igazítják.
  • Ügyfélszolgálat. A gyűjtött adatokat felhasználjuk a termékek problémáinak diagnosztizálására, az ügyfelek eszközeinek javítására, valamint egyéb ügyfél- és terméktámogatási szolgáltatások nyújtására.
  • Termékaktiválás. A gyűjtött adatokat – beleértve az eszközök és az alkalmazások típusát és helyét, valamint az egyedi eszköz-, alkalmazás-, hálózat- és előfizetés-azonosítókat – felhasználjuk az aktiválást igénylő szoftverek és eszközök aktiválására.
  • Termékfejlesztés. A gyűjtött adatokat felhasználjuk termékeink folyamatos fejlesztésére, például a hibajelentéseket a biztonsági funkciók fejlesztésére, illetve új funkciók és képességek hozzáadására, például a Bingbeli keresési lekérdezések és kattintások felhasználását a keresőtalálatok relevanciájának javítására, a használati adatokat az új funkcióik prioritásának meghatározására, vagy a hangbeviteli szolgáltatásokból származó hangfelvételek felhasználását a beszédfelismerés pontosságának javítására.
  • Biztonság és vitarendezés. A gyűjtött adatokat felhasználjuk a termékeink és az ügyfeleink biztonságának fenntartására, a csalások észlelésére és meggátlására, a szoftverlicencek eredetiségének ellenőrzésére, a viták rendezésére és a szerződéses feltételek betartatására. Biztonsági funkcióink és termékeink megakadályozhatják a rosszindulatú szoftverek működését, és értesíthetik a felhasználókat, ha eszközeiken rosszindulatú szoftver található. Például kommunikációink és fájlszinkronizálási termékeink többsége automatizált formában, szisztematikusan ellenőrzi a tartalmat annak érdekében, hogy azonosítsa a gyanús levélszemetet, vírusokat, visszaélési tevékenységeket, illetve a csalóként, adathalászként vagy kártevőként megjelölt URL-eket, és a feltételeinket megsértő kommunikációt vagy tartalmat letilthatjuk, illetve törölhetjük.
  • Vállalati működés. A gyűjtött adatokat felhasználjuk olyan összesített elemzések és üzleti intelligencia létrehozására, amely a vállalatunk működtetéséhez és védelméhez, a jól informált döntéshozáshoz, illetve az üzleti teljesítményünkről szóló jelentések készítéséhez szükséges.

Tájékoztatás. Arra használjuk az összegyűjtött adatokat, hogy az Önnel folytatott kommunikációnkat átadjuk és személyre szabjuk. Például kapcsolatba léphetünk Önnel e-mailben vagy más módon, hogy tájékoztassuk egy lejáró előfizetéséről vagy egy elérhetővé vált biztonsági frissítésről, hogy emlékeztessük az online bevásárlókosarában felejtett termékekre, hogy új információkat küldjünk vagy kérdéseket tegyünk fel egy szolgáltatásra vagy egy kért javításra vonatkozóan, hogy felkérjük egy felmérésben való részvételre, illetve hogy közöljük Önnel, mit kell tennie a fiókjának aktívan tartásáért. Mindezek mellett feliratkozhat e-mailben, és megadhatja, hogy kíván-e reklámcélú tartalmakat kapni a Microsofttól e-mailben, SMS-ben, postai levélben és telefonon. Az e-mail-előfizetések és a reklámcélú kommunikáció kezeléséről szóló további információért látogasson el a jelen nyilatkozat Hozzáférés és felügyelet című szakaszához.

Hirdetés. Számos termékünk működését hirdetésekből származó bevétel segíti. A begyűjtött adatokat harmadik felekkel osztjuk meg – ilyen például az AOL vagy az AppNexus –, ami alapján ők kiválasztják és megjelenítik a hirdetéseiket a webhelyeinken és az alkalmazásainkban, illetve egyéb partnereik webhelyein és alkalmazásaiban. A megjelenítendő hirdetések kiválasztásának alapja lehet az Ön jelenlegi tartózkodási helye, a keresési lekérdezése vagy az éppen megtekintett tartalom. Más hirdetéseket az Önről az idők során megismert információk alapján választunk ki, felhasználva a demográfiai adatait, a kereséseit, az érdeklődési köreit, a kedvenceit, a használati és a helyadatait, amelyeket a saját webhelyeinkről és alkalmazásainkból, valamint a hirdetőink és a partnereink webhelyeiről és alkalmazásaiból gyűjtünk – erre a jelen nyilatkozat további részeiben „érdeklődésalapú hirdetésként” utalunk. Az érdeklődésalapú hirdetéseket a böngészés során nyert adatok (például IP-cím) összevetésével hozzuk létre, amelyeket az eszközén elhelyezett cookie-k gyűjtenek. Ha letiltja az érdeklődésalapú hirdetéseket, akkor az ilyen típusú cookie-kkal gyűjtött adatokat nem használjuk fel. A Microsoft ugyanakkor nem használja fel az e-mailek, a csevegőüzenetek, a videohívások, a hangüzenetek, a dokumentumok, a fényképek és más személyes fájlok tartalmát arra, hogy célzott hirdetéseket juttasson el Önhöz. A Microsoft érdeklődésalapú hirdetéseit a lemondási lapunkon mondhatja le. A hirdetések kezeléséről további információt a jelen adatvédelmi nyilatkozat Hozzáférés és felügyelet című szakaszában olvashat. A hirdetésekkel kapcsolatos adathasználat további részleteihez tartoznak a következők:

  • A hirdetési iparág legjobb gyakorlatai és kötelezettségei. A Microsoft a Network Advertising Initiative (NAI) tagja, és betartja a NAI Magatartási Kódexét. Az alábbi önszabályozási programokat is betartjuk:
  • Egészséggel kapcsolatos célzott hirdetés. Az Amerikai Egyesült Államokban korlátozottan biztosítunk érdeklődésalapú hirdetéseket, a szabványos, nem érzékeny egészségügyi kategóriákban, mint az allergiák, a reuma, a koleszterin, a megfázás és az influenza, a cukorbetegség, az emésztőrendszer egészsége, a fejfájás/migrén, az egészséges táplálkozás, az egészséges szív, a férfi egészség, a szájhigiénia és -egészség, a csontritkulás, a bőr és a látás/szemápolás. Megcélozzuk a hirdetéseket olyan a hirdetők által kért tartalmakra is, amelyek átlagosak, nem érzékenyek és az egészséggel kapcsolatos témába tartoznak.
  • Gyermekek és reklámozás. Nem küldünk érdeklődésalapú hirdetéseket olyan gyermekeknek, akik a Microsoft-fiókjukban beállított születési dátumuk alapján 13 évesnél fiatalabbak.
  • Adatmegőrzés. Az érdeklődésalapú hirdetésekhez nem tartjuk meg az adatokat 13 hónapnál hosszabb ideig, hacsak azok hosszabb ideig való megtartásához Öntől beleegyezést nem kértünk.
  • Adatmegosztás. Bizonyos esetekben megosztjuk a hirdetőkkel a webhelyeiken vagy a hirdetéseikben összegyűjtött adatokról készült jelentéseket. A hirdetők elhelyezhetik az adatgyűjtő jeleinket a webhelyeiken, amelyekkel a Microsoft adatokat gyűjtet a webhelyeiken, többek közt a tevékenységekről, a vásárlásokról és a látogatásokról. Ezeket az adatokat a hirdető ügyfeleink részére gyűjtjük, hogy segítsük a hirdetéseik célzását. Az adatokat továbbá közvetlenül is megosztjuk a szolgáltatókkal (ilyen például az AOL és az AppNexus) annak érdekében, hogy szolgáltatásokat nyújthassanak a nevünkben, vagy a partnerünkként hirdetéseket válasszanak ki és juttassanak el a hirdetőpartnereinknek.
  • Más hirdető vállalatok által gyűjtött adatok. A hirdetők néha saját adatgyűjtő jeleket (vagy más hirdetőpartnereikét) használhatnak az általunk megjelenített hirdetéseikben, amelyekkel saját cookie-kat állíthatnak be, illetve olvashatják is azokat. A Microsoft emellett külső reklámcégekkel társult bizonyos saját hirdetési szolgáltatások üzemeltetéséhez, és lehetővé teszi külső reklámcégeknek, hogy a webhelyein megjelenítsék a hirdetéseiket. Ezek a külső felek cookie-kat helyezhetnek el a számítógépén, és adatokat gyűjthetnek a webhelyeken vagy az online szolgáltatásokban végzett tevékenységeiről. Ilyen vállalat többek között: A9, AOL Advertising, AppNexus, Criteo, Facebook, MediaMath, nugg.adAG, Rocket Fuel, Yahoo!. Az egyes vállalatok gyakorlatáról, beleértve az általuk nyújtott választási lehetőségeket, további információt az adott vállalat nevére kattintva szerezhet. A felsorolt vállalatok közül számos az NAI vagy a DAA tagja, amelyek lehetővé teszik, hogy egyszerűen leiratkozzon a résztvevő vállalatok általi célzott hirdetésekről.
A személyes adatok megosztásának okaiA személyes adatok megosztásának okaimainreasonswesharepersonaldatamodule
Összefoglalás

Személyes adatait a beleegyezésével osztjuk meg, vagy ahogyan az a tranzakciók befejezéséhez szükséges, illetve bármilyen kért vagy engedélyezett termék biztosításához. Az információkat megosztjuk a Microsoft irányítása alatt álló társvállalatokkal és leányvállalatokkal, a nevünkben eljáró beszállítókkal, amikor arra a törvény kötelez, vagy amikor jogi eljárásokra kell reagálni, vásárlóink védelmére, életek védelmére, más termékeink biztonságának fenntartására és a Microsoft más jogainak vagy tulajdonának védelmére.

Teljes szöveg

Személyes adatait a beleegyezésével osztjuk meg, vagy ahogyan az a tranzakciók befejezéséhez szükséges, illetve bármilyen kért vagy engedélyezett termék biztosításához. Például akkor osztjuk meg az Ön tartalmait harmadik féllel, ha azt Ön kéri, így például amikor Ön e-mailt küld egy barátjának, fotókat és dokumentumokat oszt meg a OneDrive-on, vagy fiókját más szolgáltatással kapcsolja össze. Amikor egy vásárlásnál fizetési adatokat ad meg, a csalások megelőzése és a fedezeti kockázatok csökkentése érdekében, megosztjuk a fizetési adatokat bankokkal és más, a fizetési tranzakciókat vagy egyéb pénzügyi szolgáltatásokat feldolgozó jogi személyekkel.

Emellett, megosztjuk az információkat a Microsoft irányítása alatt álló társvállalatokkal és leányvállalatokkal is. Megosztjuk a személyes adatokat a nevünkben a jelen nyilatkozat céljai alapján nevünkben tevékenykedő beszállítókkal vagy ügynökökkel is. Például, olyan vállalatokkal, amelyeket ügyfélszolgálati támogatásra szerződtettünk vagy arra, hogy segítségünkre legyenek rendszereink és szolgáltatásaink biztosításában és védelmében, melyeknek az ilyen funkciók biztosításához szükségük lehet ezekre a személyes adatokra. Ilyen esetekben, ezeknek a vállalatoknak ragaszkodniuk kell az adatvédelmi követelményeinkhez és nem jogosultak a tőlünk kapott személyes adatok semmilyen más célú felhasználására. Megoszthatjuk a személyes adatokat egy vállalati ügylet, például összeolvadás vagy eszközök eladása részeként is.

Végül elérjük, elküldjük, átadjuk és megőrizzük az Ön személyes adatait, beleértve a személyes tartalmait is (mint például Outlook.com e-mailjeinek tartalmát, más privát kommunikációit vagy OneDrive privát mappáiban lévő fájljait), amikor jóhiszeműen úgy véljük, hogy ez szükséges:

  1. a vonatkozó törvény betartása érdekében, vagy érvényes jogi eljárásokkal kapcsolatban, beleértve bűnüldöző hatóságok vagy más állami szervek megkereséseit is;
  2. vásárlóink védelmére, például kéretlen levelek vagy más felhasználók becsapására tett kísérlet elkerülésére, vagy annak érdekében, hogy megelőzzük egy élet elvesztését vagy bárki komoly sérülését;
  3. termékeink biztonságának működtetésére és fenntartására, beleértve a rendszereink vagy hálózataink elleni támadás megelőzését vagy megállítását; vagy
  4. a Microsoft jogainak vagy tulajdonának védelmére, beleértve a szolgáltatások használatát szabályzó feltételek betartatását – ha azonban arra utaló információt kapunk, hogy egy személy a szolgáltatásainkat lopott szellemi vagy fizikai Microsoft-tulajdon forgalmazására használja, nem mi magunk fogjuk az ügyfél személyes tartalmait megvizsgálni, hanem átadhatjuk azokat a bűnüldöző szerveknek.

A bűnüldöző és egyéb kormányszervek kérésére kiadott adatokról szóló további információért olvassa el a Bűnüldözési átláthatósági jelentésünket a microsoft.com/about/corporatecitizenship/hu-hu/reporting/transparency címen.

Ne feledje, hogy egyes termékeink tartalmazhatnak hivatkozásokat olyan külső termékekre, amelyek adatvédelmi gyakorlata eltér a Microsoft adatvédelmi gyakorlatától. Ha személyes adatokat ad meg bármely ilyen termékben, a megadott adatok használatát az adott termék saját adatvédelmi nyilatkozata szabályozza.

A személyes adatok elérése és kezeléseA személyes adatok elérése és kezelésemainhowtoaccesscontrolyourdatamodule
Összefoglalás

Számos Microsoft-termékhez kapcsolódóan megtekintheti és szerkesztheti személyes adatait online. Döntéseket hozhat arról is, hogy a Microsoft hogyan gyűjtheti és használhatja az adatait. A személyes adatok elérésének és kezelésének módját a használt termékek határozzák meg.

Ön mindig eldöntheti, hogy kíván-e reklámcélú e-mailt, SMS-t, telefonhívásokat és postai leveleket kapni a Microsofttól. A lemondási lapon le is iratkozhat a Microsoft érdeklődésalapú hirdetéseiről.

Teljes szöveg

Számos Microsoft-termékhez kapcsolódóan megtekintheti és szerkesztheti személyes adatait online. Döntéseket hozhat arról is, hogy a Microsoft hogyan gyűjtheti és használhatja az adatait. A személyes adatok elérésének és kezelésének módját a használt termékek határozzák meg. Például:

  • Microsoft-fiók. Az account.microsoft.com címen szerkesztheti a Microsoft-fiókja profil- és fizetési adatait, módosíthatja a jelszót, biztonsági adatokat adhat meg, és itt szüntetheti meg a fiókját. Innen elérheti más Microsoft-termékek beállításait is.
  • A Bing és Cortana. Elérheti vagy törölheti a Bingbeli keresési előzményeit, beválthatja a Bing Jutalmait, megtekintheti és módosíthatja az érdeklődési köreit, illetve kezelheti más Cortana-adatait a www.bing.com/account/general címen.
  • Skype. A Skype-fiókjához tartozó profil- és fizetési adatok, illetve a jelszavának módosításához látogasson el a login.skype.com/login címre.
  • Xbox. Ha Ön Xbox Live- vagy Xbox.com-felhasználó, megtekintheti és szerkesztheti a személyes adatait – ideértve a számlázási és a fiókadatokat, az adatvédelmi beállításokat, valamint az online biztonság és az adatmegosztás beállításait – a My Xbox lapon, amelyet az Xbox konzolról és az Xbox.com webhelyről egyaránt elérhet.
  • Microsoft Áruház. Microsoft Áruházbeli profil- és fiókadatait a www.microsoftstore.com/ címen, a „Fiók megtekintése” vagy a „Megrendelések” hivatkozásra kattintva érheti el.
  • Microsoft.com. A microsoft.com-os profilját a Microsoft.com Profilközpont megnyitásával érheti el és frissítheti. Ha rendelkezik nyilvános Microsoft Developer Network-profillal, azt a connect.microsoft.com/profile.aspx címen érheti el és szerkesztheti.

Ha nem tud hozzáférni a Microsoft-termékek által gyűjtött bizonyos személyes adatokhoz a fenti hivatkozásokon vagy közvetlenül a Microsoft-termékekből, a webes űrlapunk segítségével mindig kapcsolatba léphet a Microsofttal. A személyes adatok elérésére vagy törlésére irányuló kérésekre 30 napon belül reagálunk.

Az Ön kommunikációs beállításai

Választhat, hogy kíván-e reklám célú kommunikációkat kapni a Microsofttól emailben vagy SMS-ben, postai levélben és telefonon. Ha promóciós e-mailt vagy SMS-t kap tőlünk, és ezeket szeretné letiltani, megteheti az üzenetben található útmutatást követve. A Microsofttól kapott promóciós e-mailek, telefonhívások és postai levelek beállításait is megadhatja, ha felkeresi a Microsoft kommunikációs engedélyek lapját, és bejelentkezik a személyes Microsoft-fiók. Itt frissítheti a kapcsolattartási adatait, kezelheti a Microsoft összes szolgáltatására vonatkozó elérhetőségi beállításait, lemondhatja az e-mail-előfizetéseit, és megadhatja, hogy megosztja-e a kapcsolattartási adatait a Microsoft partnereivel. Ha nincs személyes Microsoft-fiókja, akkor az e-mailes kapcsolattartás beállításait a webes űrlap segítségével kezelheti. Ezek a választási lehetőségek nem vonatkoznak a kötelező, szolgáltatásokkal kapcsolatos kommunikációra, mely bizonyos Microsoft-szolgáltatások részét képezi, illetve a felmérésekre és egyéb, saját leiratkozási módszerrel rendelkező tájékoztató kommunikációra sem.

Az Ön hirdetési választásai

A Microsoft érdeklődésalapú hirdetéseiről a lemondási lapunkon iratkozhat le. Ha a leiratkozás mellett dönt, a választása egy cookie-ban tárolódik, így a változtatás csak a leiratkozáshoz használt böngészőre érvényes. A leiratkozást tartalmazó cookie lejárati ideje öt év. Ha törli az eszközén tárolt sütiket, a funkciót ismét le kell tiltania.

A funkció letiltását a személyes Microsoft-fiókjához is hozzárendelheti. Ezt követően a letiltás minden olyan eszközön érvényben lesz, melyen bejelentkezett a fiókjába és egészen addig érvényben marad, míg valaki más be nem jelentkezik az adott eszközről a személyes Microsoft-fiókjába. Ha törli az eszközön tárolt sütiket, a beállítások alkalmazásához ismét be kell jelentkeznie.

A Windows-alkalmazásokban megjelenő hirdetésekre vonatkozóan használhatja a személyes Microsoft-fiókjához társított lemondást, vagy lemondhatja az érdeklődésalapú hirdetéseket a hirdetési azonosító letiltásával a Windows Gépházban.

Mivel az érdeklődésalapú hirdetésekhez használt adatokat más szükséges célokra is felhasználjuk (beleértve a termékeink biztosítását, az elemzéseket és a csalások észlelését), az érdeklődésalapú hirdetések letiltása nem állítja le az összes adat gyűjtését. Azt sem jelenti, hogy ettől Ön nem kap több hirdetést, vagy hogy kevesebb hirdetést fog kapni. Mégis, ha letiltja, a kapott hirdetések nem lesznek többé érdeklődési kör alapúak, és valószínűleg kevésbé fogják érdekelni Önt.

Böngészőalapú ellenőrzések

  • Cookie-ellenőrzések. A kapcsolódó böngészőbeli cookie-k kezeléséről a jelen adatvédelmi nyilatkozat Cookie-k című szakaszában olvashat.
  • Követésvédelem. Az Internet Explorer (9-es vagy újabb verziója) rendelkezik egy Követésvédelem nevű szolgáltatással, mely blokkolja a harmadik felek tartalmait, például a cookie-kat, minden olyan webhely esetén, amelyet hozzáadott a követésvédelmi listához. A webhelyek korlátozásával a böngésző csökkenti az Önről gyűjthető információk mennyiségét.
  • A „Követés letiltása” böngészőszolgáltatás. Egyes böngészőkben megtalálható a „Követés letiltása” (DNT) funkció, mely képes jelezni az Ön által meglátogatott lapoknak, hogy nem kívánja, hogy kövessék. Mivel a DNT-jelek értelmezéséről még nem született egyezmény, a Microsoft szolgáltatásai jelenleg nem reagálnak azokra. Továbbra is együtt dolgozunk az online iparral, hogy közös megállapodásra jussunk a DNT jelek kezelését illetően. Ugyanakkor, számos általunk biztosított egyéb eszközt használhat arra, hogy ellenőrizze az adatgyűjtést és azok felhasználását, beleértve annak képességét, hogy letilthatja az érdeklődési kör alapján kapott hirdetéseket a Microsofttól, a fentiekben leírtak szerint.

Cookie-k és hasonló technológiákCookie-k és hasonló technológiákmaincookiessimilartechnologiesmodule
Összefoglalás

A Microsoft cookie-kat (az eszközön elhelyezett kisméretű szöveges fájlokat) és hasonló technológiákat használ a webhelyek és az online szolgáltatások biztosításához és az adatgyűjtéshez. A cookie-k lehetővé teszik számunkra, más dolgokkal együtt, hogy eltároljuk a beállításait, lehetővé tegyük a bejelentkezést, érdeklődési kör alapú hirdetéseket küldjünk, harcoljunk a csalások ellen, és elemezzük, hogyan teljesítenek webhelyeink és online szolgáltatásaink. A Microsoft alkalmazásai más azonosítókat használnak, mint pl. a hirdetésazonosító a Windowsban, hasonló célokra.

Használunk adatgyűjtő jeleket is a cookie-k kiosztásához, és hogy használati és teljesítményadatokat gyűjtsünk. Webhelyeink tartalmazhatnak külső szolgáltatóktól származó adatgyűjtő jeleket és cookie-kat is.

Számos eszköz áll rendelkezésére ahhoz, hogy ellenőrizze a cookie-kat, az adatgyűjtő jeleket és hasonló technológiákat, beleértve a böngésző vezérlését a cookie-k blokkolására és letiltására, valamint harmadik felek analitikai szolgáltatók vezérlőit az adatgyűjtő jeleken keresztüli webes adatgyűjtés letiltására. A böngészője és más választásai hatással lehetnek a termékeinkkel kapcsolatos élményeire.

Teljes szöveg

A Microsoft cookie-kat (az eszközön elhelyezett kisméretű szöveges fájlokat) és hasonló technológiákat használ a webhelyek és az online szolgáltatások biztosításához és az adatgyűjtéshez. A cookie-k szöveges tartalma gyakran számok és betűk sorozatából áll, amely egyedileg azonosítja az Ön számítógépét, illetve más információkat is tartalmazhat. A Microsoft alkalmazásai hasonló célokra más azonosítókat használnak, mint amilyen például a Windowsbeli hirdetési azonosító, és a webhelyeink közül sok tartalmaz adatgyűjtő jeleket és más hasonló technológiákat, az alábbiakban leírtak szerint.

A cookie-k és hasonló technológiák használata

A Microsoft számos célra használ cookie-kat és hasonló technológiákat a terméktől függően, a következőket is beleértve:

  • Az Ön beállításainak tárolása. Az olyan beállítások, amelyek lehetővé teszik termékeink megfelelő működését, vagy hogy megtartsuk a beállításait, és azokat tárolhassuk az eszközén. Ha például a Microsoft egy webhelyén beír egy településnevet vagy egy irányítószámot helyi hírek vagy időjárás-jelentés megtekintéséhez, azt az adatot tárolhatjuk egy cookie-ban, hogy a webhelyre visszatérve ismét az Önnek szóló helyi információkat lássa. Ha letiltja az érdeklődésalapú hirdetéseket, az eszközén mentett cookie-ban tároljuk a letiltási beállítását.
  • Bejelentkezés és hitelesítés. Amikor a személyes Microsoft-fiókjával bejelentkezik egy webhelyre, a készülékén elhelyezett titkosított cookie-ban tároljuk az egyedi azonosítószámát és a bejelentkezés időpontját. Ez a cookie lehetővé teszi, hogy a webhely lapjai között navigálva ne kelljen minden egyes lapon bejelentkeznie.
  • Érdeklődésalapú hirdetések. A Microsoft cookie-k segítségével adatokat gyűjt az Ön online tevékenységéről, és azonosítja az érdeklődési köreit annak érdekében, hogy az Ön számára leginkább érdekes reklámokat juttathassa el Önhöz. Lemondhatja a Microsofttól kapott érdeklődésalapú hirdetéseket a jelen adatvédelmi nyilatkozat Hozzáférés és felügyelet című szakaszában leírtak szerint.
  • Elemzési adatok. Termékeink biztosítása érdekében cookie-kat és más azonosítókat használunk a használati és a teljesítményadatok összegyűjtésére. A cookie-kat felhasználjuk például arra, hogy megszámláljuk egy weblap vagy szolgáltatás egyedi felhasználóit, vagy hogy más összesítő statisztikát készítsünk termékeink működéséről.

Az általunk gyakran használt cookie-k egy részét megtalálhatja az alábbi táblázatban felsorolva. A lista nem törekszik teljességre, pusztán a sütik elhelyezésének legfontosabb okait mutatja be. Ha felkeresi valamelyik webhelyünket, az a készülékére írhatja a következő sütiket vagy egy részüket:

A süti neveIsmertetés

MUID

Azonosítja a Microsoft webhelyeit felkereső egyedi böngészőket. Hirdetésre, webhelyelemzésre és más üzemeltetési célokra használatos.

ANON

Az ANID-t tartalmazza, vagyis a Microsoft-fiókjából kivont egyedi azonosítószámot, melyet hirdetésekhez, személyre szabáshoz és működtetési célokra használunk. Ez a süti tárolja azt is, ha Ön lemondja a Microsoft érdeklődési kör alapú, célzottan megjelenített hirdetéseit, amennyiben úgy döntött, hogy a lemondást társítja a Microsoft-fiókjához.

CC

Az IP-címe alapján meghatározott országkódját tartalmazza.

RPSTAuth, MSNRPSAuth, KievRPSAuth

Segít azonosítani Önt amikor bejelentkezik Microsoft fiókjába.

NAP (hálózatvédelem)

Országának, irányítószámának, életkorának, nemének, nyelvének és foglalkozásának titkosított verzióját tárolja (ha ismertek ezek az információk), az Ön Microsoft-fiókjának profilja alapján.

MH

Ez olyan társwebhelyeken jelenik meg, amelyeket a Microsoft egy hirdetőjével közösen üzemeltet. Ez a cookie azonosítja a hirdetőt, hogy a megfelelő hirdetés legyen kiválasztva.

TOptOut

Azt a döntését rögzíti, hogy nem kíván az érdeklődési köre alapján célzott hirdetéseket kapni a Microsofttól.

Amikor felkeresi a webhelyeinket, nemcsak a Microsoft helyez el sütiket a számítógépén: harmadik felek is írhatnak sütiket a készülékére a Microsoft webhelyeinek használata során. Ez egyes esetekben azért van, mert a harmadik felet megbíztuk azzal, hogy szolgáltatásokat nyújtson a számunkra (például webhelyelemzési szolgáltatást). Más esetekben az az oka, hogy a webhelyeinken harmadik felektől származó tartalom és hirdetések is előfordulnak, például videók, hírek, illetve más hirdetési hálózatok által megjelenített hirdetések. A böngésző ilyenkor kapcsolatot létesít ezeknek a harmadik feleknek a webkiszolgálóival, hogy beolvassa az ilyen tartalmat, ezért ezek a harmadik felek elhelyezhetnek cookie-kat a készülékén, és adatokat gyűjthetnek arról, hogy Ön milyen online tevékenységet folytat a webhelyeken és az online szolgáltatásokban.

A cookie-k kezelése

A legtöbb webböngésző automatikusan elfogadja a cookie-kat, de lehetőséget biztosít a cookie-k letiltására vagy törlésére. A Microsoft Edge-ben például letilthatja vagy törölheti a cookie-kat a következő lehetőséget választva: Beállítások > Adatvédelem > Cookie-k. A cookie-k más böngészőkben történő letiltásáról vagy törléséről az adott böngésző adatvédelmi nyilatkozata vagy súgója nyújt tájékoztatást.

A Microsoft egyes termékei nem tudnak cookie-k nélkül működni. Ne feledje azonban, hogy ha a cookie-k letiltása mellett dönt, nem biztos, hogy be tud jelentkezni, illetve előfordulhat, hogy nem tudja használni ezeket a funkciókat, és elveszhetnek a cookie-kon alapuló beállítások. Ha törli a cookie-kat, minden általuk vezérelt beállítás (beleértve a hirdetésekre vonatkozó beállításokat is) törlődik, és ezeket újból meg kell adni.

A cookie-k használatát befolyásoló egyéb adatvédelmi beállításokról, például a Microsoft-böngészők Követésvédelem funkciójáról a jelen adatvédelmi nyilatkozat Hozzáférés és felügyelet című szakaszában olvashat.

Adatgyűjtő jelek és elemző szolgáltatások

A Microsoft weblapjain előfordulhatnak adatgyűjtő jelként (más néven egy képpontos GIF-fájlként) ismert elektronikus képek, amelyek segítenek a webhelyeinkhez tartozó cookie-k elhelyezésében, a webhelyeinket felkereső felhasználók számának követésében, illetve a más cégekkel közös termékek nyújtásában. Promóciós e-mail üzenetekben vagy hírlevelekben is elhelyezünk webes jelzőket, hogy megállapítsuk, ha megnyitja azokat vagy tevékenykedik rajtuk.

Az adatgyűjtő jelzők elhelyezése mellett saját webhelyeinken néha más cégekkel is együtt dolgozunk, hogy elhelyezzenek adatgyűjtő jelzőket saját webhelyeiken vagy a hirdetéseikben. Ez alapján statisztikai adatokat kapunk arról, hogy milyen gyakran kattintanak egy hirdetésre egy Microsoft-webhelyen, ami vásárlást eredményez, vagy más eredményt hoz a hirdető webhelyén.

Végezetül, a Microsoft termékei gyakran harmadik féltől származó adatgyűjtő jeleket vagy hasonló technológiákat is tartalmazhatnak, amelyek segítenek a reklámkampányaink vagy egyéb tevékenységeink hatékonyságával kapcsolatos összesítő statisztikai adatok gyűjtésében. Ezek a technológiák teszik lehetővé az analitikai szolgáltatók számára, hogy beállítsák vagy leolvassák saját cookie-jaikat vagy más azonosítóikat, amelyeken keresztül adatokat gyűjthetnek az alkalmazásokon, webhelyeken vagy más termékeken keresztüli online tevékenységekről. Azonban mi nem engedjük, hogy az analitikai szolgáltatók adatgyűjtő jeleket használjanak az oldalainkon olyan adatok gyűjtésére vagy elérésére, melyek alapján Ön közvetlenül beazonosítható lenne (pl. a neve vagy az e-mail-címe). Az alábbi hivatkozásokra kattintva letilthatja az adatgyűjtést és -használatot egyes analitikai szolgáltatóknál:

Más hasonló technológiák

A szabványos cookie-kon és adatgyűjtő jeleken túl a termékek más hasonló technológiákat is használhatnak arra, hogy adatfájlokat olvassanak be és tároljanak az Ön számítógépén. Ez jellemzően azért történik, hogy megőrizze beállításait, illetve fokozza sebességét és bizonyos fájlok helyi tárolásával fokozza teljesítményét. Ezenkívül – a normál sütikhez hasonlóan – ezek a technológiák is szolgálhatnak a számítógép egyedi azonosítójának tárolására, amely így felhasználható az online viselkedés nyomon követésére. Az ilyen technológiák közé tartoznak a helyi megosztott objektumok (más néven „Flash cookie-k”), valamint a Silverlight-alkalmazástár.

Helyi megosztott objektumok („Flash-cookie-k”): Az Adobe Flash technológiát használó webhelyek helyi megosztott objektumokat (más néven „Flash cookie-kat” alkalmazhatnak arra, hogy adatokat tároljanak az Ön számítógépén. A Flash cookie-k kezeléséről és letiltásáról további tájékoztatást a www.macromedia.com/support/documentation/en/flashplayer/help/settings_manager.html weboldalon talál.

Silverlight Alkalmazástárolás. A Microsoft Silverlight technológiát használó webhelyek is képesek lehetnek arra, hogy adatokat tároljanak a Silverlight Alkalmazástárolás segítségével. E tárolófunkció kezeléséről és letiltásáról a jelen nyilatkozat Silverlight című szakaszában tudhat meg többet.

Microsoft-fiókotMicrosoft-fiókmainmicrosoftaccountmodule
Összefoglalás

Microsoft-fiókkal bejelentkezhet a Microsoft-termékekbe, illetve egyes Microsoft-partnerek szolgáltatásaiba. A fiókjába való belépéssel engedélyezheti a javított személyre szabást, zökkenőmentes és konzisztens élményt biztosíthat a termékek és az eszközök között, valamint segítségére lehet a felhőben tárolt adatokhoz való hozzáférésben és az adatok használatában, illetve más kibővített funkciókban és beállításokban.

Amikor bejelentkezik a fiókjába egy termék eléréséhez, regisztráljuk a bejelentkezés tényét. Ha Microsoft-fiókjával egy harmadik fél szolgáltatásába jelentkezik be, a rendszerünk kérni fogja a hozzájárulását a szolgáltatás által igényelt adatok megosztásához.

Teljes szöveg

Microsoft-fiókkal bejelentkezhet a Microsoft-termékekbe, illetve egyes Microsoft-partnerek szolgáltatásaiba. Ha létrehoz egy saját Microsoft-fiókot, azt személyes Microsoft-fióknak nevezzük. Amikor egy a Microsoft Azure Active Directory (AAD) szolgáltatást használó termékbe jelentkezik be munkahelyi vagy iskolai e-mail címével, akkor az adott fiókot munkahelyi vagy iskolai fióknak nevezzük.

Személyes Microsoft-fiók létrehozása és használata. Amikor létrehoz egy személyes Microsoft-fiókot, kérünk Öntől néhány személyes adatot, és a fiókhoz hozzárendelünk egy egyedi azonosító számot a fiókjának és az ahhoz rendelt információknak az azonosítása érdekében. Míg bizonyos termékekhez, például amelyek díjkötelesek, a valódi nevére van szükség, a Microsoft egyes termékeit használhatja a valódi nevének megadása nélkül is. Bizonyos megadott adatok, például a megjelenítendő neve, az e-mail címe és a telefonszáma segítenek másoknak megtalálni Önt a Microsoft termékeiben. Azok a személyek például, akik ismerik az Ön megjelenítendő nevét, e-mail címét vagy telefonszámát, felhasználhatják ezeket arra, hogy megkeressék Önt a Skype-on, és meghívót küldjenek, hogy lépjen kapcsolatba velük. Vegye figyelembe, hogy amikor munkahelyi vagy iskolai e-mail cím használatával hoz létre személyes Microsoft-fiókot, és az adott e-mail címet kiadó munkáltató vagy iskola az Azure Active Directory (AAD) használatával kezdi felügyelni az adott fiókot, akkor frissítenie kell a személyes Microsoft-fiókjához tartozó e-mail címet, hogy továbbra is hozzáférhessen azokhoz a Microsoft-termékekhez, amelyek nem használják az AAD-t (ilyen például az Xbox Live).

Bejelentkezés. Amikor bejelentkezik a Microsoft-fiókjába, regisztráljuk a bejelentkezés tényét, melynek keretében eltároljuk a következő adatokat: dátum és idő, információk a termékről, amelybe bejelentkezett, bejelentkezési név, a fiókjához tartozó egyedi azonosítószám, IP-cím, illetve az operációs rendszerének és a webböngészőjének a verziója.

Bejelentkezés a Microsoftba. Ha bejelentkezik a fiókjába, személyre szabottabb élményben lesz része, egységesebben működnek a termékek és az eszközök, elérheti és használhatja a felhőtárhelyét, illetve más fejlett funkciókhoz és lehetőségekhez is hozzáférhet. A fiókjába való bejelentkezés után egészen addig bejelentkezve marad, amíg ki nem jelentkezik. Ha hozzáadja a Microsoft-fiókját egy Windows-eszközhöz (8-as vagy annál újabb verzió), a Windows automatikusan be fog jelentkezni azokba a termékekbe, amelyek a Microsoft-fiókot használják, és amelyeket arról az eszközről el tud érni. Amikor be van jelentkezve, bizonyos Microsoft-termékek a termék használatának részeként megjelenítik a nevét/felhasználónevét és a fényképét (ha megadott fényképet a profiljához). Ide sorolhatók a kommunikációs termékek, a közösségi webhelyen végzett tevékenységek és a nyilvános bejegyzések.

Bejelentkezés harmadik fél termékeibe. Ha Microsoft-fiókjával egy harmadik fél termékébe jelentkezik be, a rendszerünk kérni fogja a hozzájárulását a termék által igényelt adatok megosztásához. A termék meg fogja kapni továbbá a fiókjához rendelt verziószámot (a bejelentkezési adatai minden egyes módosításakor új verziószám jön létre), és azt, hogy a fiókja inaktiválva lett-e. A harmadik fél a saját gyakorlata és szabályzata szerint felhasználhatja és megoszthatja az Ön adatait. Ha hozzájárult a profiladatainak megosztásához, a harmadik fél megjelenítheti a nevét vagy a felhasználónevét és a profilképét (ha van profilképe), amikor be van jelentkezve a harmadik fél adott termékébe. Olvassa el figyelmesen minden olyan termék adatvédelmi nyilatkozatát, amelybe bejelentkezik, hogy tudja, az adott termék miként használja fel a gyűjtött adatokat.

Harmadik felektől kapott személyes Microsoft-fiókok. Ha a személyes Microsoft-fiókját egy harmadik féltől kapta, például egy internetszolgáltatótól, akkor a harmadik félnek lehetnek bizonyos jogai az Ön fiókja felett, ideértve az Ön Microsoft-fiókjához való hozzáférést és a fiók törlését. Olvassa el figyelmesen a harmadik féltől kapott kiegészítő feltételeket, hogy megtudja, milyen jogaik vannak az Ön fiókjára vonatkozóan.

A személyes Microsoft-fiók összekapcsolása közösségi hálózati fiókokkal. Ön összekapcsolhatja személyes Microsoft-fiókját különféle közösségi hálózati fiókokkal, például a Facebookkal, a Twitterrel vagy a LinkedInnel, hogy így hozzáférjen e közösségi hálózatokon lévő adataihoz a Microsoft-termékeken belül. Ha így tesz, tároljuk a kiszolgálóinkon a közösségi hálózati fiókjainak adatait, hogy frissített adatokat jeleníthessünk meg a közösségi hálózati fiókjaiból. Bármikor leválaszthatja a közösségi hálózati fiókokat a személyes Microsoft-fiókjáról a következő címen: profile.live.com/services.

Munkahelyi és iskolai fiókok használata. Ha a munkaadója vagy az iskolája az Azure Active Directory (AAD) használatával adta ki és felügyeli az Önnek biztosított fiókot, akkor a munkahelyi vagy iskolai fiókját igénybe veheti az AAD-t használó Microsoft-termékekbe (ilyen például az Office 365 és a Skype Vállalati verzió) való bejelentkezéshez. Ha a fiókot létrehozó szervezet megköveteli, meg kell adnia a telefonszámát, illetve egy másik e-mail címet a biztonsági ellenőrzés elvégzéséhez. Ha a Microsoft termékeibe munkahelyi vagy iskolai fiókkal lép be, az e-mail címhez kapcsolódó tartomány tulajdonosa kezelheti és felügyelheti a fiókját, valamint hozzáférhet az adataihoz és feldolgozhatja azokat, beleértve az üzenetek és a fájlok tartalmát. A termékek használata a szervezet szabályzatainak hatálya alá eshet, ha vannak ilyenek. A Microsoft nem vállal felelősséget a szervezetek adatvédelmi vagy biztonsági gyakorlataiért, melyek eltérhetnek a Microsoft által alkalmazottaktól. Ha a Microsoft-termékek használatát a szervezet kezeli, az adatvédelemmel kapcsolatos kérdéseivel forduljon a rendszergazdához.

Egyéb fontos adatvédelmi információkEgyéb fontos adatvédelmi információkmainotherimportantprivacyinformationmodule
Összefoglalás

A következőkben olyan további adatvédelmi információkat ismertetünk, amelyeket fontosnak találhat. A Microsoft személyes adatok védelmére irányuló elkötelezettségéről a következő címen is találhat további tájékoztatást: privacy.microsoft.com.

A személyes adatok biztonságaA személyes adatok biztonságamainsecurityofpersonaldatamodule
Összefoglalás

A Microsoft kötelességének tekinti az Ön személyes adatainak védelmét. Különféle biztonsági technológiák és eljárások alkalmazásával védjük személyes adatait az illetéktelenek általi hozzáféréssel, felhasználással és közzététellel szemben. Így például a felhasználó által megadott személyes adatokat korlátozott hozzáférésű, védett létesítményekben elhelyezett számítógépes rendszereken tároljuk. Amikor szigorúan titkos adatokat (például hitelkártyaszámot vagy jelszót) továbbítunk az interneten, azok biztonságát titkosítással védjük.

A személyes adatok tárolásának és feldolgozásának helyeA személyes adatok tárolásának és feldolgozásának helyemainwherewestoreandprocessdatamodule
Összefoglalás

A Microsoft által összegyűjtött személyes adatok tárolása és feldolgozása történhet az Ön saját térségében, az Amerikai Egyesült Államokban, illetve bármely más olyan országban, ahol a Microsoft, illetve annak leányvállalatai, társvállalatai vagy szolgáltatói létesítményeket üzemeltetnek. Erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy biztosítsuk az általunk a jelen adatvédelmi nyilatkozat alapján összegyűjtött adatoknak a jelen adatvédelmi nyilatkozat feltételeinek és a tárolás helyén érvényes jogszabályok követelményeinek megfelelő feldolgozását.

A személyes adatoknak az Európai Gazdasági Térségből más országokba való átvitelekor különféle jogi mechanizmusokat, például szerződéseket alkalmazunk annak érdekében, hogy a jogai és az Önt megillető védelem az adataival együtt továbbadódjon.

Ahogy az a Privacy Shield-tanúsítványban is szerepel, résztvevői vagyunk az Adatvédelmi pajzs keretrendszernek. A Microsoft tartja magát az Adatvédelmi pajzs elveihez, különös tekintettel a személyes adatoknak az Európai Gazdasági Térségből való átadására. Ha harmadik felek olyan módon kezelik a személyes adatokat, amely nem felel meg az Adatvédelmi pajzs elveinek, a felelősség a Microsoftot terheli mindaddig, amíg be nem bizonyosodik, hogy a Microsoft nem vonható felelősségre a sérelmet előidéző eseményért. Az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma itt sorolja fel az Adatvédelmi pajzs résztvevőit: https://www.privacyshield.gov/list.

Ha kérdése vagy panasza támad a Microsoft részvételéről az Adatvédelmi pajzs rendszerben, forduljon hozzánk bizalommal a webes űrlapunkat kitöltve. Az Adatvédelmi pajzzsal összefüggő minden panasz kapcsán, amely nem rendezhető a Microsoft hatáskörében, az Európai Adatvédelmi Hatóságok (European Data Protection Authorities, DPA) járnak el. Az illetékes DPA-k elérhetőségéért forduljon hozzánk. A más módon nem rendezhető panaszok esetében a kötelező érvényű döntőbírósági rendezés lehetősége is fennáll (a részleteket a Privacy Shield-elvek ismertetik). A Microsoft az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (FTC) nyomozati és bűnüldözési hatáskörébe tartozik.

A Microsoft követi mind a Svájc és az Egyesült Államok közt létrejött „biztonságos kikötő” adatvédelmi elveinek, mind az Európai Unió és az Egyesült Államok közt létrejött Adatvédelmi pajzs adatvédelmi elveinek a Svájcból származó személyes adatok gyűjtésére, felhasználására és megőrzésére vonatkozó rendelkezéseit. A Microsoft nem tartozik a fenti egyezmények betartásával kapcsolatos svájci jogszabályok hatálya alá.

A személyes adatok megőrzéseA személyes adatok megőrzésemainOurretentionofpersonaldatamodule
Összefoglalás

A Microsoft addig őrzi meg a személyes adatokat, amíg az az Ön által kért termékek és tranzakciók biztosításához vagy más olyan alapvető célokhoz szükséges, mint például a törvényeknek való megfelelés, a vitás ügyek rendezése és a szerződéseink érvényesítése. Például:

  • A Bing keresési kérésekhez azonosíthatatlanná tesszük a tárolt kéréseket 6 hónap elteltével, az IP cím teljes eltávolításával, és 18 hónap után a többi kereszt-munkamenet azonosítóinak eltávolításával.
  • Az Outlook.com-ban, amikor kiüríti a Törölt Elemek mappáját, ezek az elemek még 30 napig megmaradnak a rendszerünkben azok végleges törlése előtt.
  • Ha eltávolít egy hitelkártyát a fiókjából, a Microsoft megtartja a hitelkártya számát tartalmazó tranzakciós rekordokat, amíg azok a józan megítélés szerint szükségesek lehetnek a meglévő tranzakció befejezéséhez, a Microsoft jogi és bejelentési kötelezettségeinek teljesítéséhez és a csalás észleléséhez és megelőzéséhez.
Adatgyűjtés gyermekektőlAdatgyűjtés gyermekektőlmaincollectionofdatafromchildrenmodule
Összefoglalás

Ha a Microsoft egyik terméke kéri az életkor megadását, akkor az adott termék a 13 éves életkort be nem töltött felhasználókat blokkolja, vagy megkéri őket, hogy mutassák be egy szülő vagy gondviselő engedélyét, mielőtt hozzáférhetnének a termékhez. A Microsoft nem kéri kifejezetten a 13 évnél fiatalabb gyermekektől, hogy a termék nyújtásához szükségesnél több információt adjanak meg.

A szülői jóváhagyás beérkezését követően a gyermek fiókját más fiókokhoz hasonlóan kezeljük. A gyermek hozzáférhet a kommunikációs szolgáltatásokhoz, ideértve a levelezést, a csevegést és az online fórumokat, és szabadon kommunikálhat kortól függetlenül bármelyik felhasználóval.

A szülők korábbi hozzájárulásukat módosíthatják vagy visszavonhatják, illetve gyermekeik személyes adatait megtekinthetik és szerkeszthetik, és kérhetik azok törlését. A szülők ezt például a személyes Microsoft-fiók bejelentkezve, majd az „Engedélyek” hivatkozásra kattintva tehetik meg. A szülők a Minecraft és más Mojang-játékok kapcsán az account.mojang.com/terms#contact webhelyen léphetnek kapcsolatba velünk.

Előzetes kiadásokElőzetesek kibocsátásamainpreviewreleasesmodule
Összefoglalás

A Microsoft úgynevezett előzetes, insider, béta és más, a hivatalos kiadást megelőző verziójú funkciókat és termékeket is kínál („minták”), hogy Ön értékelhesse azokat, miközben visszajelzést ad a Microsoftnak, beleértve a teljesítményadatok és a használati adatok szolgáltatását is. Ezért a minták automatikusan kiegészítő adatokat gyűjtenek, kevesebb beállítást kínálnak, vagy más adatvédelmi beállításokat és biztonsági intézkedéseket alkalmaznak, mint más termékeink általában. Ha használja a mintákkal kapcsolatos szolgáltatásokat, visszajelzést kérhetünk Öntől, vagy megkérdezhetjük azzal kapcsolatban, hogy használná-e továbbra is a terméket az általános kiadás után.

Az adatvédelmi nyilatkozat módosításaiAz adatvédelmi nyilatkozat módosításaimainchangestothisprivacystatementmodule
Összefoglalás

A jelen adatvédelmi nyilatkozatot frissítjük, ha azt szükségesnek látjuk a termékeink változásai vagy a felhasználói visszajelzések miatt. Jelen nyilatkozat módosítását követően átírjuk a nyilatkozat elején látható „utolsó módosítás” dátumot is, és a Változások jegyzéke oldalon ismertetjük a változásokat. Ha a nyilatkozatban vagy a személyes adatok Microsoft által történő felhasználásában lényegi változás történik, a módosítások hatályba lépése előtt feltűnő helyen figyelmeztetést teszünk közzé, vagy közvetlenül értesítjük a felhasználót. Javasoljuk, hogy időnként olvassa el ezt az adatvédelmi nyilatkozatot újra, hogy megtudja, hogyan védi a Microsoft az Ön személyes adatait.

Kapcsolatfelvétel módjaElérhetőségeinkmainhowtocontactusmodule
Összefoglalás

Ha technikai vagy támogatással kapcsolatos kérdése van, látogasson el a support.microsoft.com webhelyre, ahol többet is megtudhat a Microsoft támogatási ajánlatairól. Személyes Microsoft-fiókjának jelszavával kapcsolatos kérdés esetén a következő címet keresse fel: A Microsoft-fiók ügyfélszolgálata.

Ha általános kérdése van az adatvédelemmel kapcsolatban, vagy szeretne kérdést feltenni a Microsoft adatvédelmi biztosának, keressen meg minket a webes űrlapunkon keresztül. A kérdésekre és az aggályokra 30 napon belül válaszolunk.

Ellenkező rendelkezés hiányában a Microsoft Corporation a jelen nyilatkozat alapján a termékeken keresztül gyűjtött személyes adatok adatkezelője. Címünk: Microsoft Privacy, Microsoft Corporation, One Microsoft Way, Redmond, Washington 98052 USA Telefonszám: (+1) 425-882-8080.

Az Európai Gazdasági Térség és Svájc esetében adatvédelmi képviselőnk a Microsoft Ireland Operations Limited. A Microsoft Ireland Operations Limited adatvédelmi tisztviselője az alábbi címen érhető el: Microsoft Ireland Operations, Ltd., Attn: Data Protection, Carmenhall Road, Sandyford, Dublin 18, Ireland.

Skype Communications S.à.r.l. 23-29 Rives de Clausen L-2165 Luxembourg, Luxembourg a Skype adatkezelője. A Skype szoftverre és -termékekre vonatkozó kapcsolatfelvételhez küldjön egy támogatási kérelmet a Skype ügyfélszolgálatának.

A saját országában vagy régiójában működő Microsoft-leányvállalatot a www.microsoft.com/worldwide/ címen keresheti meg.

BingBingmainbingmodule
Összefoglalás

A Bing-szolgáltatások közé tartoznak a keresési és a térképszolgáltatások, valamint a Bing Toolbar és a Bing Desktop alkalmazás. A Bing-szolgáltatások más Microsoft-szolgáltatásoknak is részét képezik, ideértve például az MSN-alkalmazásokat és a Cortana szolgáltatást, illetve a Windows egyes szolgáltatásait (ezeket Bing-alapú szolgáltatásoknak is nevezzük). Amikor Ön Bing-szolgáltatásokat használ, gyűjtjük a keresési lekérdezéseit, a helyadatait, illetve a szolgáltatások használatával kapcsolatos egyéb adatait.

Teljes szöveg

A Bing-szolgáltatások közé tartoznak a keresési és a térképszolgáltatások, valamint a Bing-eszköztár és a Bing-asztal alkalmazás. A Bing-szolgáltatások más Microsoft-szolgáltatásoknak is részét képezik, ideértve például az MSN-alkalmazásokat, a Cortana szolgáltatást és a Windows egyes szolgáltatásait (ezeket Bing-alapú szolgáltatásoknak is nevezzük).

Amikor keresést végez, vagy olyan Bing-alapú szolgáltatást használ, amelynek részeként a rendszer az Ön nevében keresést végez vagy parancsot futtat, a Microsoft rögzíti a megadott keresési kifejezéseket és/vagy parancsokat, valamint az IP-címét, a tartózkodási helyét, a cookie-k található egyedi azonosítókat, a keresés dátumát és időpontját, illetve a böngészőkonfigurációt. Ha a Bing hangalapú szolgáltatásait használja, akkor a szolgáltatások hangbevitellel és beszédfunkcióval kapcsolatos teljesítményadatokat is küldenek a Microsoftnak. Ha olyan Bing-alapú szolgáltatást használ, például a Kérdezze Cortanát vagy a Bing Lookup szolgáltatást, amely egy adott szót vagy kifejezést keres egy weblapon vagy egy dokumentumon belül, akkor a szolgáltatás az adott szót vagy kifejezést elküldi a Bingnek a szövegkörnyezet bizonyos elemeivel együtt. Erre a környezetet figyelembe vevő keresőtalálatok megjelenítéséhez van szükség.

Keresési javaslatok. A keresési javaslatok funkció esetében a Bing élményt használó szolgáltatások vagy alkalmazások használata közben beírt karaktereket az adott alkalmazás vagy szolgáltatás elküldi a Microsoftnak. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy javaslatokat jelenítsünk meg a keresési feltételek beírásakor. A funkciót a Bing-beállítások lapon kapcsolhatja ki és be.

Bing-élmény fokozása program a Bing-asztalhoz és a Bing-eszköztárhoz. Ha Bing-asztalt vagy Bing-eszköztárat használ, és úgy dönt, hogy részt vesz a Bing-élmény fokozása programban, a keresési sorrendek és a találati pontosság fejlesztése érdekében további információkat is gyűjtünk ezeknek a Bing-alkalmazásoknak a használatáról, például a meglátogatott weboldalak címeit. Az adatok védelme érdekében a Bing-élmény fokozása programon keresztül gyűjtött adatokat nem használjuk személyazonosításra, kapcsolatfelvételre vagy célzott hirdetésekre. A Bing-asztal és a Bing-eszköztár beállításainál bármikor kikapcsolhatja a Bing-élmény fokozása programot. A Bing-élmény fokozása program keretében gyűjtött adatokat 18 hónap elteltével töröljük.

Megőrzés és anonimizálás. A tárolt keresési lekérdezéseket anonimizáljuk 6 hónap elteltével az IP-cím teljes eltávolításával, illetve 18 hónap elteltével a cookie-azonosítók és egyéb keresztmunkamenet-azonosítóinak eltávolításával.

Személyre szabás a Microsoft-fiókon keresztül. Bizonyos Bing-szolgáltatások továbbfejlesztett élményt biztosítanak olyankor, amikor személyes Microsoft-fiókjával jelentkezik be – ilyen például a keresési előzmények szinkronizálása az eszközök között. Ezeket a személyre szabási funkciókat használhatja arra, hogy testre szabja az érdeklődési köreit, a kedvenceit és a beállításait, valamint csatlakoztassa a fiókját harmadik felek szolgáltatásaihoz. A személyre szabási beállításokat a Bing-beállítások lapján kezelheti.

A keresési előzmények kezelése. A Bing Keresési előzmények szolgáltatása biztosítja, hogy könnyen előhívhassa a Bing keresőbe beírt kulcsszavakat és a meglátogatott eredményeket. A keresési előzményeket a Bing-beállítások lapon törölheti. Ha törli az előzményeket, akkor eltávolítja őket a Keresési előzményekből, és azok nem jelennek meg a webhelyen, de a keresési naplóinkból az adatok nem törlődnek, azokat a fent leírt módon megőrizzük és anonimizáljuk.

A Binget használó nem Microsoft-szolgáltatások. A Bing-alapú szolgáltatásokhoz a nem Microsoft-szolgáltatások használatakor, vagyis például a Yahoo! szolgáltatásainak használata során is hozzáférhet. Az ilyen szolgáltatások biztosítása érdekében a Bing adatokat kap ezektől és más partnerektől, melyek tartalmazhatják az időpontot, az IP-címet, az egyedi azonosítót és a kereséssel kapcsolatos más adatokat. Ezeket az adatokat a szolgáltatás elküldi a Microsoftnak a keresési szolgáltatás biztosítása érdekében. A Microsoft ezeket az adatokat a jelen nyilatkozatban leírtak szerint használjuk fel vagy aszerint ahogyan azt egyéb a partnereinkkel között szerződéseink tovább korlátozzák. A nem Microsoft-szolgáltatások adatgyűjtési és felhasználási gyakorlatával kapcsolatos tudnivalókról azok adatvédelmi nyilatkozataiból tájékozódhat.

Hivatkozó URL-ekben átjutott keresési lekérdezés. Amikor a Bing keresőtalálatainak lapján egy keresőtalálatra vagy hirdetésre kattintva annak webhelyére lép, a céllap megkapja azokat a szokásos adatokat, amelyeket a böngészője minden meglátogatott webhelynek elküld – mint az IP-címe, böngészőjének típusa és nyelve, illetve hogy mely URL-címről érkezett (jelen esetben ez a Bing keresőtalálatainak lapja). Mivel a Bing keresőtalálatokat tartalmazó lapjának URL-címe tartalmazza a beírt keresési kifejezést (mely neveket, címeket vagy egyéb, azonosításra alkalmas adatot is tartalmazhat), a céllap is látni fogja, hogy milyen keresési kifejezést írt be.

Ha böngészőjében engedélyezve van, hogy a lapok a háttérben előre betöltődjenek a teljesítmény javítása érdekében, akkor amikor a böngésző a háttérben betölt egy lapot, az ugyanolyan hatást kelt, mintha Ön azt a lapot valóban meglátogatta volna, ideértve a Bing-találatok lapja (keresési lekérdezés tartalmazó) URL-címének elküldését, illetve az adott lap által beállított cookie-k letöltését.

Keresési adatok megosztása kutatási és fejlesztési célokra. Egyes anonimizált keresési adatokat kutatási és fejlesztési célból megosztunk bizonyos harmadik felekkel. Ezt megelőzően eltávolítunk minden egyedi azonosítót az adatokból, például az IP-címeket és a cookie-azonosítókat. Emellett egy ellenőrzési folyamattal eltávolítunk minden olyan érzékeny adatot is, amelyet maguk a felhasználók adhattak meg keresőkifejezésként (például a társadalombiztosítási számot vagy a hitelkártyaszámot). Emellett megköveteljük a harmadik felektől, hogy az adatokat biztonságosan tárolják, és ne használják más célokra.

CortanaCortanamaincortanamodule
Összefoglalás

A Cortana az Ön személyi asszisztense. A Cortana akkor működik a legjobban, ha Ön bejelentkezik, és engedi, hogy a Cortana felhasználja az eszközén található adatokat, valamint a személyes Microsoft-fiókjával, illetve az olyan más Microsoft-szolgáltatásokkal és harmadik felek által biztosított szolgáltatásokkal kapcsolatos adatokat, amelyekhez Ön csatlakozik. Ha nem jelentkezik be a Cortanába, akkor is cseveghet a Cortana használatával, és igénybe veheti az interneten és az eszközén végzett keresésekhez. Ha azonban nem jelentkezik be, az Önnek kínált élmény jóval korlátozottabb lesz, és nem lesz személyre szabott.

Teljes szöveg

A Cortana az Ön személyi asszisztense. A Cortana akkor működik a legjobban, ha Ön bejelentkezik, és engedi, hogy a Cortana felhasználja az eszközén található adatokat, valamint a személyes Microsoft-fiókjával, illetve az olyan más Microsoft-szolgáltatásokkal és harmadik felek által biztosított szolgáltatásokkal kapcsolatos adatokat, amelyekhez Ön csatlakozik. Ha nem jelentkezik be a Cortanába, akkor is cseveghet a Cortana használatával, és igénybe veheti az interneten és az eszközén végzett keresésekhez. Ha azonban nem jelentkezik be, az Önnek kínált élmény jóval korlátozottabb lesz, és nem lesz személyre szabott.

Kijelentkezve. Amikor Ön nincs bejelentkezve, a Cortana arról gyűjt adatokat, hogy Ön hogyan használja a Cortanát a csevegéshez és a kereséshez beszéddel, szabadkézi műveletekkel vagy beírással. Az adatgyűjtés a következőkre terjed ki:

  • Beszédfelismerés, szabadkézi műveletek és beírás. Ahhoz, hogy a Cortana képes legyen jobban megérteni az Ön beszédét és hangparancsait, a beszédadatokat elküldjük a Microsoftnak egy beszédmodell felépítéséhez, illetve a beszéd- és szándékfelismerés javításához. Ha bejelentkezik, a beszédmodellek személyre szabottabbá válnak.
  • Keresési előzmények. Az Ön Bing-kereséseit – még akkor is, ha a keresést a Cortana végzi Önnek – ugyanúgy kezeljük, mint minden más Bing-keresést, a Bing című szakaszban leírtak szerint.
  • Eszközadatok. A Cortana hozzáférhet az eszközével és annak használatával kapcsolatos adatokhoz. Például meg tudja állapítani, hogy be van-e kapcsolva a Bluetooth, aktív-e a zárolási képernyő, milyen ébresztési beállításokat adott meg, valamint azt, hogy milyen alkalmazásokat telepít és használ.

Bejelentkezve. Ha bejelentkezik, akkor engedélyezi, hogy a Cortana további műveleteket is végrehajtson, személyre szabott élményt nyújtson és releváns javaslatokat tegyen, valamint engedélyezi, hogy a Cortana elérje és gyűjtse a következő típusú adatokat is:

  • Microsoft-fiók. A Cortana hozzáférhet a demográfiai adataihoz (ilyen például az életkora, a postafiókja és a neme), amelyeket a személyes Microsoft-fiók létrehozásakor adott meg.
  • Egyéb Microsoft-termékek használata. A Cortana a személyre szabott javaslatok biztosításához olyan adatokat is felhasznál, amelyeket más Microsoft-szolgáltatások gyűjtöttek. Például a Cortana felhasználja az MSN Sport alkalmazás által gyűjtött adatokat, így képes automatikusan adatokat megjeleníteni az Ön által követett csapatokról. Ezenkívül megállapítja a kedvenc helyeit a Microsoft Térképek alkalmazásából, a kedvenc zeneszámait és előadóit a Groove Zene használatával lejátszott zenékből, valamint azt, hogy mit tekint meg és mit vásárol meg a Windows Áruház kínálatából, hogy jobb javaslatokat tudjon megjeleníteni. A Cortana jegyzetfüzetében szereplő érdeklődési köreit más Microsoft-szolgáltatások is felhasználhatják, például a Bing és az MSN, hogy azokban érvényesek legyenek a személyre szabott érdeklődési körei, beállításai és kedvencei.

Hely. Eldöntheti, hogy engedélyezi-e, hogy a Cortana hozzáférjen a helyadataihoz annak érdekében, hogy a legrelevánsabb értesítéseket és eredményeket jelenítse meg, és olyan javaslatokat tegyen, amelyekkel Ön időt takaríthat meg, például forgalmi adatokat és helyzetalapú emlékeztetőket. Ha engedélyezi, akkor a Cortana rendszeresen fog adatokat gyűjteni az aktuális tartózkodási helyéről, a tartózkodási előzményeiről és az egyéb helymegjelölésekről (például a OneDrive-ra feltöltött fényképekben megjelölt helyekről).

Névjegyek, e-mail, naptár és kommunikáció. Engedélyezheti, hogy a Cortana hozzáférjen az e-mailjeihez, az egyéb kommunikációs tevékenységeihez, a naptárához, valamint a névjegyeihez, hogy további funkciókat tegyen elérhetővé, és személyre szabott élményt kínáljon. Ha engedélyezi ezt, a Cortana a következő adatokhoz is hozzá fog férni:

  • Szöveges üzenetek és e-mail. A Cortana hozzáfér üzeneteihez, hogy több különféle dolgot tegyen: lehetővé teszi, hogy eseményeket adjon hozzá a naptárához, értesíti Önt a fontos üzenetekről, és naprakészen tartja Önt az Önnek fontos olyan események kapcsán, mint pl. a csomag- vagy járatkövetés. A Cortana arra is felhasználja az üzeneteit, hogy segítségére legyen az eseményekkel kapcsolatos tervezésben, és hasznos javaslatokat tegyen.
  • Kommunikációs előzmények. A Cortana a hívások, az SMD-ek és az e-mailek előzményeiből tudja meg, ki az Ön számára legfontosabb kapcsolat. A Cortana ezekkel az adatokkal követi az Ön számára legfontosabb személyeket, az előnyben részesített kommunikációs csatornákat, megjelöli a fontos üzeneteket (például a nem fogadott hívásokat), illetve az adatok segítségével tökéletesít egyéb funkciókat, például a beszédfelismerést.
  • Naptárbeli találkozók. A Cortana hozzáfér a naptárához, hogy a találkozókra vonatkozó emlékeztetőket és információkat jelenítsen meg.

Böngészési előzmények. Ha engedélyezi, hogy a Cortana használja a Microsoft Edge böngészési előzményeit (a Microsoft Edge leírását lásd a jelen nyilatkozat Windows című szakaszában), akkor a Cortana segíteni tud Önnek visszatérni oda, ahol elhagyta a webhelyeket, és javaslatokat tud adni a Microsoft Edge-ben meglátogatott webhelyek alapján. A Cortana nem gyűjt adatokat az InPrivate-lapokon meglátogatott webhelyekről.

Egyéb csatlakoztatott szolgáltatások. A Cortana számára hozzáférést adhat a Microsoft más szolgáltatásai és a harmadik felek szolgáltatásai által gyűjtött adatokhoz úgy, hogy összekapcsolja ezeket a szolgáltatásokat a Cortanával.

  • Csatlakoztatott Microsoft-szolgáltatások. Ha a Cortanát összekapcsolja az Xbox Live-fiókjával, akkor a Cortana hozzáférhet az Xbox Live-adataihoz, hogy felmérje a játékokkal kapcsolatos tevékenységeit, releváns tartalmakat és javaslatokat jelenítsen meg, értesítse Önt, amikor a barátai elérhetők a játékhoz, valamint hogy segítse a játékmenetek ütemezését. Ha összekapcsolja a Cortanát és az Office 365 munkahelyi vagy iskolai fiókját, akkor a Cortana hozzá tud férni az Office 365-ben tárolt adatokhoz, és segít Önnek naprakészen követni az értekezleteket, a dokumentumokat és a kapcsolatokat.
  • Harmadik felek csatlakoztatott szolgáltatásai. A Cortana arra is lehetőséget ad, hogy harmadik felek szolgáltatásaihoz kapcsolódjon további funkciók eléréséhez és személyre szabott élményért a harmadik felek szolgáltatásainak, például a LinkedIn vagy az Uber adatait felhasználva. Ha például úgy dönt, hogy bejelentkezik a LinkedInbe a Cortanán belül, akkor a Microsoft lehetőséget kap a LinkedIn-adataihoz való hozzáférésre, így a Cortana további személyre szabott információkat és javaslatokat nyújthat Önnek. Amikor a Cortana össze van kapcsolva egy harmadik fél szolgáltatásával, akkor adatokat is tud küldeni az adott szolgáltatásnak a csatlakoztatott szolgáltatás engedélyezéséhez. Például a Cortana elküldi a LinkedInnek azoknak a személyeknek a nevét, e-mail címét, munkahelyi beosztását és vállalatnevét, akikkel Önnek értekezlete van ütemezve, hogy lekérdezhesse az adott partnerekre vonatkozó releváns adatokat. A Cortana az Uber számára is elküldi az aktuális tartózkodási helyét és az úti célt, amikor utazás szervezésére kéri a Cortanát. Cortana harmadik felek szolgáltatásaival való kapcsolatát Cortana jegyzetfüzetében kezelheti.

Ne feledje, hogy bármikor kijelentkezhet Cortanából, és ha kijelentkezik, Cortana továbbra is a segítségére lesz, de a felhasználói élmény nem lesz személyre szabott. Cortana beállításaiban, engedélyeinél és jegyzetfüzetében kezelheti, hogy Cortana milyen adatokat használjon fel, és minek legyen tudatában Önnel kapcsolatban. Az egyes funkciókról és azok kezeléséről a következő címen tudhat meg többet: go.microsoft.com/fwlink/?linkid=522360.

Groove Zene/Filmek+TVGroove Zene/Filmek+TVmaingroovemusicmoviestvmodule
Összefoglalás

A Groove Zene segítségével könnyedén lejátszhatja kedvenc zenéit, lejátszási listákat hozhat létre, zenéket vásárolhat, valamint rádióállomásokat is foghat. A Microsoft Filmek+TV alkalmazással lejátszhatja videóit, illetve filmeket és tévésorozatokat kölcsönözhet ki. A Microsoft arra használja az Ön által lejátszott tartalmakról szóló információkat, hogy további, Önt érdeklő tartalmakat kínáljon.

Teljes szöveg

A Groove Zene segítségével könnyedén lejátszhatja kedvenc zenéit, lejátszási listákat hozhat létre, zenéket vásárolhat, valamint rádióállomásokat is foghat. A Microsoft Filmek+TV alkalmazással lejátszhatja videóit, illetve filmeket és tévésorozatokat kölcsönözhet ki. Ezek a szolgáltatások korábban Xbox Music és Video néven voltak elérhetők.

Az Önt vélhetően érdeklő tartalom felfedezésének megkönnyítése végett a Microsoft adatokat gyűjt arról, hogy Ön milyen tartalmat játszik le, azt milyen sokáig játssza le, és hogy milyen minősítést ad. Amennyiben eszközén engedélyezi a Cortana funkciót, a Microsoft begyűjti és felhasználja az Ön által a Groove Zenén keresztül lejátszott zenével kapcsolatos adatokat, hogy személyre szabott élményeket és releváns javaslatokat kínáljon.

A tartalomlejátszás élményének fokozása érdekében a Groove Zene és a Filmek+TV a lejátszott tartalomhoz és a zene- és videótárban található tartalomhoz kapcsolódó információkat jeleníthetnek meg, például az album címét, az album borítóját, a zeneszám vagy a videó címét, illetve az egyéb esetleg elérhető információkat. Ennek az információnak biztosításához a Groove Zene és a Filmek+TV alkalmazás információkérést küld a Microsoftnak, mely olyan szabvány eszközadatokat tartalmaz, mint az IP-cím, az eszköz szoftver verziója, a területi és nyelvi beállításai, valamint egy tartalom azonosító.

Ha a Groove Zene vagy a Filmek+TV alkalmazást a Microsoft digitális jogkezelője (DRM) által védett tartalom elérésére használja, a tartalom lejátszása érdekében a szolgáltatások automatikusan lekérhetik a médiahasználati engedélyeket egy online jogkiszolgálóról, valamint letölthetik és telepíthetik a DRM-frissítéseket. Bővebb tájékoztatásért olvassa el a jelen adatvédelmi nyilatkozat digitális jogkezelésről szóló részét a Silverlight című szakaszban.

Microsoft Cognitive ServicesMicrosoft Cognitive Servicesmainmicrosoftcognitiveservicesmodule
Összefoglalás

A Microsoft Cognitive Services olyan alkalmazások megalkotásában segíti a fejlesztőket, amelyek magasabb szintű adatértelmezésre képesek, például felismernek arcokat vagy tárgyakat a képeken, részben megértik a beszélt nyelvet, és parancsokat értelmeznek. Azért gyűjtjük és használjuk az adatait, hogy biztosítani tudjuk a szolgáltatásainkat, beleértve a felhasználói élmény fokozását és személyre szabását.

Teljes szöveg

A Microsoft Cognitive Services olyan alkalmazások megalkotásában segíti a fejlesztőket, amelyek magasabb szintű adatértelmezésre képesek, például felismernek arcokat vagy tárgyakat a képeken, részben megértik a beszélt nyelvet, és parancsokat értelmeznek. Azért gyűjtjük és használjuk az adatait, hogy biztosítani tudjuk a szolgáltatásainkat, beleértve a felhasználói élmény fokozását és személyre szabását.

A Cognitive Services sokféle adatot gyűjt, többek közt képeket, hangfájlokat, videofájlokat és szövegeket, amelyeket kivétel nélkül a Microsoft tárol. A Microsoft olyan üzleti és technológiai megoldásokat alkalmaz, amelyekkel anonimizálhatók a Cognitive Services által őrzött egyes adatok. Ezek az eljárások ugyanakkor nem anonimizálják teljes mértékben az adatokat – előfordulhat, hogy egy fényképen szereplő embert be tud azonosítani egy ismerőse.

A Microsoft és a Cognitive Servicest használó alkalmazások is gyűjthetik és felhasználhatják az adatait. A Bing például a Cognitive Services Bing Search API-jain keresztül gyűjtött keresési kifejezéseket használja a Bing című szakaszban leírtak szerint. A Microsoft Translator a Cognitive Services Translator API-n keresztül küldött adatokat használja a Translator című szakaszban leírtak szerint.

Microsoft Health szolgáltatásokMicrosoft Health szolgáltatásokmainmicrosofthealthservicesmodule
Összefoglalás

A Microsoft Health szolgáltatásai segítik az egészségügyi adatainak értelmezését és kezelését. Ezek közé tartoznak a Microsoft Band eszközök, a Microsoft Health alkalmazások, a HealthVault, illetve az egyéb kapcsolódó szolgáltatások. A Band eszköz segítségével nyomon követheti szívritmusát és a megtett lépések számát is. A Band eszköz a Cortana alkalmazás segítségével feljegyzéseket is képes tárolni, illetve értesítőket fogadhat telefonjától. A Microsoft Health alkalmazás adatokat küld a Microsoft kiszolgálóinak, és segít Önnek az adatok felügyeletében és kezelésében. Az alkalmazás más alkalmazásoknak is csatornát nyújt arra, hogy értesítéseket küldjenek a Band eszköznek. A HealthVault személyes egészségügyi platform, amely segít begyűjteni, szerkeszteni, hozzáadni, és tárolni az egészségére vonatkozó adatokat. A HealthVault segítségével adatait megoszthatja családjával, gondviselőivel, valamint egészségügyi szakemberekkel is.

A Microsoft Health szolgáltatásai azért gyűjtik és használják az adatait, hogy biztosítani tudják a szolgáltatásokat, beleértve a felhasználói élmény fokozását és személyre szabását. A Microsoft Health szolgáltatásain keresztül közölt egészségügyi adatait a kifejezett engedélye nélkül nem kombináljuk más adatokkal, és egyéb célokra nem használjuk fel. A Microsoft például nem használja a tárolt egészségügyi adatait előzetes hozzájárulása nélkül marketing- vagy hirdetési célokra.

Microsoft Health és Microsoft BandMicrosoft Health és Microsoft Bandmainmicrosofthealthandbandmodule
Összefoglalás

A Microsoft Health és a Microsoft Band segít az egészségügyi adatainak értelmezésében és kezelésében. A gyűjtött adatokat az Ön által használt szolgáltatások és funkciók határozzák meg, és a következőket tartalmazzák:

  • Profiladatok. Amikor létrehoz egy profilt, meg kell adnia az adatait, például a magasságát, a testsúlyát és az életkorát, amelyeket a szolgáltatás a tevékenységeihez kapcsolódó eredmények kiszámításához használ. Az egyéb profiladatok a személyes Microsoft-fiókjából származnak.
  • A tevékenységek és az erőnlét adatai. A Microsoft Band segítségével nyomon követheti a tevékenységeit és az erőnlétének alakulását az olyan gyűjtött adatok alapján, mint a szívritmus, a megtett lépések száma, az elégetett kalóriák és az alvásidő. Számos tevékenységet követhet, ilyen például a futás, az edzések és az alvás.
  • Használati adatok. A lehető legjobb szolgáltatás nyújtása érdekében statisztikákat gyűjtünk és töltünk fel automatikusan a Microsoft Health és a Microsoft Band teljesítményével és használatával kapcsolatban.
  • Hely. A Microsoft Band eszköz beépített globális helymeghatározó (Global Positioning System, GPS) rendszerrel rendelkezik, melynek segítségével a telefonja nélkül is feltérképezheti a tevékenységek, például a futás vagy a kerékpározás útvonalát. Ha egy adott tevékenységhez bekapcsolja a GPS-t, a térképet a Microsoft Health alkalmazásban tekintheti meg. A Band némelyik üzemmódja, például a Golf és az Explorer automatikusan bekapcsolja a GPS-t, majd kikapcsolja azt, amikor kilép az adott üzemmódból. 

Ha további részleteket szeretne megtudni a Band érzékelőiről és az azokkal gyűjtött adatokról, látogasson el ide.

Hozzáférés és felügyelet. A Microsoft Health alkalmazásban megtekintheti és kezelheti az adatait. A Microsoft Health alkalmazásban például megtekintheti és módosíthatja a profiladatait, kezelheti a csatlakoztatott alkalmazásokat, és megtekintheti a korábbi tevékenységeket. A Microsoft Health alkalmazásban törölheti is az egyes tevékenységek részleteit. Amikor töröl egy adott tevékenységet, az esemény törlődik a Microsoft Health szolgáltatásból; az érzékelők által rögzített alapvető adatok azonban a Microsoft Health szolgáltatásban maradnak. Bármikor törölheti a Microsoft Health-fiókját, ha kapcsolatba lép az ügyfélszolgálattal itt.

Cortana. A Band segítségével hangvezérléssel jegyzeteket készíthet, kereséseket indíthat és emlékeztetőket állíthat be, ha a Cortana engedélyezve van a telefonján. Ha szeretne többet megtudni arról, hogy a Cortana hogyan kezeli az adatait, olvassa el a jelen adatvédelmi nyilatkozat Cortana című szakaszát.

HealthVaultHealthVaultmainhealthvaultmodule
Összefoglalás

A HealthVault egy személyes egészségkövető platform, mely segít gyűjteni, szerkeszteni, tárolni és megosztani az egészségére vonatkozó adatokat. A HealthVault segítségével Ön tartja a kezében egészségügyi feljegyzéseit. Adatait megoszthatja családjával, gondviselőivel, szakorvosaival, mobil alkalmazásokkal, orvosi eszközökkel, valamint online eszközökkel is. A HealthVault alkalmazással kapcsolatos további információért látogasson el ide.

Bejelentkezés a HealthVault programba. A HealthVault programba való bejelentkezéshez használhatja a Microsoft-fiókot vagy egy harmadik fél hitelesítési szolgáltatását. Ha lezárja Microsoft-fiókját vagy elveszíti a bejelentkezéshez szükséges adatokat, nem fog tudni hozzáférni tárolt adataihoz. A zavartalan hozzáférés biztosításához több felhasználói adatot is regisztrálhat egy HealthVault-fiókhoz. Mielőtt harmadik fél hitelesítési szolgáltatását használná a HealthVault szoftverhez, javasoljuk, hogy ellenőrizze a kibocsátó biztonsági és adatvédelmi szabályzatát.

A HealthVault-fiók és az egészségügyi feljegyzések. Új HealthVault-fiók létrehozásához meg kell adnia személyes adatait, például nevét, születési dátumát, e-mail címét, irányítószámát, valamint országát/régióját. A használt funkcióktól függően lehetséges, hogy további adatokat is meg kell adnia. A HealthVault fiók segítségével egy vagy több egészségügyi feljegyzést készíthet, például magának és családjának. Az Ön által kezelt egészségügyi feljegyzésekhez bármikor hozzáadhat vagy eltávolíthat adatokat.

Az Egyesült Államok területén a HealthVault minden feljegyzéshez egy e-mail címet társít. Amikor erre az e-mail címre üzenet érkezik, maga az üzenet és annak csatolmányai automatikusan hozzáadódnak a HealthVault feljegyzéshez, melyről a feljegyzés kezelője értesítő üzenetet kap. A HealthVault e-mail szolgáltatása a „Direct” protokollt használja, mely kifejezetten egészségügyi szakemberekkel való kommunikációra készült. Ezért a HealthVault segítségével történő e-mail küldés és fogadás kizárólag a „Direct” protokollt használó rendszerrel rendelkező szolgáltatók esetében lehetséges. A feljegyzések kezelői hozzáadhatnak és törölhetnek e-mail-címeket.

Az egészségügyi adatok megosztása. A HealthVault egyik legértékesebb funkciója, hogy segítségével megoszthatja egészségügyi adatait olyan személyekkel és szolgáltatásokkal, akik és amelyek segítenek elérni kitűzött egészségügyi céljait. A szoftver alapértelmezése szerint az Ön által létrehozott összes feljegyzésnek Ön a kezelője. A kezelők rendelkeznek a legmagasabb szintű hozzáféréssel egy feljegyzéshez. Kezelőként egy e-mail meghívót küldve megoszthatja a feljegyzést egy másik személlyel a HealthVault. Meghatározhatja a másik személy hozzáférési szintjét (beleértve a kezelői szintet is), a hozzáférés idejét, valamint az adatmódosításhoz való engedélyüket. Ha hozzáférést ad egy másik személynek, a másik személy azonos szintű hozzáférést adhat tovább valaki másnak (ha például csak olvasási szintű hozzáférést adott az első személynek, ő csak olvasási szintű hozzáférést adhat tovább a másik felhasználónak). Ha nem megfelelő személynek ad hozzáférést, veszélybe kerülhet adatai bizalmassága, illetve elveszítheti a hozzáférést a saját adataihoz, ezért mindig körültekintően adjon hozzáférést másoknak.

Egy adott feljegyzés bizonyos adatait (vagy összes adatát) megoszthatja egy szolgáltatással is. Egyetlen szolgáltatás sem férhet hozzá a HealthVault szoftverben tárolt adataihoz felhatalmazott felhasználó engedélye nélkül. A HealthVault segít felügyelni a hozzáférést a hozzáférési kérelmek elfogadásán és elutasításán keresztül. Minden szolgáltatásnál megadhatja, hogy egy adott feljegyzés mely adatait kívánja megosztani, valamint hogy milyen műveleteket hajthat végre a szolgáltatás az adatokon.

A hozzáférési engedéllyel rendelkező szolgáltatás megkapja a HealthVault-fiókhoz kapcsolódó teljes nevet, az adott feljegyzés nevét, valamint az Önnek a feljegyzéssel való kapcsolatáról szóló információkat. A szolgáltatás az engedély visszavonásáig fér hozzá a HealthVault-feljegyzéshez. A Microsoft visszavonhatja egy szolgáltatás HealthVault hozzáférési engedélyét, amennyiben nem teljesíti a Microsoft felé vállalt adatvédelmi kötelezettségeit. A HealthVault-adatokhoz való hozzáférés korlátozásán kívül azonban semmilyen módon nem irányítjuk vagy felügyeljük a szolgáltatásokat, melyek adatvédelmi gyakorlatai eltérőek lehetnek.

Egyesült államokbeli egészségügyi szolgáltatóknak szóló jelentések. Az Egyesült Államok területén lehetővé tesszük a részt vevő egészségügyi szolgáltatóknak, hogy jelentéseket kapjanak a feljegyzésekbe küldött információk felhasználásáról. Ez a funkció a HITECH rendelet „ésszerű felhasználás” célkitűzését támogatja, amely arra ösztönzi az egészségügyi szolgáltatókat, hogy elektronikus úton küldjék ki betegeik egészségügyi információit. A résztvevő szolgáltatók olyan jelentéseket kapnak, melyek tartalmazzák a páciensnek a szolgáltató rendszerben használt azonosító számát, valamint hogy a felhasználó elvégezte-e a HealthVault rendszer "igazoló tevékenységét" (azonban nem kapnak információt a pontos tevékenységről). Az "igazoló tevékenységek" közé jelenleg a megtekintés, letöltés, vagy az adatok e-mailen való továbbítása tartoznak. A feljegyzések jelentési műveletét kikapcsolhatja.

Hozzáférés és felügyelet. HealthVault-fiókja adatait bármikor áttekintheti, szerkesztheti vagy törölheti, illetve magát a fiókot is megszüntetheti. Adatokat véglegesen csak az adott feljegyzés kezelői törölhetnek. Amikor töröl egy feljegyzést, az minden más, engedéllyel rendelkező felhasználótól is törlődik.

Ha megszünteti HealthVault fiókját, valamennyi feljegyzést törlünk, melyeknek Ön az egyedüli kezelője. Ha a feljegyzéshez másnak is kezelői hozzáférése van, eldöntheti, hogy törölni kívánja-e azt. A Microsoft az adatok véletlen, vagy rosszindulatú törlésének elkerülése érdekében rövid várakozási idő után törli az adatokat.

A HealthVault valamennyi, felhasználók vagy szolgáltatások általi hozzáférésről, változtatásról vagy törlésről naplót vezet, mely tartalmazza a dátumot, a műveletet, és a szolgáltatás vagy személy nevét. A feljegyzések előzményeihez azok kezelői férnek hozzá.

E-mail-kommunikáció. A HealthVault-fiók létrehozásakor Ön által megadott e-mail-címet használjuk a fiók aktiválásához, a megosztási meghívók kiküldéséhez, valamint az értesítésekhez, például hogy a HealthVault-feljegyzésekhez hozzáadható információ érhető el.

A HealthVault időről időre hírleveleket is küld, melyek tájékoztatják a felhasználókat a legújabb frissítésekről. A HealthVault időnként a legutóbbi tevékenységeket összefoglaló üzeneteket is küld. A kapcsolattartási beállításainak megfelelően az e-mail címeit hirdetési tartalmú e-mailek küldésére is felhasználjuk. Ezekről az e-mailekről bármikor leiratkozhat.

Microsoft TranslatorMicrosoft TranslatormainMicrosoftTranslatormodule
Összefoglalás

A Microsoft Translator egy statisztikai gépi fordítórendszer, amely a támogatott nyelvpárok közti kommunikáció írásbeli és szóbeli szövegeit fordítja. A Translator beépíthető más Microsoft-termékekbe és -szolgáltatásokba, például az Office-ba, a SharePointba és a Bingbe. A Translatort harmadik felek is belefoglalhatják a szolgáltatásaikba és a kínálatukba. A harmadik felek szolgáltatása és kínálata kapcsán bevett adatvédelmi gyakorlatról azok adatvédelmi nyilatkozataiból kaphat bővebb tájékoztatást.

Teljes szöveg

A Microsoft Translator egy statisztikai gépi fordítórendszer, amely a támogatott nyelvpárok közti kommunikáció írásbeli és szóbeli szövegeit fordítja. A Translator beépíthető más Microsoft-termékekbe és -szolgáltatásokba, például az Office-ba, a SharePointba és a Bingbe. A Translatort harmadik felek is belefoglalhatják a szolgáltatásaikba és a kínálatukba. A harmadik felek szolgáltatása és kínálata kapcsán bevett adatvédelmi gyakorlatról azok adatvédelmi nyilatkozataiból kaphat bővebb tájékoztatást.

A Microsoft Translator gyűjti és felhasználja a beküldött szöveges, képi és beszédadatokat, valamint a Translator használatával összefüggő adatokat, például az operációs rendszer verzióját, a böngésző típusát és a nyelvet. Azért használjuk az adatait, hogy biztosítani tudjuk a Translator szolgáltatást, beleértve a felhasználói élmény fokozását és személyre szabását. A Microsoft olyan üzleti és technológiai megoldásokat alkalmaz, amelyekkel anonimizálhatók a Translator által őrzött adatok. Véletlenszerűen szövegmintákat veszünk, hogy fejlesszük a Translatort, ugyanakkor elrejtünk vagy törlünk minden számot vagy egyéb beazonosítható információt, amelyet a mintákban találunk.

Ha előfizet a Microsoft Translator API-ra havi legalább 250 millió karakteres szövegterjedelemmel, akkor a www.microsoft.com/translator/notrace.aspx címen leírt lépéseket követve kérheti a Microsoft Translatorbe beküldött szövegek naplózásának kikapcsolását.

MSNMSNmainmainmodule
Összefoglalás

Az MSN-szolgáltatások közé tartoznak a webhelyek és az alkalmazáscsomagok. Adatokat gyűjtünk az MSN alkalmazások telepítéséről és azokról az eszközökről, melyekre telepítette azokat. Adatokat gyűjtünk arról is, hogy hogyan kommunikál az MSN szolgáltatásaival, mint a használati gyakoriság és a megtekintett tartalom.

Teljes szöveg

Az MSN-szolgáltatások közé tartoznak webhelyek és alkalmazáscsomagok, beleértve a következőket: MSN News, Időjárás, Sport és Pénzügyek, illetve a Bing márkájú alkalmazások korábbi verziói (együttesen az „MSN-alkalmazások”). Az MSN-alkalmazások többféle platformon is elérhetők, beleértve a Windowst, az iOS-t és az Androidot. Az MSN-szolgáltatások részét képezik más Microsoft-szolgáltatásoknak is, ideértve például a Microsoft Edge böngészőt. 

Az MSN alkalmazások telepítése során a telepítések sikerességének ellenőrzésére szolgáló adatokat gyűjtünk be, aminek része a telepítés dátuma, a telepített Bing alkalmazás verziója, valamint az eszközzel kapcsolatos különböző információk, például az operációs rendszer és a böngésző adatai. Ezeket az adatokat rendszeres időközönként gyűjtjük, hogy azok segítsenek nekünk meghatározni az MSN-alkalmazások felhasználóinak számát, és azonosítani a különféle verziók, operációs rendszerek és böngészők teljesítményproblémáit.

Adatokat gyűjtünk arról is, hogy hogyan használja az MSN-szolgáltatásokat, ideértve a használati gyakoriságot és a megtekintett tartalmakat. Néhány MSN szolgáltatás fokozott élményeket biztosít olyankor, ha a Microsoft fiókjával lép be, beleértve annak lehetőségét, hogy személyre szabja érdeklődési körét és kedvenceit. A személyre szabási beállításokat az MSN és Bing beállításai között, valamint az egyéb, az MSN szolgáltatásokat magukban foglaló Microsoft szolgáltatások beállításai között módosíthatja. Arra is használjuk ezeket az adatokat, hogy olyan hirdetéseket biztosítsunk Önnek, melyek érdekelhetik. Lemondhatja az érdeklődésalapú hirdetéseket az MSN szolgáltatásokon belüli hirdetési hivatkozásokon keresztül, vagy a Microsoft lemondási lapjára ellátogatva.

Az MSN Pénzügyek korábbi verziói lehetővé teszik a személyes pénzügyi adataihoz való hozzáférést egy harmadik fél pénzügyi intézményéből. Az MSN Money csak megjeleníti ezeket az adatokat, de nem tárolja azokat a szervereinken. A harmadik féltől származó pénzügyi információk eléréséhez használt belépési adatok titkosítottak és az eszközén vannak elmentve, így az alkalmazás nem küldi el azokat a Microsoft részére. Ezekre a pénzügyi intézményekre valamint bármely más harmadik feles szolgáltatásra melyet Ön az MSN szolgáltatásokon keresztül ér el, azok saját adatvédelmi irányelvei vonatkoznak.

OfficeOfficemainofficeservicesmodule
Összefoglalás

Az Office egy irodai alkalmazáscsomag, amelyben egyebek mellett megtalálható a Word, az Excel, a PowerPoint és az Outlook. Az Outlookra vonatkozó további információkat a jelen adatvédelmi nyilatkozat Outlook című szakaszában talál. A különféle Office-alkalmazások lehetővé teszik, hogy használja az olyan más Microsoft és harmadik fél által kapcsolt szolgáltatásokat, mint a Bing. Az adatvédelmi beállítások kezeléséről szóló részletes információért látogasson el a go.microsoft.com/fwlink/?LinkId=624445 címre. Ha Ön egy vállalatnál dolgozik, a rendszergazdája kikapcsolhatja a kapcsolt szolgáltatásokat a csoportházirenden keresztül.

Teljes szöveg

Az Office egy irodai alkalmazáscsomag, amelyben egyebek mellett megtalálható a Word, az Excel, a PowerPoint és az Outlook. Az Outlookra vonatkozó további információkat a jelen adatvédelmi nyilatkozat Outlook című szakaszában talál. A különféle Office-alkalmazások lehetővé teszik, hogy használja az olyan más Microsoft és harmadik fél által kapcsolt szolgáltatásokat, mint a Bing. Az adatvédelmi beállítások kezeléséről szóló részletes információért látogasson el a go.microsoft.com/fwlink/?LinkId=624445 címre. Ha Ön egy vállalatnál dolgozik, a rendszergazdája kikapcsolhatja a kapcsolt szolgáltatásokat a csoportházirenden keresztül.

Office barangoló szolgáltatás. Az Office barangoló szolgáltatás segít Önnek naprakészen tartani az Office-beállításait az összes, Office-t futtató eszközén. Amikor bejelentkezik az Office-ba a Microsoft-fiók, az Office barangoló szolgáltatás aktiválódik, és szinkronizálja bizonyos testre szabott Office-beállításait a Microsoft kiszolgálóira (például a legutóbb használt dokumentumok listáját és a dokumentumokon belül legutóbb megtekintett helyet). Amikor ugyanazzal a fiókkal jelentkezik be az Office-ba egy másik eszközön, az Office barangoló szolgáltatás letölti beállításait a Microsoft kiszolgálóiról, és alkalmazza azokat a további eszközön. Az Office barangoló szolgáltatás alkalmazza néhány testre szabott Office beállítását is, amikor bejelentkezik az Office.com oldalra. Amikor kijelentkezik az Office-ból, az Office barangoló szolgáltatás eltávolítja az Ön Office beállításait az eszközéről. A rendszer a személyre szabott Office-beállításain végzett minden változtatást elküld a Microsoft kiszolgálóira.

Microsoft-frissítések. Az Office a Microsoft Update szolgáltatást használja a biztonsági és egyéb fontos frissítések beszerzéséhez. További információkért lásd a jelen adatvédelmi nyilatkozat Frissítési szolgáltatások című részét.

Online súgó, sablonok, betűtípusok és más tartalmak. Az Office más Microsoft-szolgáltatásokat vagy harmadik fél szolgáltatásait használja arra, hogy Önnek a legfrissebb online tartalmat biztosítsa, amikor csatlakozik az internethez (pl. súgócikkek, sablonok, betűtípusok). Például, amikor a súgófunkciót használja az Office-alkalmazásokban, az Office elküldi a keresési lekérdezését az Office.com kiszolgálójának, hogy online súgót biztosítson az Ön számára. Ezek a funkciók alapértelmezetten be vannak kapcsolva, de az adatvédelmi beállításoknál ki is kapcsolhatja őket. Az Office 2013-ban az adatvédelmi beállításokat a következő elérési úton találhatja meg: Fájl > Beállítások > Adatvédelmi központ > Az Adatvédelmi központ beállításai > Adatvédelmi beállítások.

A Kattintásra frissítés szolgáltatás. A Kattintásra frissítés szolgáltatás lehetővé teszi bizonyos Microsoft Office termékek telepítését az interneten keresztül, így már azelőtt elkezdheti használni azokat, hogy teljesen letöltődtek volna. Az Office Kattintásra frissítési szolgáltatása alapértelmezés szerint automatikusan érzékeli az eszközein telepített Office Kattintásra-termékek online frissítéseit, és automatikusan letölti és telepíti azokat. Ez a funkció alapértelmezettként be van kapcsolva, de az adatvédelmi beállításokban ki is kapcsolhatja.

Keresési szolgáltatások. Az Office támogatott keresési szolgáltatások, mint az Insights, lehetővé teszik Önnek, hogy információt kérjen a Microsoft vagy egy harmadik fél szolgáltatásától az Office-alkalmazáson belül. A Wordben például kijelölhet egy szót vagy egy kifejezést, és lekérdezheti az arra leginkább vonatkozó információt a Bing kereső segítségével. Amikor rákeres egy bizonyos szóra vagy kifejezésre, az Office titkosítja azt, és továbbítja a szolgáltatásnak (valamint, ha a Háttérismeretek szolgáltatást is használja, a kontextusos egyezések kereséséhez az Office a kért szót vagy kifejezést, illetve a szövegkörnyezet néhány további elemét is elküldi). Az Excelben az egyes adatkategóriákat elküldheti a Microsoftnak, hogy javaslatokat kapjon egyéb, hasonló adatokról, melyek érdekelhetik Önt, azonban a Microsoft nem kapja meg a munkafüzet tényleges tartalmát. Ezenkívül az Office adatokat küld az Ön által használt szoftverekről, illetve a rendszer területi beállításairól. Ha egy külső tartalomszolgáltató megköveteli, a program hitelesítési adatokat is küld, melyek jelzik, hogy Ön jogosult az adott tartalom letöltésére. Az Önhöz eljuttatott információ gyakran tartalmaz egy kiegészítő információkra mutató hivatkozást a tartalomszolgáltató webhelyéről. Ha a hivatkozásra kattint, akkor a tartalomszolgáltató cookie-kat helyezhet el a gépén, hogy azonosíthassa Önt a későbbi tranzakciókhoz.

Fordítási szolgáltatás. Bizonyos Office-alkalmazások lehetővé teszik Önnek, hogy néhány vagy minden dokumentumát lefordítsa egy kétnyelvű szótár vagy gépi fordítás segítségével. Ha egy szó vagy kifejezés, melyet fordítani szeretne, nem szerepel az alkalmazás szoftverében található kétnyelvű szótárban, az alkalmazás az adott szót vagy kifejezést titkosítatlanul elküldi a Microsoft vagy egy harmadik fél fordítási szolgáltatásának. Ha egy egész dokumentum fordítását választja, az alkalmazás a teljes dokumentumot elküldi titkosítatlanul a Microsoft vagy egy harmadik fél fordítási szolgáltatásának. A fordítani kívánt szó vagy kifejezés mellett,az Office információkat küld az Ön által használt Office szoftverről, beleértve a verziót, az operációs rendszert, a területi beállítást és a rendszerben beállított nyelvet. A harmadik feles fordítási szolgáltatás számára az Office elküldhet egy korábban eltárolt hitelesítési információt, jelezvén, hogy Ön korábban már feliratkozott a weboldal hozzáféréséhez.

OneDriveOneDrivemainonedrivemodule
Összefoglalás

A OneDrive segítségével online tárhelyre mentheti a fájljait, és szinte bármilyen eszközről elérheti őket. Fájljait megoszthatja vagy azokon együtt dolgozhat másokkal is. A OneDrive alkalmazás némely verziója lehetővé teszi, hogy egyszerre férjen hozzá személyes OneDrive-tárhelyéhez a személyes Microsoft-fiókjába való bejelentkezéssel, illetve a OneDrive Vállalati Verziós tárhelyéhez a munkahelyi vagy iskolai Microsoft-fiókjával való bejelentkezéssel (mely a vállalata Office 365-előfizetéséhez tartozik).

Amikor tartalmat ment a OneDrive-ba, az adott tartalom örökli a mappája megosztási beállításait. Például, ha egy nyilvános mappában tárolja azt, akkor a tartalom nyilvános lesz és azt interneten bárki számára elérhető lesz aki azt a mappát meg tudja találni.

Teljes szöveg

A OneDrive teszi lehetővé, hogy fájljait virtuálisan tárolja és azokhoz hozzáférjen bármely eszközről. Fájljait megoszthatja vagy azokon együtt dolgozhat másokkal is. A OneDrive alkalmazás némely verziója lehetővé teszi, hogy egyszerre férjen hozzá személyes OneDrive-tárhelyéhez a személyes Microsoft-fiókjába való bejelentkezéssel, illetve a OneDrive Vállalati verziós tárhelyéhez a munkahelyi vagy az iskolai Microsoft-fiókjával való bejelentkezéssel (mely a vállalata Office 365-előfizetéséhez tartozik).

A OneDrive használata során adatokat gyűjtünk a szolgáltatás használatáról és a tárolt tartalmakról a szolgáltatások biztosítása, fejlesztése és védelme érdekében. Ide tartoznak például a OneDrive dokumentumok tartalmának indexelése a későbbi keresésekhez, valamint a tartózkodási helyről szóló információk felhasználása egy fotó készítési helyének megállapításához. Eszközinformációkat is gyűjtünk, hogy személyre szabott élményeket nyújtsunk, például Ön szinkronizálhassa a tartalmakat az eszközök között és barangolhasson a személyre szabott beállításokban.

Amikor tartalmaz oszt meg a OneDrive-ban, az adott tartalom örökölni fogja annak a mappának a megosztási engedélyeit, melyben azt tárolja. Például, ha a nyilvános mappában tárolja azt, akkor a tartalom nyilvános lesz és azt interneten bárki számára elérhető lesz aki azt a mappát meg tudja találni. Amennyiben a tartalmat egy személyes mappában tartja, a tartalom is személyes marad.

Amikor egy olyan közösségi hálózatban osztja meg a tartalmat, mint a Facebook egy olyan telefonról melyet a OneDrive fiókjával szinkronizált, akkor tartalmát vagy feltölti a hálózatba, vagy megosztja annak linkjét azon a hálózaton. A OneDrive-on tárolt és a közösségi hálózatban megosztott tartalom, bárki számára hozzáférhető abban a közösségi hálózatban. A tartalom törléséhez, azt törölnie kell a közösségi hálózatból és a OneDrive-ról is.

Amikor barátaival egy linken keresztül megosztja saját OneDrive tartalmát, akkor egy emailt küld barátainak a linkkel. A link tartalmazza azt a hozzáférési kódot, mely bárki számára lehetővé teszi a linken keresztül a hozzáférést az Ön tartalmához. Ha az egyik barátja elküldi ezt a linket valaki másnak, ők is hozzáférhetnek a tartalmához, még akkor is, ha Ön nem szerette volna megosztani a tartalmaz velük. A tartalomhoz való hozzáférés visszavonásához a OneDrive-on, jelentkezzen be a fiókjába, majd válassza az adott tartalmaz annak engedélyezési szintjének kezeléséhez. Egy link engedélyének visszavonása, gyakorlatilag deaktiválja a linket. Senki nem tudja majd használni azt a tartalmához való hozzáféréshez, hacsak Ön úgy nem dönt, hogy ismét megosztja a linket.

A OneDrive vállalati verziójával kezelt fájlokat külön tároljuk a személyes OneDrive-jától. A OneDrive Vállalati verzió a hitelesítéshez személyes adatokat gyűjt és továbbít, ideértve az e-mail címét és a jelszavát, melyeket elküld a Microsoftnak és/vagy az Office 365 szolgáltatást biztosító vállalatnak.

OutlookOutlookmainoutlookmodule
Összefoglalás

Az Outlook termékek a továbbfejlesztett kommunikációs funkciókkal növelik az Ön hatékonyságát. Az Outlook.com, az Outlook alkalmazások és a kapcsolódó szolgáltatások tartoznak ide. Az Outlook.com a Microsoft elsődleges fogyasztói e-mail szolgáltatása, amely tartalmazza az e-mail-fiókokat azokkal a címekkel, amelyek végződése: outlook.com, live.com, hotmail.com és msn.com. Az Outlook alkalmazások közé olyan asztali és mobilalkalmazások tartoznak, amelyekkel kezelheti az e-mailjeit, a naptári elemeit, a fájljait, a névjegyeit és az egyéb adatokat.

Teljes szöveg

Az Outlook termékek a továbbfejlesztett kommunikációs funkciókkal növelik az Ön hatékonyságát. Az Outlook.com, az Outlook alkalmazások és a kapcsolódó szolgáltatások tartoznak ide.

Outlook.com. Az Outlook.com a Microsoft elsődleges fogyasztói e-mail szolgáltatása, amely tartalmazza az e-mail-fiókokat azokkal a címekkel, amelyek végződése: outlook.com, live.com, hotmail.com és msn.com. Az Outlook.com olyan funkciókat kínál, amelyek segítségével kapcsolatba léphet barátaival a közösségi hálózatokon. Az Outlook.com használatához létre kell hoznia egy Microsoft-fiókot.

Amikor az Outlook.com szolgáltatásból egy e-mailt vagy más elemet töröl, az elem általában a Törölt elemek közé kerül, és ott körülbelül 7 napot tölt el, hacsak vissza nem helyezi a Beérkezett üzenetek közé, a mappát ki nem üríti, vagy a szolgáltatás automatikusan ki nem üríti a mappát (amelyik előbb történik). Amikor kiüríti a Törölt elemek mappát, ezek az elemek még 30 napig megmaradnak a rendszerünkben azok végleges törlése előtt.

Outlook alkalmazások. Az Outlook ügyfélalkalmazások az eszközére telepíthető szoftverek, amelyekkel kezelheti az e-mailjeit, a naptári elemeit, a fájljait, a névjegyeit, valamint az e-mailekből, a tárhelyekről és az egyéb szolgáltatásokból (például az Exchange Online-ból vagy az Outlook.com-ból) vagy kiszolgálókról (például a Microsoft Exchange-ből) származó adatokat. Az Outlook alkalmazásokkal különböző szolgáltatókhoz (beleértve a harmadik feleket is) tartozó több fiókot is használhat.

Fiók hozzáadásához engedélyeznie kell, hogy az Outlook hozzáférjen az e-mail szolgáltatások, illetve a tárhelyszolgáltatások adataihoz.

Amikor fiókot vesz fel az Outlookba, az adott fiókhoz tartozó e-mailek, fájlok, naptári elemek, fájlok, névjegyek, beállítások és egyéb adatok automatikusan szinkronizálva lesznek az eszközére. Ha az Outlook mobilalkalmazást használja, ezek az adatok a Microsoft-kiszolgálókra is szinkronizálva lesznek az olyan további funkciók biztosításához, mint a gyorsabb keresés, a kevésbé fontos e-mailek személyre szabott szűrése, valamint az e-mail mellékletek hozzáadása a hivatkozott tárhelyszolgáltatóktól közvetlenül az Outlook alkalmazásban. Ha az asztali Outlook alkalmazást használja, megadhatja, hogy engedélyezi-e az adatok szinkronizálását a kiszolgálóinkra. A fiókokat bármikor törölheti, és a fiókjából szinkronizált adatokat bármikor módosíthatja.

Ha egy szervezet (például a munkaadója vagy az iskolája) által biztosított fiókot vesz fel, akkor előfordulhat, hogy a szervezeti tartomány tulajdonosa szabályzatokat és ellenőrzéseket alkalmaz, amelyek hatással lehetnek az Outlook használatára (például többtényezős hitelesítést igényelhetnek, vagy az eszközén található adatok távoli törlésének lehetőségét kérhetik).

Az Outlook alkalmazások által gyűjtött és feldolgozott adatok részletes ismertetése a jelen adatvédelmi nyilatkozat Office című részében található.

SilverlightSilverlightmainsilverlightmodule
Összefoglalás

A Microsoft Silverlight segítségével gazdagabb élményt nyújtó online tartalmakhoz férhet hozzá. A Silverlight lehetővé teszi a weboldalaknak és a szolgáltatásoknak, hogy adatokat tároljanak eszközén. Más Silverlight funkciók közé tartozik a Microsofthoz való csatlakozás a frissítések megszerzése érdekében, vagy azért, hogy a Microsoft illetve harmadik fél szerverei lejátszhassák a védett digitális tartalmat.

Teljes szöveg

A Microsoft Silverlight segítségéra van a Weben található tartalmak hozzáféréséhez és élvezetéhez. A Silverlight lehetővé teszi a weboldalaknak és a szolgáltatásoknak, hogy adatokat tároljanak eszközén. Más Silverlight-funkciók közé tartozik a Microsofthoz való csatlakozás a frissítések megszerzéséhez, vagy azért, hogy a Microsoft, illetve harmadik fél kiszolgálói lejátszhassák a védett digitális tartalmat.

A Silverlight-konfigurációs eszköz. Az ismertetett funkciókkal kapcsolatban döntéseket hozhat a Silverlight konfigurációs eszközében. A Silverlight konfigurációs eszközéhez való hozzáféréshez, kattintson a jobb egérgombbal az aktuálisan a Silverlight által megjelenített tartalomra és válassza a Silverlight lehetőséget. Közvetlenül is futtathatja a Silverlight konfigurációs eszközt. A Windows rendszerben például a „Microsoft Silverlight” kifejezésre keresve is elérheti az eszközt.

Silverlight Alkalmazástárolás. A Silverlight-alapú alkalmazások különféle célokkal tárolhatják az adatfájlokat az Ön számítógépén, beleértve az egyéni beállításainak mentését, a grafikailag intenzív funkciók nagy fájljainak (pl. játékok, térképek és képek), valamint bizonyos tartalmaknak a tárolását, melyeket bizonyos alkalmazásokon belül létrehoz. Kikapcsolhatja vagy konfigurálhatja az alkalmazástárolást a Silverlight konfigurációs eszközében.

Silverlight-frissítések. A Silverlight rendszeresen ellenőrzi a Microsoft szerverén az elérhető frissítéseket, hogy biztosíthassa Önnek a legfrissebb funkciókat és fejlesztéseket. Ekkor a program letölt a számítógépére egy kisméretű fájlt, mely információt tartalmaz a Silverlight legújabb verziójáról; ezt az információt a program összeveti a jelenleg telepített verzióval. Ha újabb verzió áll rendelkezésére, azt letölti és telepíti a számítógépére. Kikapcsolhatja vagy konfigurálhatja a frissítéseket a Silverlight konfigurációs eszközében.

A digitális jogok kezelése. A Silverlight a Microsoft digitális jogok kezelési (DRM) technológiáját használja a tartalom tulajdonosainak jogai védelmében. Ha egy DRM-védett tartalomhoz (például zenéhez vagy videóhoz) fér hozzá a Silverlighttal, az médiahasználati jogokat igényel egy internetes jogbiztosító kiszolgálóról. A zökkenőmentes lejátszási élmény biztosítása érdekében nem értesíti Önt a Silverlight azelőtt, hogy kérést küldene a jogokat biztosító kiszolgálónak. A médiahasználati jogok lekérdezésekor a Silverlight elküldi a jogokat biztosító kiszolgálónak a DRM-védett fájlok azonosítóját, valamint az eszközéről szóló alapvető adatokat, beleértve az eszközén lévő DRM-összetevők egyes adatait, mint például azok verzió- és biztonsági szintjét, illetve az eszköze egyedi azonosítóját.

A DRM-frissítések. Bizonyos esetekben a DRM-védett tartalmak hozzáféréséhez szükséges a Silverlight vagy az eszközén található DRM-összetevők frissítése. Amikor egy DRM-frissítést igénylő tartalmat próbál meg lejátszani, a Silverlight egy kérést küld a Microsoft egy kiszolgálójának az eszközének alapadataival, beleértve a számítógépén lévő DRM-összetevők egyes adatait, mint például azok verzió- és biztonsági szintje, hibaelhárítási adatok, valamint az eszköze egyedi azonosítója. A Microsoft szerver ezt az azonosítót használja az egyedi DRM frissítés visszaküldéséhez az eszköze számára, melyet azután a Silverlight telepít. Kikapcsolhatja vagy konfigurálhatja a DRM összetevők frissítéseit a Silverlight konfigurációs eszköz Playback lapján.

SkypeSkypemainskypemodule
Összefoglalás

A Skype lehetővé teszi Önnek, hogy hang-, videó- és csevegőüzeneteket küldjön és fogadjon. E funkciók biztosításának részeként a Microsoft személyes adatokat gyűjt, használ fel és oszt meg, köztük a kommunikációjával kapcsolatos adatokat, melyekről részletesebben a „További információk” szakaszban olvashat.

Teljes szöveg

A Skype lehetővé teszi Önnek, hogy hang-, videó- és csevegőüzeneteket küldjön és fogadjon. Ez a szakasz a Skype fogyasztói verziójára vonatkozik. Ha a Skype Vállalati verziót használja, tekintse át a jelen adatvédelmi nyilatkozat Vállalati termékek című részét. A Microsoft Corporation és a Skype Communications S.à.r.l. (a Microsoft saját tulajdonú, luxembourgi székhelyű leányvállalata) egyaránt a Skype-adatok kezelőjének minősül, így a jelen szakaszban a „Microsoft” elnevezés mindkét jogi személyre utal.

E funkciók biztosításának részeként a Microsoft használati adatokat gyűjt a kommunikációjáról, mely tartalmazza a kommunikáció dátumát és idejét, valamint a kommunikáció részét képező számokat és felhasználóneveket.

Skype-profil. Annak érdekében, hogy más felhasználók meg tudják Önt találni a Skype-ban (vagy a Skype-pal együttműködő termékekben, például a Skype Vállalati verzióban), a profilbeállításaitól függően a Skype-profilját szerepeltethetjük a keresési címtárban. A profilja részét képezi a felhasználóneve, a képmása, illetve minden egyéb olyan adat, amelyet ahhoz hozzáadott, vagy amelyet mások számára megjelenít.

Skype-partnerek. Ha a névjegyek kezeléséhez Microsoft-szolgáltatást használ, például az Outlook.com szolgáltatást, akkor a Skype automatikusan felveszi az ismerőseit a Skype-ismerőslistára. Az Ön engedélyével a Skype időnként ellenőrizni fogja az eszközét és az egyéb címjegyzékeit, és automatikusan felveszi a barátait Skype-ismerősként. Ha nem szeretné fogadni a felhasználók kommunikációját, letilthatja őket.

Partnervállalatok. Annak érdekében, hogy a Skype-ot még többen tudják használni, együttműködünk más vállalatokkal, hogy e vállalatok szolgáltatásain keresztül is elérhető legyen a Skype. Ha Ön a Skype-ot egy, a Microsofttól eltérő vállalaton keresztül használja, az adott vállalat adatvédelmi nyilatkozata szabályozza az Ön adatainak használatát. A vonatkozó jogszabályok betartása, a törvényes jogi eljárások kötelezettségeinek teljesítése, illetve ezek partnervállalaton vagy helyi működtetőn keresztüli véghezvitele érdekében elérhetjük, továbbíthatjuk, felfedhetjük és megőrizhetjük az adatait. Ezen adatok közé tartozhatnak a személyes tartalmai, például a csevegőüzenetei, a tárolt videoüzenetei, a hangüzenetei és az átvitt fájlok.

Skype Manager. A Skype Manager segítségével egyetlen központi helyről kezelheti egy csoport (például a családja) Skype-használatát. Új csoport létrehozásakor Ön lesz a Skype Manager-rendszergazda, és láthatja a használati mintákat, ideértve például az adatforgalmat, a vásárlásokat és más részletes adatokat, illetve a csoport más, a hozzáféréshez beleegyezésüket adó tagjait. Adatok, például név megadásakor a csoport más tagjai is látni fogják a hozzáadott adatot. A csoport tagjai visszavonhatják a Skype Manager használatához adott beleegyezésüket a saját fióklapjukon, a következő címen: www.skype.com.

A Skype marketingcélú partnerprogramja. A Skype népszerűsítése érdekében más vállalatokat és szervezeteket arra biztatunk, hogy regisztráljanak marketingpartnerként, és ajánlják a Skype-ot az ügyfeleiknek. Ha a partnervállalaton keresztül regisztráló felhasználók bizonyos műveleteket végeznek, például Skype-kreditet vásárolnak, a vállalatot pénzjutalomban részesítjük. A partnerhálózatunk működtetésével egy másik céget, a Conversant Media vállalatot bíztuk meg. A Microsoft, a hálózatműködtető partner és a marketingpartnerek cookie-k és adatgyűjtő jelek használatával követik, hogy mely partneren keresztül történik sikeres ajánlás, és hogy mely partnernek jár pénzjutalom. A marketingpartnerek által beállított cookie-k nem tartoznak a Microsoft ellenőrzése alá. A hálózatműködtető partnerünk adatkezelési gyakorlatáról a következő címen tudhat meg többet: www.conversantmedia.com/legal/privacy.

Leküldéses értesítések. A beérkező hívásokról, a csevegőüzenetekről és más történésekről való értesítéshez a Skype-alkalmazások a készüléke értesítési szolgáltatását használják. Sok készülék esetén ezt a szolgáltatást egy másik vállalat nyújtja. Annak érdekében, hogy jelezni tudjuk, ki hívja Önt, vagy hogy mi az új csevegőüzenete első néhány szava, a Skype-nak meg kell osztania az értesítési szolgáltatással ezt az információt, hogy az értesítés tartalmazhassa azt. A készüléke értesítési szolgáltatását működtető vállalat ezt az információt a saját adatvédelmi szabályzatának feltételei alapján kezeli. A Microsoft nem felelős az értesítési szolgáltatást működtető vállalat által gyűjtött adatokért. Ha nem szeretné használni a bejövő Skype-hívásokhoz és -üzenetekhez az értesítési szolgáltatást, kapcsolja ki az értesítéseket a készülékén futó Skype alkalmazás beállításlapján.

Skype-hirdetések. Egyes Skype-szoftverek érdeklődésalapú hirdetéseket tartalmaznak annak érdekében, hogy nagyobb eséllyel láthasson az Önt érdeklő témákban hirdetéseket. A szoftverek egyes verzióiban lemondhatja az érdeklődésalapú hirdetési szolgáltatást az adatvédelmi beállítások vagy a fiókbeállítások menüjében. Ha Microsoft-fiókkal jelentkezik be a Skype-ba, a következő címen mondhatja le az érdeklődésalapú hirdetési szolgáltatást: choice.microsoft.com. A lemondást követően is fog látni a Skype-ban a lakóhelyének, a nyelvi beállításainak és az IP-címéhez tartozó földrajzi helyének megfelelő hirdetéseket, de ezeken kívül nem használunk más adatokat a célzott hirdetések megjelenítéséhez.

Fordítási funkciók. A más nyelvet beszélő felhasználókkal való kommunikáció megkönnyítéséhez egyes Skype-alkalmazások hang- és szövegfordítási szolgáltatást nyújtanak. A fordítási szolgáltatások használatakor felhasználjuk az Ön hang- és szöveges adatait ahhoz, hogy biztosítani és fejleszteni tudjuk a Microsoft beszédfelismerő és fordítási szolgáltatásait.

Felvételi funkciók. A Skype bizonyos verziói felvételi funkciót is tartalmaznak, mellyel a beszélgetést felveheti hang- és/vagy videofájlként, és megoszthatja azt. Ha felvesz egy beszélgetési munkamenetet, a felvétel tartalmazhat néhány másodpercet a hívásnak a memóriában tárolt, a felvétel elindítása előtti részéből. A Skype a beszélgetési előzmények között tárolja a felvételt, és lehetséges, hogy helyben is tárolja azt az eszközén. Bármilyen kommunikáció rögzítése előtt tisztában kell lennie jogi felelősségével. Ide tartozik például, hogy szükséges-e valamennyi fél előzetes hozzájárulása. A Microsoft nem tehető felelőssé a felvételi funkció használatáért és a felvételek felhasználásáért.

ÁruházÁruházmainwindowsstoremodule
Összefoglalás

Az Áruház egy online szolgáltatás, amely lehetővé teszi alkalmazások és más digitális tartalmak böngészését, letöltését, megvásárlását és véleményezését. A szolgáltatást a Windows Áruház, az Xbox Áruház és az Office Áruház alkotja.

Teljes szöveg

Az Áruház egy online szolgáltatás, amely lehetővé teszi alkalmazások és más digitális tartalmak böngészését, letöltését, megvásárlását és véleményezését. A következőket tartalmazza:

  • Windows Áruház – alkalmazások és tartalmak a Windows-eszközökhöz, például telefonokhoz, számítógépekhez és táblagépekhez.
  • Xbox Áruház – játékok és más alkalmazások az Xbox ONE és az Xbox 360 konzolhoz.
  • Office Áruház – termékek és alkalmazások az Office-hoz, a SharePointhoz, az Exchange-hez, az Accesshez és a Projecthez (a 2013-as és az újabb verziókhoz).

Adatokat gyűjtünk az Áruház elérésének és használatának módjáról, a megnézett, a megvásárolt és a telepített alkalmazásokról, az Áruházban található alkalmazások megtekintéséhez beállított preferenciáiról, illetve az összes értékeléséről, hozzászólásáról és jelentett problémájáról. Értékelései és hozzászólásai a Microsoft-fiókjához kapcsolódnak; és ha hozzászólást ír, azzal együtt megjelenik a Microsoft-fiókjában használt neve és fényképe.

Áruházbeli alkalmazások engedélyezése. A Windows Áruházból telepíthető alkalmazások közül sokat arra terveztek, hogy kihasználhassa velük az eszköze hardveres és szoftveres képességeit. Az alkalmazások és a kapcsolódó szolgáltatásaik bizonyos hardveres vagy szoftveres funkciók használatával hozzáférést nyerhetnek az adataihoz. Például egy fényképszerkesztő alkalmazás hozzáférhet az eszköz kamerájához, hogy azzal új fényképeket készíthessen, illetve a szerkesztéshez hozzáférjen az eszközén tárolt fényképekhez és videókhoz; vagy egy étteremkereső használhatja a földrajzi helyét a közelben lévő javaslatok biztosításához. Az alkalmazások által használt funkciókról az adott alkalmazás Áruházbeli termékismertető lapján találhat információkat. A Windows Áruházbeli alkalmazások által használt számos funkció az eszköz adatvédelmi beállításainál kapcsolható be vagy ki. A Windows használata során számos esetben Ön határozhatja meg, hogy az egyes adatokat vagy funkciókat mely alkalmazások használhatják fel. Lépjen a Start > Beállítások > Adatvédelem elemhez. Jelölje ki a funkciót (például a Naptárt), és válassza ki, hogy mely alkalmazások esetében adja meg vagy utasítja el az engedélyt. A Windows adatvédelmi beállításainál a hardver- és szoftverfunkciók használatára engedélyt kapott alkalmazások listája nem fogja tartalmazni a „Klasszikus Windows” alkalmazásokat, és ezek a beállítások nem vonatkoznak ezekre az alkalmazásokra.

Alkalmazásfrissítések. Ha az Áruház beállításaiban nem kapcsolta ki az automatikus alkalmazásfrissítéseket, az Áruház automatikusan megkeresi, letölti és telepíti az alkalmazások frissítéseit annak érdekében, hogy Önnek mindig a legfrissebb verzió álljon rendelkezésére. Előfordulhat, hogy a frissített alkalmazások a Windows más hardveres és szoftveres funkcióit használják, mint a korábbi verzióik, mely által az eszköze más adataihoz is hozzáférhetnek. A rendszer a beleegyezését fogja kérni, ha egy frissített alkalmazás bizonyos funkciókhoz kíván hozzáférni, mint például a földrajzi helye. A Windows Áruházban, a termékleírás lapján áttekintheti az alkalmazás által használt hardver- és szoftverfunkciókat.

Az alkalmazások által e funkciókon keresztül gyűjtött adatok felhasználását az alkalmazásfejlesztő adatvédelmi irányelvei határozzák meg. Ha egy Windows Áruházon keresztül elérhető alkalmazás gyűjti vagy felhasználja bármilyen személyes adatát, az alkalmazás szolgáltatójának biztosítania kell egy adatvédelmi nyilatkozatot, és egy arra mutató hivatkozást az alkalmazás Áruházbeli termékismertető lapján.

Közvetlen telepítésű alkalmazások és fejlesztői üzemmód. A fejlesztői funkciókat, például a „fejlesztői üzemmódot”, kizárólag fejlesztői célokra készítettük. Ha engedélyezi a fejlesztői funkciókat, az eszköze megbízhatatlanná vagy instabillá válhat, és biztonsági kockázatnak lehet kitéve. Az Áruháztól eltérő forrásból letöltött vagy másként beszerzett alkalmazások, melyeket más néven „közvetlenül telepített” alkalmazásoknak is nevezünk, sérülékenyebbé tehetik eszközét és személyes adatait a támadásokkal és az alkalmazások általi váratlan felhasználással szemben. Előfordulhat, hogy a Windows házirendjei, értesítései, engedélyei és más funkciói, melyek az Ön adatainak védelmét szolgálják az alkalmazások általi adateléréskor, nem fognak a jelen nyilatkozatban leírtaknak megfelelően működni a közvetlen telepítésű alkalmazásoknál, illetve a fejlesztői üzemmód engedélyezése esetén.

SwiftKeySwiftKeymainswiftkeymodule
Összefoglalás

A SwiftKey Keyboard és a kapcsolódó alkalmazások és szolgáltatások adatok gyűjtenek arról, hogy Ön hogyan végzi a beírást, és ezeket az adatokat arra használják, hogy megismerjék az írási stílusát, és Önhöz igazodó, személyre szabott automatikus javítást és prediktív szövegbevitelt biztosítsanak.

Teljes szöveg

A SwiftKey Keyboard és a kapcsolódó alkalmazások és szolgáltatások az Ön beírási tevékenységeiről – beleértve a használt emoji karaktereket és gyakori szavakat – gyűjtött adatokat használják, hogy megismerjék az írási stílusát, és Önhöz igazodó, személyre szabott automatikus javítást és prediktív szövegbevitelt biztosítsanak.

Amikor használja a termékeinket, adatokat gyűjtünk például az eszközről, a hálózatról, a teljesítményről és a használati statisztikáról. A gyűjtött adatokat a termékek működtetéséhez és fejlesztéséhez használjuk.

Ha regisztrál a SwiftKey Cloud szolgáltatásra, gyűjteni fogjuk az e-mail címét, az alapvető demográfiai adatait, valamint az Ön által használt szavakat és kifejezéseket, hogy biztosítani tudjuk az olyan szolgáltatásokat, mint a személyre szabás, a prediktív szövegbevitel szinkronizálása és a biztonsági mentés. Prediktív szövegbeviteli technológiánk az Ön nyelvhasználatából tanulva személyre szabott nyelvi modellt alakít ki. Ez a modell az Ön által leggyakrabban használt szavak és kifejezések optimalizált nézete, amely az Ön egyedi írási stílusát tükrözi. Ehhez a SwiftKey Keyboard for Android alkalmazás a telepítését követően hozzáfér az Ön SMS-üzeneteihez. A SwiftKey Cloud által biztosított SwiftKey személyre szabási funkció hozzáfér az Ön által megadott online szolgáltatásokban, például a Gmailben, a Facebookon és a Twitteren található legutóbbi tartalmaihoz. Ha be van jelentkezve a SwiftKey Cloud szolgáltatásba, ezeket az adatokat titkosított csatornákon keresztül továbbítjuk a kiszolgálóinkra. Ha egy webhely vagy alkalmazás jelszót vagy fizetési adatokat tartalmazóként jelöl meg egy mezőt, akkor a SwiftKey nem naplózza, nem tárolja és nem használja fel a tanuláshoz ezeket az adatokat.

Ha nincs bejelentkezve a SwiftKey Cloud szolgáltatásba, nem gyűjtjük a nyelvi megfigyeléseket az eszközéről. A SwiftKey által gyűjtött adatok használatára és megőrzésére vonatkozó hozzájárulását bármikor visszavonhatja a SwiftKey beállításainak SwiftKey Cloud szakaszában. A beleegyezés visszavonása esetén törölni fogjuk a SwiftKey Keyboard használata során összegyűjtött személyes adatait.

Az eszközére esetenkénti értesítések érkezhetnek, amelyek a figyelmébe ajánlott termékfrissítéseket és funkciókat tartalmazzák. Ezeket az értesítéseket bármikor letilthatja a termékeinkben a SwiftKey beállításai között.

WindowsWindowsmainwindowsmodule
Összefoglalás

A Windows egy személyre szabott számítógépes környezet, amely lehetővé teszi, hogy zökkenőmentesen barangoljon és férjen hozzá a szolgáltatásokhoz, a beállításokhoz és a tartalmakhoz a számítógépes eszközein, ideértve a telefonját, a táblagépét és a Surface Hub készülékeket is. A Windows számos fontos összetevője nem az eszközén lévő statikus szoftver, hanem felhőalapú szoftver, és a Windowsnak mind a felhőalapú, mind pedig a helyi elemei rendszeresen frissülnek, hogy eljuttathassák Önhöz a legújabb fejlesztéseket és szolgáltatásokat. Ennek a számítógépes élménynek biztosítása érdekében, adatokat gyűjtünk Önről, az eszközéről, és arról, hogy hogyan használja a Windowst. És mivel a Windows az Ön személyes tere, lehetőséget biztosítunk arra, hogy megválassza azokat a személyes adatokat melyeket összegyűjtünk, és azt is, hogy miként használjuk azokat. Ne feledje, hogy ha a Windows-eszközét a szervezete kezeli (például a munkaadója vagy az iskolája), a szervezet a Microsoft vagy más harmadik fél által biztosított központi felügyeleti eszközök segítségével kezelheti az eszköz beállításait, házirendjeit, szoftverfrissítéseit, az általunk és a szervezet által végzett adatgyűjtést, valamint az eszköz egyéb részleteit. A Windows adatgyűjtési és adatvédelmi részleteiről bővebben a következő címen olvashat: go.microsoft.com/fwlink/?LinkId=529552. A Windows korábbi verzióira (beleértve a Vistát, a 7-es, a 8-as és a 8.1-es verziót) a saját adatvédelmi nyilatkozataik érvényesek.

AktiválásAktiválásmainactivationmodule
Összefoglalás

Amikor a Windowst aktiválja, egy egyedi termékkódot rendelünk hozzá az eszközhöz, amelyre a szoftvert telepítette. A termékkódot és a szoftverrel kapcsolatos adatot elküldi a Microsofthoz, hogy megerősítse a szoftver licencének érvényességét. Ez az adat újra elküldhető, ha licencének újraaktiválására vagy érvényesítésére van szükség. A Windows operációs rendszert használó telefonok esetében az eszköz első bekapcsolásakor a Microsoft a garancia regisztrációja, a készletek feltöltése, és a csalások megakadályozása érdekében megkapja az eszköz- és hálózati azonosítókat, valamint a készülék helyét a bekapcsolás idején.

HirdetésazonosítóHirdetésazonosítómainadvertisingidmodule
Összefoglalás

A Windows az eszköz összes felhasználójának létrehoz egy egyedi hirdetésazonosítót. Amikor a hirdetési azonosító engedélyezve van, az alkalmazások ahhoz hasonlóan érhetik el és használhatják a hirdetési azonosítót, mint ahogy a webhelyek érik el és használják a cookie-kban tárolt egyedi azonosítókat. Így az alkalmazásfejlesztők (és azok a hirdetési hálózatok, amelyekkel dolgoznak) arra használhatják a hirdetési azonosítóját, hogy relevánsabb hirdetéseket és egyéb személyre szabott élményeket jelenítsenek meg az alkalmazásaikban. Ön bármikor kikapcsolhatja az ehhez az azonosítóhoz való hozzáférésüket az eszköz beállításaiban. Ha úgy dönt, hogy ismét bekapcsolja, a rendszer alaphelyzetbe állítja a hirdetési azonosítót, és új azonosítót hoz létre. Amikor egy harmadik fél alkalmazása hozzáfér a hirdetési azonosítóhoz, a hirdetési azonosító használatára az alkalmazás saját adatvédelmi szabályzata lesz érvényes. Adatainak hirdetési célból történő felhasználásáról bővebben a jelen nyilatkozat Adatfelhasználás című szakaszában olvashat.

Helyalapú szolgáltatások, mozgásérzékelés és felvételHelyalapú szolgáltatások, mozgásérzékelés és felvételmainlocationservicesmotionsensingmodule
Összefoglalás

Windows-helyszolgáltatás. A Microsoft egy olyan helyalapú szolgáltatást működtet, amely segít egy adott Windows-eszköz pontos földrajzi helyének meghatározásában. Az eszköz képességeitől függően a helymeghatározást a műholdas helymeghatározó rendszer (GPS), a közeli mobil adótornyok és/vagy a Wi-Fi hozzáférési pontok segítségével végzi a Microsoft az általa ismert helyzetű mobil adótornyokról és a Wi-Fi hozzáférési pontokról fenntartott adatbázisa, illetve az Ön IP címe alapján. Ha egy Windows-eszközön aktív a helymeghatározási funkció, a Microsoft gyűjti és a helymeghatározási adatbázishoz adja az adatokat a mobil adótornyokról és a Wi-Fi hozzáférési pontokról azután, hogy azokból kivon minden, a személy vagy az eszköz azonosítására alkalmas adatot. A Microsoft ezeket az anonimizált helyadatokat megoszthatja harmadik felekkel, hogy azok biztosíthassák és fejleszthessék a helymeghatározási és térképes szolgáltatásokat.

A Windows-szolgáltatások és -funkciók (mint például a böngészők és a Cortana), a Windowson futó alkalmazások, illetve a Windowsbeli böngészőkben megnyitott webhelyek hozzáférhetnek a Windows helymeghatározási szolgáltatásához a pontos földrajzi helyének megállapítása céljából, ha ezt Ön engedélyezte. Bizonyos funkciók és alkalmazások pontos helymeghatározási engedélyt kérnek a Windows első telepítésekor, némelyeknél az alkalmazás első használatakor, míg mások mindig engedélyt kérnek, amikor Ön egy helyalapú szolgáltatáshoz kíván hozzáférni. A helymeghatározási szolgáltatásokat használó egyes Windows-alkalmazásokról bővebb tájékoztatást a lentebb olvasható Windows-alkalmazások című szakaszban talál.

A helymeghatározási szolgáltatás elérésekor a Windows-eszköze elküldi a helyadatait a Microsoftnak, és mi csak az utolsó ismert helyet őrizzük meg (az új helyadatok mindig felülírják az előzőket) a szolgáltatásaink hatékonyságának növeléséhez és működésének javításához. A Windows-eszközök legutóbbi helyadatelőzményei az eszközön tárolódnak, és bizonyos alkalmazások és Windows-funkciók hozzáférhetnek ezekhez az előzményekhez. A Gépházban bármikor törölheti az eszközről a helymeghatározási előzményeket.

A Gépházban megtekintheti továbbá, hogy mely alkalmazásoknak van hozzáférésük a helymeghatározási szolgáltatáshoz vagy az eszköz helymeghatározási előzményeihez, ki- vagy bekapcsolhatja a helymeghatározási szolgáltatásokhoz való hozzáférést az egyes alkalmazások számára, illetve kikapcsolhatja magát a helymeghatározási szolgáltatást. Beállíthat alapértelmezett helyet is, amelyet a rendszer akkor fog használni, amikor a helymeghatározási szolgáltatás nem tudja pontosabban meghatározni az eszközének a helyét.

Ne feledje, hogy a mobileszközén a szolgáltatójának akkor is hozzáférése van a helyzetéhez, ha a helymeghatározási szolgáltatást kikapcsolta.

Hozzávetőleges tartózkodási hely. Ha bekapcsolja a Hozzávetőleges tartózkodási hely funkciót, azok az alkalmazások, amelyek nem tudják használni a pontos helyét, hozzá fognak férni az Ön hozzávetőleges tartózkodási helyének adataihoz, például a városához, az irányítószámához vagy a régiójához.

A telefon nyomon követése. A Telefon nyomon követése funkcióval megállapíthatja Windows-telefonjának a helyét a account.microsoft.com címen még akkor is, ha kikapcsolta az összes helymeghatározási szolgáltatást a telefonon. Ha engedélyezte a „Helyadatok mentése néhány óránként” beállítást a telefonja Telefon nyomon követése szolgáltatásánál, akkor a Telefon nyomon követése funkció rendszeresen elküldi és tárolja a telefon utolsó ismert helyzetét, még akkor is, ha a telefon helymeghatározási szolgáltatásai ki vannak kapcsolva. Minden egyes új helyadat felülírja az elküldésekor a tárolt korábbi helyadatot.

Az eszköz nyomon követése. Az Eszköz nyomon követése funkció lehetővé teszi a Windows-számítógép vagy -táblagép rendszergazdájának, hogy megállapítsa az eszköz földrajzi helyét, ha a rendszergazda engedélyezte az eszközön a helymeghatározást, még akkor is, ha azt más felhasználók saját maguknak kikapcsolták. Amikor a rendszergazda megpróbálja meghatározni az eszköz földrajzi helyét, a felhasználó egy értesítést kap az értesítési központból.

A Windows-mozgásérzékelés. A mozgásérzékelős Windows-eszközök mozgási adatokat gyűjthetnek. Ezek az adatok olyan funkciókat tesznek lehetővé, mint a megtett lépések számának meghatározása, mellyel egy fitneszalkalmazás megbecsülheti, hogy mennyi kalóriát égetett el. Ezek az adatok és az előzményeik az eszközén tárolódnak, és elérhetők azoknak az alkalmazásoknak, amelyeknek engedélyezi az ilyen típusú adatok elérését és használatát.

Felvételek. Bizonyos Windows-eszközök rendelkeznek felvételi funkcióval, melynek segítségével hang- és videofelvételeket készíthet tevékenységeiről, többek között a másokkal folytatott kommunikációjáról. Ha felvételt készít, a felvétel helyben, az eszközön tárolódik. Bármilyen kommunikáció rögzítése előtt tisztában kell lennie jogi felelősségével. Ide tartozik például, hogy szükséges-e valamennyi fél előzetes hozzájárulása. A Microsoft nem tehető felelőssé a felvételi funkció használatáért és a felvételek felhasználásáért. 

Biztonsági funkciókBiztonsági funkciókmainsecurityandsafetyfeaturesmodule
Összefoglalás

Eszköztitkosítás. Az eszköztitkosítás segíti az eszközén tárolt adatok védelmét azzal, hogy azt a BitLocker meghajtótitkosítási technológia használatával titkosítja. Amikor az eszköztitkosítás be van kapcsolva, a Windows automatikusan titkosítja a meghajtót, amelyre a Windows telepítve van, és létrehoz egy helyreállítási kulcsot. A BitLocker helyreállítási kulcsról a rendszer automatikusan biztonsági másolatot készít a személyes Microsoft OneDrive-fiókjában. A Microsoft az Ön helyreállítási kulcsait semmilyen célra nem használja fel. 

A rosszindulatú szoftvereket eltávolító eszköz. A Kártevő-eltávolító eszköz (MSRT) legalább havonta egyszer fut az eszközén a Windows Update-frissítés részeként. Az MSRT ellenőrzi az eszközt bizonyos gyakori kártevő szoftvereket („kártevő”) keresve, és segít eltávolítani a talált fertőzéseket. Amikor az MSRT fut, eltávolítja eszközéről a Microsoft támogatási webhelyén felsorolt kártevőket. A kártevőellenőrzés során, egy jelentést küld a Microsoftnak a megtalált kártevőkről, hibákról s eszközének más adatairól. Ha nem szeretné, hogy az MSRT ezeket az adatokat elküldje a Microsoftnak, letilthatja az MSRT jelentésküldő összetevőjét.

A Microsoft család. A szülők használhatják a Microsoft családot arra, hogy határokat állítsanak fel azzal kapcsolatban, hogy gyermekeik hogyan használhassák az eszközeiket. Számos funkció érhető el a család tagjai számára, ezért alaposan tekintse át az információkat, amikor létrehozza a családot vagy csatlakozik hozzá. Ha egy gyermek számára be van kapcsolva a család funkció tevékenységjelentése, a Microsoft adatokat gyűjt arról, hogy a gyermek miként használja az eszközt, és jelentéseket biztosít a szülők számára a gyermek tevékenységeiről. A tevékenységjelentéseket rövid idő elteltével rendszeresen töröljük a Microsoft kiszolgálóiról.

SmartScreen. A SmartScreen segít megvédeni Önt a szolgáltatásaink használatakor azáltal, hogy ellenőrzi a letöltött fájlokat és webes tartalmakat kártevő szoftvereket, lehetséges nem biztonságos webes tartalmakat, illetve az eszközére veszélyes egyéb fenyegetéseket keresve. Amikor egy fájlt ellenőriz, annak adatait elküldi a Microsoftnak, beleértve a fájl nevét, a tartalmának kivonatát és a fájl digitális tanúsítványait. Ha a SmartScreen ismeretlenként vagy potenciálisan veszélyesként azonosít egy fájlt, akkor figyelmeztetést jelenít meg, mielőtt megnyithatná a fájlt. Amikor egy webes tartalmat ellenőriz, annak tartalmi adatait elküldi a Microsoftnak, beleértve a tartalom teljes webcímét. Ha SmartScreen azt érzékeli, hogy a tartartalom feltehetően nem biztonságos, a tartalom helyén egy biztonsági figyelmeztetést lát majd. A SmartScreen a Gépházban ki- és bekapcsolható.

A Windows Defender. A Windows Defender kártevőket és más nem kívánatos szoftvereket keres eszközén. A Windows Defender automatikusan be van kapcsolva eszközének védelmére, ha semmilyen más kártevőkereső szoftver nem védi aktívan az eszközét. Ha a Windows Defender be van kapcsolva, akkor figyeli az eszköz biztonsági állapotát. Ha a Windows Defender be van kapcsolva, vagy fut, mert engedélyezve van a korlátozott rendszeres ellenőrzés, akkor a Windows Defender automatikusan jelentéseket küld a Microsoftnak, amelyek tartalmazzák a kártevőgyanús vagy nemkívánatos szoftverek adatait, és elküldheti magát a kártevőt tartalmazó fájlt is. Ha személyes adatok lehetséges előfordulását észleli a rendszer a jelentésben, akkor azt nem küldi el automatikusan, hanem megkérdezi Önt az elküldése előtt. Konfigurálhatja úgy a Windows Defendert, hogy az ne küldje el a jelentéseket és a feltételezett kártevőket a Microsoftnak.

Beszédfelismerés, szabadkézi műveletek és beírásBeszédfelismerés, szabadkézi műveletek és beírásmainspeechinkingtypingmodule
Összefoglalás

A Microsoft összegyűjti az adatokat és felhasználja a beszédjéről, kézírásáról és Windowsban végzett gépírásáról szerzett adatokat annak érdekében, hogy segítsen fejleszteni és személyre szabni azon képességünket, hogy megfelelően felismerjük kézírását. A funkció másik elnevezése Ismerkedés.

Például a személyre szabott hangfelismerés biztosításához gyűjtjük a bevitt hangjait. Ha a Cortanában engedélyt adott erre, akkor a nevét és a becenevét, a legutóbbi naptári eseményeit és a találkozókban szereplő személyek nevét, a névjegyeken szereplő adatokat (beleértve a nevet és a becenevet), a kedvenc helyeinek nevét, a használt alkalmazásokat és kedvenc zenéire vonatkozó adatokat is gyűjtjük. Ezek a további adatok lehetővé teszik azt, hogy könnyebben felismerjük a személyeket, az eseményeket és a zenéket, amikor Ön parancsokat, üzeneteket vagy dokumentumokat diktál.

Emellett összegyűjtjük a beírt és a kézzel írt szavait, hogy létrehozzunk Önnek egy személyre szabott felhasználói szótárat, a jobb karakterfelismeréssel segítsük az eszközön való gépelésben és írásban, illetve szövegjavaslatokat tegyünk gépelés vagy írás közben. A gépelési adatok közé tartoznak az begépelt karakterei és szavai, melyekből eltávolítjuk az azonosítókat, az IP-címeket és más, személyazonosításra esetlegesen alkalmas információkat. A gyűjtött adatok közé tartoznak még a vonatkozó teljesítményadatok, például a szövegen végzett manuális módosítások és a szótárhoz hozzáadott szavak.

Az Ismerkedés funkciót bármikor kikapcsolhatja. Ez leállítja az ehhez a funkcióhoz végzett adatgyűjtést, és törli az eszközén tárolt ezzel kapcsolatos adatokat, például a helyi felhasználói szótárát és kézírás előzményeit. Mivel a Cortana ezeket az adatokat az Ön által bevitt információ értelmezéséhez használja, az Ismerkedés funkció kikapcsolása a beszédfelismerést is letiltja a Cortanában. A https://www.bing.com/account/personalization címen bejelentkezhet személyes Microsoft-fiókjával, és törölheti a Microsoftnak küldött adatokat, ideértve például a kapcsolati és naptáradatait, illetve ha az eszközén engedélyezve van Cortana, akkor a keresési és a böngészési előzményeket is.

Beállítások szinkronizálásaBeállítások szinkronizálásamainsyncsettingsmodule
Összefoglalás

Amikor egy Microsoft-fiókkal bejelentkezik a Windowsba, a Windows szinkronizálja bizonyos beállításait és adatait a Microsoft kiszolgálóival annak érdekében, hogy minden eszközén személyre szabott élményben lehessen része. Miután egy vagy több eszközbe bejelentkezett egy Microsoft-fiókkal, akkor ha első alkalommal egy másik eszközre is bejelentkezik ugyanazzal a Microsoft-fiókkal, a Windows letölti és alkalmazza a kiválasztott szinkronizálandó beállításait és adatait a többi eszközéről. Azok a beállítások, amelyeket szinkronizáláshoz kiválasztott, automatikusan frissülnek a Microsoft kiszolgálóin és a többi eszközén, ahogy használja azokat.

A szinkronizált beállítások közé tartoznak pl.:

  • a Windows Áruházból telepített alkalmazásai
  • a nyelvi beállításai
  • a Könnyű kezelési beállításai
  • a személyre szabási beállításai, mint pl. a fiók-profilkép, a háttér és az egér beállításai
  • a Windows Store alkalmazás beállításai
  • a helyesírás ellenőrző szótárak, írásjegybevivő (IME) szótárak, és személyes szótárak
  • az Internet Explorer böngészőbeli előzmények, kedvencek és megnyitott weblapok
  • az elmentett alkalmazások, webhelyek, mobil elérési pontok, illetve Wi-Fi hálózatnevek és jelszavak

Megadhatja, hogy szinkronizálva legyenek-e a beállításai, és kiválaszthatja a szinkronizálandó elemeket a Windows Gépház > Fiókok > Beállítások szinkronizálása lehetőséget választva. Egyes alkalmazások saját, különálló szinkronizálási beállításokkal rendelkeznek. Ha munkahelyi fiókkal jelentkezik be a Windowsba, és úgy dönt, hogy azt csatlakoztatja a személyes Microsoft-fiókjához, a Windows a Microsoft-fiókkal való kapcsolódás előtt megkérdezi, hogy mely beállításokat kívánja szinkronizálni.

Telemetria és hibajelentésTelemetria és hibajelentésmaintelemetryerrorreportingmodule
Összefoglalás

A Windows használata során diagnosztikai és használati adatokat gyűjtünk, melyek segítenek nekünk a problémák azonosításában és elhárításában, a termékek és a szolgáltatások fejlesztésében, illetve a személyre szabott felhasználói élmény biztosításában. Ezeket az adatokat elküldjük a Microsoftnak, és egy vagy több egyedi azonosítóval együtt tároljuk, mely segít nekünk azonosítani az egyedi eszköz egyedi felhasználóját, és így megismerhetjük az eszköz szolgáltatásproblémáit és használati mintáit. A diagnosztikai és használati adatok gyűjtésének három szintjét különböztetjük meg: Teljes, Közepes és Alapszintű. Kiválaszthatja a diagnosztikai és használati adatok gyűjtésének kívánt szintjét, de bizonyos diagnosztikai adatok gyűjtése mindenképp szükséges a Windows alapvető működéséhez, így az adatgyűjtést teljesen kikapcsolni nem lehetséges.

Ha a Windows telepítése során a „Teljes hiba- és diagnosztikai jelentések küldése a Microsoftnak” lehetőséget választja, akkor a Diagnosztikai és használati adatok beállítás Teljes értékre lesz állítva. Ha nem választja a „Teljes hiba- és diagnosztikai jelentések küldése a Microsoftnak” lehetőséget, akkor a Diagnosztikai és használati adatok beállítás Közepes értékre lesz állítva. A Diagnosztikai és használati adatok beállítását bármikor módosíthatja a Gépházban. A legjobb Windows-élmény és a leghatékonyabb hibaelhárítás érdekében javasoljuk, hogy állítsa a beállítást a Teljes értékre.

Az alap adatszint-beállítás csak a Windows működéséhez elengedhetetlen adatokat foglalja magában. Ezek az adatok segítik a Windows és az alkalmazások naprakészen tartását, illetve megfelelő és biztonságos futását, mivel tudatják a Microsofttal a készülék képességeit, a telepített programok körét, és azt, hogy a Windows megfelelően működik-e. Ez a beállítás magában foglalja az alapszintű hibajelentések Microsoftnak való elküldését is. Az Alapszintű beállítás tartalma:

  • Konfigurációs adatok, beleértve az eszközének gyártóját, a típusszámot, a processzorok számát, a kijelző méretét és felbontását, a dátumot, a régió és a nyelv beállításait, illetve az eszköz képességeit érintő egyéb adatokat.
  • Az eszközre telepített szoftver (beleértve az illesztőprogramokat és az eszköz gyártója által biztosított firmware-t).
  • Teljesítményadatok és megbízhatósági adatok, mint például az, hogy milyen programok vannak elindítva az eszközön, mennyi ideig futnak ezek a programok, milyen gyorsan reagálnak a bevitelre, mennyi problémát tapasztal az alkalmazás vagy az eszköz működésében, vagy hogy egy hálózati kapcsolaton keresztül milyen gyorsan küld és fogad adatokat.
  • Hálózati és kapcsolódási adatok, mint az eszköz IP-címe, a használatban lévő hálózati kapcsolatok száma, és a csatlakoztatott hálózatok adatai, mint például a mobilhálózatok, a Bluetooth, az aktív Wi-Fi-hálózatok kapcsolódási követelményei és sebessége.
  • Az eszközhöz kapcsolt egyéb hardvereszközök.

A Közepes adatszint-beállítás magába foglalja az Alapszintű beállítás összes adatát, valamint a Windows használati módjára vonatkozó adatokat, ideértve többek között azt, hogy a Microsoft és más gyártók mely szoftverei (alkalmazások, eszközillesztők stb.) futnak a Windowson. Ezek az adatok arról tájékoztatják a Microsoftot, hogy Ön hogyan és mennyi ideig használ bizonyos szolgáltatásokat vagy alkalmazásokat, mely alkalmazásokat és szolgáltatásokat használja a legtöbbször, milyen gyakran veszi igénybe a Windows Súgó és támogatás szolgáltatást, mely szolgáltatásokkal jelentkezik be az alkalmazásokba, illetve magukba foglalják azon vezeték nélküli hálózatokhoz fűződő azonosítókat (BSSID és SSID), amelyekhez csatlakozni szokott. Ezzel a beállítással a rendszer és az alkalmazások összeomlására vonatkozó diagnosztikai adatokat is össze tudjuk gyűjteni. Ha ezt a beállítást választja, képesek leszünk fejlettebb és testre szabottabb Windows-élményt nyújtani Önnek.

A Teljes beállítás tartalmazza az Alapszintű és a Közepes beállításhoz tartozó összes adatot, valamint a rendszer vagy az alkalmazás összeomlásakor rögzített memóriaállapotot (amely nem szándékosan, de tartalmazhat részeket az összeomlás idején használt dokumentumából is). Ezenkívül olyan fejlett diagnosztikai szolgáltatásokat is bekapcsol, amelyek további adatokat gyűjtését is lehetővé teszik, ezáltal segítve a hibakeresést és a problémák megoldását. Ha az eszközök olyan problémát észlelnek, amelyeket a Windows belső tesztelésével nehéz diagnosztizálni vagy replikálni, a Microsoft a Teljes szintet használó és a problémát tapasztaló, találomra kiválasztott eszközökről összegyűjti a probléma diagnosztizálásához és kijavításához szükséges adatokat (beleértve a hibát esetleg kiváltó felhasználói tartalmat is). Ha egy hibajelentés személyes adatokat tartalmaz, azokat nem használjuk fel személyazonosításra, kapcsolatfelvételre vagy célzott hirdetések eljuttatására.

A Windows-hibajelentések segítik a Microsoftot és a Microsoft partnereit abban, hogy diagnosztizálják az Ön által használt szoftverek hibáit, és azokra megoldásokat biztosítsanak. A hibajelentések bizonyos részeit partnereinkkel (például az OEM-ekkel) is megosztjuk, mely nagy segítséget jelent számukra a Windows és a Microsoft egyéb termékei és szolgáltatásai által használt termékek és szolgáltatások hibáinak kijavításában. Partnereink a kapott adatokat kizárólag termékeik és szolgáltatásaik kijavítására vagy fejlesztésére használhatják.

Frissítési szolgáltatásokFrissítési szolgáltatásokmainupdateservicesmodule
Összefoglalás

A Windows frissítési szolgáltatásai közé tartozik Windows Update és Microsoft Update. A Windows Update egy olyan szolgáltatás, amely szoftverfrissítéseket biztosít a Windows-szoftverekhez, valamint egyéb támogató szoftvereket is nyújt, ideértve például az eszközgyártóktól származó eszközillesztőket és belső vezérlőprogramokat. A Microsoft Update egy olyan szolgáltatás, amely szoftverfrissítéseket biztosít más Microsoft-szoftverekhez, például az Office-hoz.

A Windows Update automatikusan letölti a Windows-szoftverfrissítéseket az eszközére. Konfigurálhatja úgy a Windows Update-et, hogy az automatikusan telepítse a frissítéseket azok elérhetővé válása után (javasolt), vagy úgy, hogy a Windows értesítse Önt, ha újraindításra van szükség a frissítések telepítésének befejezéséhez. A Windows Áruházból elérhető alkalmazások automatikusan frissülnek az áruházon keresztül, a fenti, Áruház című szakaszban leírtak szerint.

Webböngészők: Microsoft Edge és Internet ExplorerWebböngészők: Microsoft Edge és Internet Explorermainwebbrowsersmodule
Összefoglalás

A Microsoft Edge a Microsoft alapértelmezett, Windows rendszerhez készült webböngészője. Az Internet Explorer, a Microsoft régi böngészője, szintén elérhető a Windows rendszerben. Amikor böngésző segítségével használja az internetet, az eszköze bizonyos adatait („szokásos eszközadatok”) elküldi a rendszer a meglátogatott webhelyeknek és a használt online szolgáltatásoknak. A szokásos eszközadatok közé tartozik eszközének IP-címe, a böngésző típusa és nyelve, a hozzáférés ideje, valamint a hivatkozó webhelyek címei. Ezeket az adatokat naplózhatják ezeknek a webhelyeknek a kiszolgálói. Hogy mely adatok kerülnek naplózásra és felhasználásra, az a meglátogatott weboldalak és webes szolgáltatások adatvédelmi nyilatkozataitól függ.

Eszköze emellett megőrzi a böngésző használatával kapcsolatos adatokat, például a böngészési előzményeit, a webes űrlapok adatait, az ideiglenes internetfájlokat és a cookie-kat. Ezeket az adatokat a böngészési előzmények törlésével távolíthatja el az eszközéről.

A Microsoft Edge-ben található új funkciók lehetővé teszik, hogy különféle tartalmakat mentsen az eszközén, mint például:

  • Webjegyzet, mely lehetővé teszi, hogy kézírásos és szöveges megjegyzéseket hozzon létre a meglátogatott weblapokon, és rögzítse, mentse vagy megossza azokat;
  • Aktív olvasás, mely lehetővé teszi, hogy olvasási listákat hozzon létre és kezeljen, ideértve a webhelyeket és a dokumentumokat is; valamint
  • Központ, mely lehetővé teszi, hogy egy helyen, könnyedén kezelhesse olvasási listáit, kedvenceit, letöltéseit és előzményeit.

A Microsoft-böngészők eszközére mentett információinak egy részét szinkronizálja a rendszer más eszközeivel is, amikor a Microsoft-fiókjával bejelentkezik. Az Internet Explorerben például ezen adatok közé tartoznak a böngészési előzményei és a kedvencei; a Microsoft Edge-ben pedig a kedvencei és az olvasási listái. Ha például a Microsoft Edge-beli olvasási listáját szinkronizálja az eszközei között, az olvasási listába való mentésre kiválasztott tartalmak másolatait a rendszer elküldi az összes szinkronizált eszközre a későbbi megtekintés céljából. Letilthatja az Internet Explorerben való szinkronizálást a Windows Gépház > Fiókok > Beállítások szinkronizálása lehetőségét választva (lásd: Szinkronizálási beállítások). A Microsoft Edge böngésző információinak szinkronizálását le is tilthatja a Microsoft Edge beállításlapján, a szinkronizálási beállításoknál.

A Microsoft Edge és az Internet Explorer felhasználják keresési lekérdezéseit és böngésző előzményeit, hogy gyorsabb böngészést és relevánsabb keresőtalálatokat biztosíthassanak. Ezek közé a funkciók közé tartoznak:

  • Az Automatikus keresés és keresési javaslatok az Internet Explorerben automatikusan elküldik a webböngésző címsorába beírt információkat az alapértelmezett keresőszolgáltatónak (mint például a Bing), és keresési javaslatokat nyújtanak a keresési kifejezés minden egyes beírt karaktere után. A Microsoft Edge-ben ez a funkció automatikusan elküldi ezt az információt a Bingnek még akkor is, ha egy másik alapértelmezett keresőt választott.
  • Az Oldal előrejelzése elküldi a böngészési előzményeit a Microsoftnak, és összesített böngészőelőzmény-adatokat használ arra, hogy előre jelezze, mely lapokra fog ellátogatni várhatóan, és proaktívan betölti ezeket a lapokat a háttérben a gyorsabb böngészési élmény érdekében.
  • A Javasolt helyek olyan webes tartalmakat javasol a keresési és a böngészési előzményei alapján, amelyek érdekelhetik Önt. 

Az ezekkel a funkciókkal kapcsolatban összegyűjtött böngészési adatokat összesített jelleggel használjuk, és ha szeretné, bármikor kikapcsolhatja a funkciókat. Ezek a funkciók nem gyűjtenek böngészési előzményeket, ha InPrivate böngészési módban van.

A keresőtalálatok biztosításához a Microsoft Edge és az Internet Explorer elküldi a keresési lekérdezéseit, a szokásos eszközadatokat és a helyét (ha a helymeghatározás be van kapcsolva) az alapértelmezett keresőszolgáltatónak. Ha a Bing az alapértelmezett keresőszolgáltatója, a jelen adatvédelmi nyilatkozat Bing című szakaszában leírtak szerint használjuk fel ezeket az adatokat.

A Cortana segíteni tud Önnek a Microsoft Edge-ben végzett böngészés során az olyan funkciókkal, mint a Kérdezze Cortanát. A Microsoft Edge beállításainál bármikor kikapcsolhatja a Cortana szolgáltatás Microsoft Edge böngészőbeli működését. Ettől függetlenül, ha a Cortana engedélyei között lehetővé teszi a Cortana számára a böngészési előzményeinek használatát, akkor a Microsoft gyűjteni fogja a Microsoft Edge-ben megadott kereséseit és az összes böngészési előzményt az adott felhasználóazonosítóhoz kapcsolódóan. A Cortana és a kapcsolódó Microsoft-termékek arra használják fel ezeket az adatokat, hogy megismerjék Önt, és időszerű, intelligens válaszokat és proaktív, személyre szabott javaslatokat biztosítsanak, vagy webes feladatokat végezzenek el Önnek. A Cortana engedélyei között bármikor letilthatja a böngészési előzmények hozzáférését a Cortana számára. A jelen adatvédelmi nyilatkozat Cortana című szakaszában talál további információkat arról, hogy a Cortana hogyan használja az adatokat, és ezt Ön miként szabályozhatja.

Wi-Fi segédWi-Fi segédmainwi-fisensemodule
Összefoglalás

A Wi-Fi segéd lehetővé teszi, hogy automatikusan kapcsolódjon a környezetében található Wi-Fi hálózatokhoz, mely segít a mobil adatforgalma megtakarításában, és bővíti a csatlakozási lehetőségeit. Amennyiben ezt bekapcsolja, úgy automatikusan csatlakozni fog a nyílt Wi-Fi hálózatokhoz. Ne feledje, hogy nem minden nyílt hálózat biztonságos – óvatosan használja a nyílt hálózatokat, ha olyan dolgot intéz online, amelyhez érzékeny vagy személyes adatokra van szükség, ideértve például a banki tranzakciókat és a vásárlást.

Windows-alkalmazásokWindows alkalmazásokmainwindowsappsmodule
Összefoglalás

Számos Microsoft-alkalmazás megtalálható alapértelmezés szerint a Windowsban, más alkalmazásokat pedig letölthet a Windows Áruházból. Ezen alkalmazások közé tartoznak a pl. a következők:

A Térkép alkalmazás. A Térkép alkalmazás helyalapú szolgáltatásokat nyújt, és a Bing funkcionalitását használja a Térkép alkalmazásbeli keresések feldolgozásához. Olvassa el a jelen adatvédelmi nyilatkozat Bing című szakaszát, ha szeretne többet megtudni ezekről a Bing-alapú szolgáltatásokról. Amikor a Térkép alkalmazás hozzáfér a földrajzi helyéhez, még ha az alkalmazás nincs is használatban, a Microsoft gyűjthet anonimizált helyadatokat az eszközéről a Microsoft-szolgáltatások javításához. Letilthatja a Térkép alkalmazás hozzáférését a földrajzi helyéhez, ha kikapcsolja a Térkép alkalmazás helymeghatározási szolgáltatáshoz való hozzáférését.

A Térkép alkalmazásban nyomon követheti kedvenc helyeit és legutóbbi térképes kereséseit. A keresési javaslatok közé fognak tartozni kedvenc helyei és keresési előzményei. Ha bejelentkezett a Microsoft-fiókjával, kedvenc helyeit, keresési előzményeit és bizonyos alkalmazásbeállításait szinkronizálni fogja a rendszer más eszközökkel és szolgáltatásokkal (mint például a Cortana). További információkat a fenti Szinkronizálási beállítások című szakaszban talál.

A Kamera és Fénykép alkalmazások. Ha engedélyezi a Kamera alkalmazásnak a földrajzi helyének használatát, akkor az alkalmazás ezt az adatot beágyazza az eszközével készített fényképekbe. Egyéb leíró adatokat, mint a kamera típusszáma és a kép készítésének dátuma, szintén beágyaz az alkalmazás a fényképekbe és a videókba. Amennyiben azt választja, hogy megoszt egy fényképet vagy egy videót, akkor a beágyazott adatok és elérhetőkké válnak azon emberek és szolgáltatások számára akikkel azokat megosztja. Letilthatja a Kamera alkalmazás hozzáférését a földrajzi helyéhez, ha kikapcsolja a Gépházban a Kamera alkalmazás helymeghatározási szolgáltatáshoz való hozzáférését, vagy az összes helymeghatározási hozzáférést.

Fényképei, videói és a képernyőfelvételei, melyeket a filmtekercsén tárol, automatikusan feltöltődnek a OneDrive-ba. Kezelheti fényképeit és/vagy videóit a OneDrive-ban, és letilthatja a beállításokban az automatikus feltöltést.

Amikor a helyzetmeghatározását tartalmazó fényképet készít, a Fénykép alkalmazás csoportosíthatja a képeit azok ideje és helyszíne alapján. A Fényképek alkalmazás, hogy a fényképeit csoportosítani tudja, elküldi a Microsoftnak a fényképeibe ágyazott helyadatokat az adott hely nevének (például „Budapest, Magyarország”) meghatározásához. Ha a Fényképek alkalmazást úgy használja, hogy be van jelentkezve a Microsoft-fiókjába, a OneDrive-ban található fényképeit és videóit automatikusan albumokba rendezi a Fényképek alkalmazás, és megjeleníti őket a Fényképek alkalmazás élő csempéin is. Fényképeit és videóit csak akkor osztjuk meg másokkal, ha Ön a megosztásukat választja.

A Kapcsolatok alkalmazás. A Kapcsolatok alkalmazással egy helyen láthatja és érheti el az összes kapcsolatát. Amikor hozzáadja a Microsoft-fiókját egy Windows-eszközhöz, a fiókjában lévő kapcsolatokat a rendszer automatikusan hozzáadja a Kapcsolatok alkalmazáshoz. Más fiókokat is hozzáadhat a Kapcsolatok alkalmazáshoz, beleértve közösségi hálózatait (mint a Facebook és a Twitter), és e-mail fiókjait. Fiók hozzáadásakor tudatjuk Önnel, hogy a Kapcsolatok alkalmazás milyen adatokat tud importálni vagy szinkronizálni az adott szolgáltatásból, és kiválaszthatja a hozzáadni kívánt elemeket. A telepített egyéb alkalmazások szintén szinkronizálhatnak adatokat a Kapcsolatok alkalmazással, például további adatokat nyújthatnak a meglévő kapcsolataihoz. A Kapcsolatok alkalmazásból bármikor eltávolíthat egy fiókot.

Posta és Naptár alkalmazás. A Posta és Naptár alkalmazás segítségével egy helyen kapcsolhatja össze valamennyi e-mailjét, naptárát és fájlját, beleértve az e-mailek és a tárhelyek külső szolgáltatóit is. Az alkalmazás helyalapú szolgáltatásokat, például időjárási adatokat is megjelenít a naptárában, de bármikor letilthatja a helyadatok felhasználását az alkalmazásban. Amikor felvesz egy fiókot a Posta és Naptár alkalmazásba, a fiókban található e-mailjei, fájljai, névjegyei és egyéb beállításai automatikusan szinkronizálva lesznek az eszközére és a Microsoft kiszolgálóira. A fiókokat bármikor törölheti, és a fiókjából szinkronizált adatokat bármikor módosíthatja. Fiók konfigurálásához az alkalmazás számára meg kell adnia a fiók hitelesítő adatait (például a felhasználónevet és a jelszót), amelyek az interneten keresztül lesznek elküldve a külső szolgáltató kiszolgálójára. Az alkalmazás először megpróbál egy biztonságos (SSL) kapcsolatot létrehozni a fiók konfigurálásához, ha azonban az Ön levelezési szolgáltatója nem támogatja az SSL-t, akkor az alkalmazás az adatokat titkosítatlanul küldi el. Ha egy szervezet által biztosított fiókot (például vállalati e-mail címet vesz fel), akkor előfordulhat, hogy a szervezeti tartomány tulajdonosa meghatározott szabályzatokat és ellenőrzéseket alkalmaz, amelyek hatással lehetnek az alkalmazás használatára (például többtényezős hitelesítést igényelhetnek, vagy az eszközén található adatok távoli törlésének lehetőségét kérhetik).

Az Üzenetek alkalmazás. Ha az eszközén Microsoft-fiókkal jelentkezik be, választhatja, hogy biztonsági mentést készít az adatairól, mely szinkronizálja az SMS- és MMS-üzeneteit, és a Microsoft-fiókjába menti őket. Így a telefonja lecserélése vagy elvesztése esetén visszaállíthatja az üzeneteit. Miután elvégezte a kezdeti beállításokat az eszközén, bármikor kezelheti üzeneteinek beállításait. Az SMS/MMS biztonsági mentés kikapcsolása nem törli a már korábban a Microsoft fiókjába mentett üzeneteket. Az ilyen üzenetek a tárhelyről való törléséhez, a biztonsági mentés kikapcsolása előtt azokat az eszközéről kell kitörölnie. Amennyiben engedélyezi az Üzenetek alkalmazás számára, hogy használja a földrajzi helyzetét, hozzákapcsolhatja jelenlegi helyzetének hivatkozását egy kimenő üzenethez. A helyadatokat a Microsoft a Windows Helyalapú szolgáltatások című szakaszban leírtak szerint gyűjti.

Microsoft Pénztárca. A Microsoft Pénztárca kuponok, hűségkártyák, jegyek és más digitális tartalmak tárolására szolgál. Ahol ez a lehetőség elérhető, fizetőkártyákat is felvehet a Microsoft Pénztárcába az NFC (kis hatótávolságú kommunikáció) funkciót használó üzletekben történő fizetéshez.

Pénztárcáját úgy állíthatja be a fizetésre, hogy személyes Microsoft-fiókjával bejelentkezik a Microsoft Pénztárcába, és felveszi a Microsoft-fiókjához társított fizetőkártyákat. Amikor fizetőkártyát vesz fel a Microsoft Pénztárcába, a kártyának a pénztárcába történő felvételekor elküldjük az adatait a bankjának és a fizetőkártya-hálózatának, beleértve a nevét, a kártyaszámát, a számlázási címét, az e-mail címét, az eszközadatait (az eszköz nevét, típusát és azonosítóját), valamint a helyadatait. Ezeket az adatokat azért küldjük el a bankjának és a fizetőkártya-hálózatának, hogy megállapítsuk a fizetőkártya jogosultságát, lehetővé tegyük a tranzakciókat, és észleljük a csalásokat.

Amikor NFC-fizetést hajt végre, a Microsoft Pénztárca a fizetőkártya titkosított verzióját (egy „tokent”, vagyis jogkivonatot) küldi el a kereskedőnek. A kereskedő ezt a jogkivonatot bemutatja a banknak a tranzakció adataival együtt, hogy a bank végrehajtsa a tranzakciót és fizetést kérjen a tranzakcióhoz.

Windows HelloWindows Hellomainwindowshellomodule
Összefoglalás

A Windows Hello biometrikus hitelesítéssel azonnali hozzáférést nyújt az eszközéhez.  Ha bekapcsolja, a Windows Hello használja az arcát, az ujjlenyomatát vagy az íriszét az Ön azonosításához, melyhez az Ön egyedi jellegzetességeinek egy képből kivont, eszközén tárolt sablonját használja – vagyis a szolgáltatás nem tárolja az arcának vagy az íriszének a tényleges képét. A bejelentkezéshez használt biometrikus ellenőrzőadatok csak a készülékén tárolódnak. A Gépházban törölheti a biometrikus ellenőrzőadatait.

Windows SearchWindows Searchmainwindowssearchmodule
Összefoglalás

A Windows Search szolgáltatással egyetlen helyről kereshet mind a saját tartalmai között, mint az interneten. Ha úgy dönt, hogy tartalmai kereséséhez a Windows Search szolgáltatást használja, akkor az az eszközén tárolt elemek mellett a OneDrive-tárhelyéről tárolt elemek találatait is megjeleníti. Ha úgy dönt, hogy a Windows Search szolgáltatást használja internetes kereséshez, illetve keresési javaslatokat kér a Windows Search szolgáltatástól vagy a Cortanától, akkor a keresőtalálatokat a Bing biztosítja, és a keresési lekérdezéseit a jelen adatvédelmi nyilatkozat Bing című szakaszában leírtak szerint használjuk.

XboxXboxmainxboxmodule
Összefoglalás

Az Xbox Live a Microsoft online játék- és szórakoztató szolgáltatása és közösségi hálózata. Az Xbox-szolgáltatásokat többféle eszközről is el lehet érni, beleértve az Xbox konzolokat, a számítógépeket (az xbox.com-on és az Xbox alkalmazáson keresztül) és a mobileszközöket is. A Microsoft adatot gyűjt arról, hogy Ön miként használja az Xbox szolgáltatásokat, melybe beletartozhatnak a Kinect érzékelő által gyűjtött adatok. Bizonyos adatokat, mint a becenév és a játékazonosító, más felhasználók is láthatnak.

Teljes szöveg

Az Xbox konzolok olyan hardver eszközök, melyeket a játékok, filmek, zenék, és más digitális szórakoztató anyagok elérésére és lejátszására használhat. Az Xbox Live (a Windows Live-játékokkal együtt) a Microsoft online játék- és szórakoztató szolgáltatása és közösségi hálózata. Különféle lehetőségeket kínál Önnek arra, hogy kapcsolatba lépjen barátaival az Xbox Live-on és más játék- és közösségi hálózatokon. Az Xbox szolgáltatásokat többféle eszközről is el lehet érni, beleértve az Xbox konzolokat, a számítógépeket (beleértve az xbox.com-on s az Xbox alkalmazáson keresztül), valamint a mobil eszközökről.

Adatokat gyűjtünk arról, hogy miként használja az Xbox szolgáltatásait, mint pl.:

  • Amikor bejelentkezik és kijelentkezik, a játékok melyeket játszik, a játék és pontozás statisztikái, és a vásárlásai valamint a megszerzett tartalmai.
  • Teljesítmény adatok az Xbox szolgáltatásokkal, eszközével és hálózati kapcsolataival kapcsolatban, beleértve bármilyen előforduló hardver és szoftver hibát.
  • Ha az Xbox konzolt a Kinecttel használja, akkor a Kinect használatának adatait. A Kinect adatgyűjtésről további információkat alább olvashat.

Minden ilyen adatot az Xbox konzol egyedi azonosítójával tárolunk el és azokat a személyes adatihoz rendeljük hozzá. Amikor az Xbox csatlakozik az internethez, azonosítjuk melyik konzolt és az Xbox operációs rendszer melyik verzióját használja éppen.

Beleegyezésével, információt gyűjtünk az Ön által megvásárolt videóiról, vagy melyeket egy harmadik fél alkalmazásán vagy az Xbox konzolon keresztül néz meg. Ha az Xbox TV alkalmazást használja, olyan módon gyűjtjük a nézett tévéműsorok előzményadatait konzoljáról, amely nem azonosítja sem Önt, sem másokat.

Ha olyan Xbox konzolt használ, amely tárolóeszközt (merevlemezt vagy memóriaegységet) is tartalmaz, és offline módban játszik, vagy ha még nem jelentkezett be soha a szolgáltatásokba a konzolon, akkor a tárolóeszköz őrzi meg a használati adatokat, és a szolgáltatásokba való következő bejelentkezéskor továbbítja őket a Microsoftnak.

Az Xbox Live adatokat más felhasználók is láthatják. Az Ön beceneve (Xbox Live beceneve), játék és pontozási statisztikái, eredményei, jelenléte (hogy be van-e jelentkezve az Xbox Live-ba) és más adatai az Xbox Live tevékenységével kapcsolatban más felhasználók által láthatóak az Xbox Live-on vagy más, az Xbox Live-hoz kapcsolódó felületen (beleértve a partnervállalatokat is). Például a játékok ranglistáiban megjelenő beceneve és pontszáma nyilvános, és nem rejthető el. Más típusú adatok esetében megadhatja az adatvédelmi beállításait a konzolon vagy a xbox.com címen, amivel korlátozhatja vagy blokkolhatja a másokkal megosztott tartalmakat.

Az Xbox Live adatait megosztjuk a játék vagy az alkalmazás kiadójával. Amikor egy olyan játékot vagy alkalmazást használ, melyen engedélyezve van az Xbox Live, az adott játék vagy alkalmazás kiadójának vagy szolgáltatójának hozzáférése van az Xbox Live valamint a játék és az alkalmazás használati adataihoz, és közzéteheti vagy megoszthatja (pl. pontozási táblázatban) ezeket az adatokat. Ezek közé az adatok közé tartoznak például az Ön játékbeli pontszámai, az Ön játékadatai (például a játékban használt járművek típusa), jelenléte az Xbox Live-on, a játékban vagy az alkalmazásban eltöltött idő, továbbá a rangsorok, a statisztikák, a játékosprofilok, a képmások és az Ön által a játékban vagy alkalmazásban létrehozott vagy beküldött egyéb tartalmak.

Az Xbox Live-fiók összekötése nem Microsoft-fiókokkal. Az Xbox Live-ban elérhető játékok és alkalmazások egy részét partnercég szállítja, melyek esetében előfordulhat, hogy létre kell hoznia egy nem a Microsofthoz tartozó fiókot és bejelentkezési adatokat ahhoz, hogy használni tudja az adott játékot vagy alkalmazást. Ha úgy dönt, hogy összekapcsolja a Microsoft-fiókját egy partnercégnél létrehozott fiókjával, a Microsoft korlátozott mennyiségű fiókadatot oszt meg azzal a céggel. Az ilyen fiók információ tartalmazhat nevet, címet, emailt, születési dátumot, de nem tartalmazza a hitelkártya vagy a fizetési adatokat. Az olyan játékoknál, amelyek játékon belüli kommunikációt tesznek lehetővé, a játék kiadójának szintén lesz hozzáférése a játékon belüli beszélgetések tartalmához, ha Ön bejelentkezett a kiadójánál lévő fiókjába.

Kinect. A Kinect érzékelő egy kamera, egy mikrofon és egy infravörös érzékelő kombinációja, mely lehetővé teszi, hogy testmozgással és hangparancsokkal játsszon, illetve navigáljon a szolgáltatásban. Például:

  • Ha szeretné, használhatja a kamerát, hogy az arcfelismerés segítségével automatikusan jelentkezzen be a szolgáltatásba. Ehhez, a kamera lefényképezi az arcát, majd megméri a legfontosabb pontok közötti távolságokat, így hozva létre és tárolva el egy csak Önre jellemző egyedi számértéket hoz létre. Ez az adat a konzolon marad, és az nem kerül megosztásra senkivel; Bármikor választhatja azt, hogy ezt az adatot a konzolról letörli.
  • A játékvezérléshez a Kinect felméri az ízületei közötti távolságot, és egy Önt reprezentáló pálcikaembert hoz létre, mely segít a Kinectnek a játék megfelelő vezérlésében. Ha online játszik, akkor számértékeket gyűjtünk a játék és a játékélmény biztosításához és javításához. A Kinect bizonyos az egyszerű rendszer interakciókhoz szánt kézmozdulatokat is érzékel (mint a menüben való navigálás, pásztázás/nagyítás és görgetés).
  • Bizonyos fitnesz játékokhoz, az Xbox a Kinect érzékelő segítségével megbecsülheti az edzésadatait, például a tevékenységek során elért pulzusát, vagy az egy edzés alatt elégetett kalóriák számát.
  • A Kinect mikrofonjaival a játékosok játék közben hangos csevegést folytathatnak. A mikrofonok emellett hangparancsok végrehajtását is lehetővé teszik, mellyel a játékos vezérelheti a konzolt, a játékot vagy az alkalmazást, illetve keresési kifejezéseket vihet be. A hang adatgyűjtésről további részleteket alább olvashat.
  • A Kinect érzékelő kommunikációra is használható bizonyos audiovizuális szolgáltatásokon, például a Skype.

Az Xbox 360-hoz készült Kinectről itt talál további tájékoztatást: A Kinect, az Xbox 360 és az adatvédelem. Ha Xbox One-ja van, akkor A Kinect, az Xbox One és az adatvédelem című cikket olvassa el.

Feliratozás. Xbox-os élő csevegés során a játékosok bekapcsolhatják a hangot szöveggé alakító funkciót, amely felirattá formálja a játékon belüli hangcsevegésben elhangzottakat. A funkció bekapcsolásáról a többi játékos nem értesül. A Microsoft arra használja ezeket az adatokat, hogy feliratozást biztosítson azoknak, akiknek szüksége van rá. Az ilyen típusú adatgyűjtés másik célja, hogy fejleszthessük ezt és az ehhez hasonló hangalapú szolgáltatásokat.

Kommunikáció megfigyelése. Az Xbox Live kommunikációs funkciókkal, például szöveg- és beszédalapú üzenetküldési lehetőségekkel is rendelkezik, melyeket a játékosok igénybe vehetnek játék közben. A biztonságos játékkörnyezet biztosítása és a Microsoft viselkedési szabályzatának betartatása érdekében gyűjtjük, ellenőrizzük és nyomon követjük a kommunikáció egy részét, beleértve az Xbox Live-játékon belüli, szolgáltatáson keresztüli élő, többszereplős játékokban folytatott beszélgetéseket és csoportos csevegéseket.

Hangadatok a szolgáltatás fejlesztésére. A Kinect használata közben, hangkeresési lekérdezéseket vagy hangparancsmintákat gyűjtünk a szolgáltatásaink fejlesztésére. Ezeket az adatokat az Ön Xbox-profiljától eltérő helyen tároljuk.

Játékvideó-rögzítő. A többszereplős játékokban bármelyik résztvevő játékos használhat játékvideó-rögzítőt a játéka rögzítésére. Előfordulhat, hogy a más játékosok által rögzített játékklipekben az Ön játékbeli karaktere és beceneve is látható lesz. Ne feledje, hogy ha egy játékos játékvideó-rögzítőt használ a számítógépén, akkor a rögzített játékklip a játékban hallható beszélgetéseket is rögzítheti. A Microsoft felülvizsgálhatja a játékklipeket a Microsoft viselkedési szabályzatának esetleges megsértése miatt, még akkor is, ha a játékklipmegosztás le van tiltva.

Xbox Live-jutalmak. A rewards.xbox.com címen elérhető Xbox Live-jutalmak egy olyan program, amelyhez csatlakozva Xbox-krediteket kaphat a szolgáltatásokban folytatott tevékenysége után. A csatlakozás feltételeként el kell fogadnia, hogy reklámcélú üzeneteket fog kapni a jutalomprogramtól. A Rewards webhelyre a Microsoft-fiókjával kell bejelentkeznie. A program gyűjt személyes adatokat, beleértve a vezetéknevet, az utónevet, a becenevet és demográfiai adatokat. A programot a HelloWorld, a Microsoft beszállítója üzemelteti. Az adatokat a beszállító gyűjti össze és tárolja a Microsoft nevében. Ha szeretné áttekinteni a jutalomprogramban megadott személyes adatokat, lépjen kapcsolatba velünk a privacy@helloworld.com címen.

A gyermekek és az online játék. Ha gyermekei használják az Xbox szolgáltatásokat, létrehozhat nekik gyermekfiókokat. A 17. évüket még be nem töltött gyermekek csak szülői beleegyezéssel hozhatnak létre fiókot az Xbox Live-ban. A család felnőtt tagjai az xbox.com-on változtathatják meg a gyermekfiókokhoz tartozó hozzájárulási és online biztonsági beállításokat.

Vállalati termékekVállalati termékekmainenterpriseservicesmodule
Összefoglalás

A vállalati termékek azok a Microsoft-termékek és kapcsolódó ajánlatok, amelyeket elsődlegesen a szervezeteknek és a fejlesztőknek kínálunk és tervezünk. Ide tartoznak az előfizetéses felhőszolgáltatások, például az Office 365, a Microsoft Azure, a Microsoft Dynamics CRM Online, a Microsoft Intune és a Yammer, amelyekhez a szervezetek („vásárlók”) szerződést kötnek a Microsofttal a szolgáltatások („online szolgáltatások”) biztosítására vonatkozóan. Ide tartoznak továbbá a kiszolgálói és a fejlesztői termékek is, amelyeket az ügyfelek a saját létesítményeikben futtatnak, ilyen például a Windows Server, az SQL Server, a Visual Studio és a System Center („helyszíni termékek”). A jelen adatvédelmi nyilatkozat szempontjából a Microsoft Cognitive Services nem minősül vállalati terméknek.

Néhány vállalati termékhez saját, külön adatvédelmi nyilatkozat tartozik. A következő közlemények különféle, Ön által esetleg használt Microsoft-termékekkel kapcsolatos adatvédelmi gyakorlatokat ismertetnek:

Amennyiben ellentmondás lenne a Microsoft adatvédelmi nyilatkozata és a Microsoft és ügyfelei között kötött szerződés feltételei között, a szerződés feltételei az irányadók.

Teljes szöveg

Vállalati termékek azok a Microsoft-termékek és kapcsolódó ajánlatok, amelyeket elsődlegesen cégeknek, intézményeknek és fejlesztőknek kínálunk és tervezünk. Ide tartoznak az előfizetéses felhőszolgáltatások, például az Office 365, a Microsoft Azure, a Microsoft Dynamics CRM Online, a Microsoft Intune és a Yammer, amelyekhez a szervezetek („vásárlók”) szerződést kötnek a Microsofttal a szolgáltatások („online szolgáltatások”) biztosítására vonatkozóan. Ide tartoznak továbbá a kiszolgálói és a fejlesztői termékek is, amelyeket az ügyfelek a saját létesítményeikben futtatnak, ilyen például a Windows Server, az SQL Server, a Visual Studio és a System Center („helyszíni termékek”). A jelen adatvédelmi nyilatkozat szempontjából a Microsoft Cognitive Services nem minősül vállalati terméknek.

Néhány vállalati termékhez saját, külön adatvédelmi nyilatkozat tartozik. A következő közlemények különféle, Ön által esetleg használt Microsoft-termékekkel kapcsolatos adatvédelmi gyakorlatokat ismertetnek:

Amennyiben ellentmondás lenne a Microsoft adatvédelmi nyilatkozata és a Microsoft és ügyfelei között kötött szerződés feltételei között, a szerződés feltételei az irányadók.

Amikor egy ügyfél vállalati termékeket vásárol vagy ilyenre fizet elő, vagy támogatást vesz igénybe ilyen termékekre vonatkozóan, a Microsoft adatokat gyűjt a felhasználói élmény, az üzleti tevékenység és az ügyfél-kommunikáció optimalizálása érdekében. Például:

  • Amikor egy ügyfél a Microsoft értékesítési képviselőjével kommunikál, az ügyfél nevét és kapcsolattartási adatait, valamint a szervezetével kapcsolatos adatait gyűjtjük a kommunikáció támogatásához.
  • Amikor egy ügyfél a Microsoft támogatási szakemberével kommunikál, a támogatási adatokat vagy a hibajelentéseket gyűjtjük a problémák diagnosztizálásához és megoldásához.
  • Amikor egy ügyfél kifizeti a termékeket, a fizetés feldolgozásához összegyűjtjük a kapcsolattartási és a fizetési adatokat.
  • Amikor egy ügyfél fogadja a Microsoft kommunikációját, a kommunikáció tartalmának személyre szabásához használjuk az adatokat.

Ügyfeleink a vállalati termékeket továbbszolgáltathatják a végfelhasználók felé. Ha munkahelyi vagy iskolai fiókot (azaz egy szervezet, például munkaadó vagy iskola által adott e-mail-címet) használ a vállalati termékekbe való bejelentkezéshez, az e-mail-címhez kapcsolódó tartomány tulajdonosa a következő jogokkal rendelkezik: (i) kezelheti és felügyelheti a fiókját, valamint (ii) hozzáférhet az adataihoz és feldolgozhatja azokat, az üzenetei és a fájljai tartalmát is beleértve. A Microsoft nem vállal felelősséget ügyfelei adatvédelmi vagy biztonsági szabályzataiért és gyakorlataiért, melyek eltérhetnek a Microsoft által alkalmazottaktól. Amennyiben a vállalati termékek használatát a szervezet kezeli, az adatvédelemmel kapcsolatos kérdéseivel forduljon a rendszergazdához.

Online szolgáltatások. Az online szolgáltatások vásárlói és rendszergazdai adatokat gyűjtenek. „Vásárlói adat” minden adat, azaz szöveg-, hang-, video- vagy képfájl és szoftver, amelyet Ön vagy az Ön megbízásából eljáró más személy, illetve az Ön végfelhasználói biztosítanak a Microsoft számára az online szolgáltatások használatán keresztül. A vásárlói adatokat kizárólag arra használjuk, hogy a vásárlónak online szolgáltatásokat nyújtsunk, a szolgáltatások nyújtásával összeegyeztethető célokat is beleértve. A vásárlói adatokat felhasználhatjuk például a személyre szabott szolgáltatások nyújtásában, a szolgáltatások megbízhatóbbá tételében, a levélszemét és egyéb káros tartalmak kiszűrésében, illetve az online szolgáltatások funkcióinak fejlesztésében. A Microsoft hirdetési vagy hasonló kereskedelmi célokra nem használja a vásárlói adatokat, illetve nem nyer ki belőlük információt. Az azokról a szolgáltatásokról és funkciókról szóló további információkért, melyek lehetővé teszik, hogy szabályozza a vásárlói adatokat, kérjük, tekintse át a kifejezetten az online szolgáltatásra vonatkozó dokumentációt. Ha további tájékoztatást szeretne kapni arról, hogyan kezeli a Microsoft a vásárlói adatokat, beleértve az adat-hozzáférési kérések és a biztonság kezelését, tekintse át a A Microsoft Online Services feltételei részt.

A „rendszergazdai adatok” a Microsoftnak az online szolgáltatásokra való feliratkozáskor, azok megvásárlásakor vagy adminisztrációjakor kiadott adatok. A rendszergazdai adatok közé tartozik az Ön által megadott név, cím, telefonszám, valamint e-mail-cím, ezenkívül a fiókjával kapcsolatos használati adatok, például a kiválasztott ellenőrzések. A rendszergazda adatokat az online szolgáltatások biztosításához, tranzakciók lebonyolításához, a fiók karbantartásához, valamint a csalások felfedezéséhez és megelőzéséhez használjuk fel. A rendszergazdai adatok munkatársai és barátai kapcsolati adatait is tartalmazhatják, amennyiben beleegyezik, hogy ezeket megosztja a Microsofttal az online szolgáltatások használatára szóló meghívók kiküldésének kizárólagos céljára; ezekkel a személyekkel az Önre vonatkozó információkat, például nevet és profilképet tartalmazó üzeneten keresztül vehetjük fel a kapcsolatot.

A rendszergazdai adatokat szükség szerint felhasználhatjuk az Önnel való kapcsolattartásra a fiókkal, előfizetésekkel, számlázással és az online szolgáltatások frissítéseivel, beleértve az új funkciókkal, biztonsággal és egyéb technikai kérdésekkel kapcsolatos információk közléséhez. A szerződésben foglalt feltételek szerint harmadik feleknek az online szolgáltatás használatára vonatkozó kérdéseivel kapcsolatban is felkereshetjük Önt. Ezekről a nem hirdetés jellegű üzenetekről nem tud leiratkozni. Az elérhetőségi beállításaitól függően előfordulhat, hogy felvesszük a kapcsolatot Önnel az információkat és egyéb termékeket és szolgáltatásokat illetően, vagy az elérhetőségeit a Microsoft partnereivel osztjuk meg. A fiókprofiljában kezelheti az elérhetőségeit, vagy frissítheti az információikat.

Amikor az online szolgáltatások közösségi funkcióit használja, a hálózaton tartózkodó más felhasználók láthatják bizonyos tevékenységeit. A közösségi és egyéb funkciókról szóló bővebb információkért kérjük, tekintse meg az online szolgáltatásokra vonatkozó dokumentációt.

Az online szolgáltatások lehetővé teszik más Microsoft-termékek megvásárlását, előfizetését vagy használatát. Mindegyik használt termék esetében olvassa el a termékre vonatkozó tudnivalókat, hogy tisztában legyen azzal, milyen különbségek lehetnek az egyes termékek adatvédelmi eljárásai között.

Helyszíni termékek. A helyszíni termékek adatokat gyűjtenek annak érdekében, hogy hatékonyan tudjanak működni, és a legjobb felhasználói élményt nyújtsák. A gyűjtött adatok a használt funkcióktól függnek, de általában a használati adatokra korlátozódnak. A vásárlók eldönthetik, hogy milyen adatokat adnak meg. Például:

  • Helyszíni termék telepítésekor vagy frissítésekor gyűjthetjük a használati adatokat és a teljesítményadatokat, hogy megtudjuk, nem ütközött-e valamilyen problémába.
  • Amikor helyszíni termékeket használ, gyűjthetjük az eszközadatokat, hogy megismerjük a működési környezetet a biztonsági funkciók továbbfejlesztéséhez.
  • Amikor összeomlás fordul elő, hibajelentést küldhet a Microsoftnak, amely segíti a probléma diagnosztizálását és az ügyfélszolgálati támogatás biztosítását.

A Microsoft a helyszíni termékekből összegyűjtött adatokat a termékek fejlesztésére, az ügyfélszolgálati támogatás biztosítására, a termék aktiválására, az Önnel folytatott kommunikációhoz és az üzleti tevékenységeihez használja.

mainsecurityofpersonaldatamodule,mainwherewestoreandprocessdatamodule,mainourretentionofpersonaldatamodule,maincollectionofdatafromchildrenmodule,mainpreviewreleasesmodule,mainchangestothisprivacystatementmodule,mainhowtocontactusmodule mainmicrosofthealthandbandmodule,mainhealthvaultmodule mainactivationmodule,mainadvertisingidmodule, mainlocationservicesmotionsensingmodule,mainsecurityandsafetyfeaturesmodule, mainspeechinkingtypingmodule, mainsyncsettingsmodule,maintelemetryerrorreportingmodule,mainupdateservicesmodule, mainwebbrowsersmodule,mainwi-fisensemodule,mainwindowsappsmodule, mainwindowshellomodule,mainwindowssearchmodule
mainbingmodule
Cookie-k

A Microsoft legtöbb webhelye „cookie-kat” használ. Ezek kisméretű szövegfájlok, melyeket az egyes tartományokhoz tartozó webkiszolgálók helyeznek el a számítógépén, hogy aztán később kiolvashassák a tartalmukat. A cookie-kkal tárolhatjuk a beállításait, megkönnyíthetjük a bejelentkezést, célzott hirdetéseket jeleníthetünk meg, illetve elemezhetjük a webhelyeink működését. Kattintson ide további információért.